A jó emésztéshez folyadék kell

folyadékbevitel

Bár nagy hőségben az ember ösztönösen könnyű ételt kíván, ennek ellenére is lehetnek emésztési panaszai.

A rossz emésztés sok embernek zavarja meg mindennapjait. Dr. Miloš Bubán és dr. Radovan Juríček gasztroenterológus véleménye megegyezik abban, hogy ennek nemcsak az emésztőrendszeri betegségek az okai, hanem az egészségtelen életmód és a nem megfelelő folyadékpótlás.

Az immunrendszer központja a belekben van

Az emésztőrendszer az immunrendszer legnagyobb szerve. Az emberi testben sehol nincs annyi fehérvérsejt, mint a belekben. Segítik megőrizni az egyensúlyt a belek és az egész szervezet mikroorganizmusainak milliárdjai között. Ha ez az egyensúly felbomlik, számos betegség alakulhat ki, mint például gyulladásos bélbetegség, autoimmun betegség, élelmiszer-allergia stb. „Az emésztőrendszer minden része fontos, ezért kell róluk gondoskodni” – tette hozzá dr. Miloš Bubán.

Három lépés a lusta bél ellen

A szakember szerint a lusta beleket elsősorban a következő rossz szokások váltják ki:

  • mozgáshiány
  • elégtelen folyadékpótlás
  • kevés rostfogyasztás (kevés zöldség, gyümölcs és korpa fogyasztása)

A megfelelő folyadékpótlás jótékonyan hat az emésztésre, s a test belső egyensúlyának alapja. Bebizonyosodott, hogy ebben segíthet a természetes ásványvizek gyakoribb ivása is. Például a kalcium-szulfát tartalmú víz csökkenti a gyulladást nemcsak az emésztőrendszerben, hanem a húgyutakban is. Hatására megnő az emésztőrendszer nyálkahártyája. Az ilyen víz szabályozza a gyomorsav termelődését, és felgyorsítja az élelmiszerben lévő tápanyagok felszívódását. Mindkét gasztroenterológus hangsúlyozza: azok, akiknek ürítési panaszaik vannak, ne azonnal a vény nélkül kapható hashajtókat hívják segítségül, mert könnyen függőséget válthatnak ki. Egyszerűen nem alkalmasak hosszú távú használatra. Akinek székrekedése van, mozogjon többet, megfelelően táplálkozzon, fogyasszon probiotikumot és igyon elegendő folyadékot.

Mikor és mennyit?

Azt mondják, hogy az emésztőrendszernek megvan a saját világa és idegrendszere, ami szoros kapcsolatban áll az aggyal. Dr. Juríček szerint nem szabad egyszerre sokat inni. Legjobb az, ha rendszeresen egész napra elosztva isszuk a folyadékot. Jobb evés előtt inni, mint utána, és inkább meleget, mint hideget. A meleg víz reggel éhgyomorra ajánlott, hogy javuljon a bélmozgás. Ha az ásványvizet kedveli, de a szénsav nem tesz jót, válassza az enyhe szénsavas ásványvizet, ugyanis a teljesen szénsavmentes vízben kevesebb az ásványi anyag. A megfelelő folyadékpótlással lelki egészségünket is meg tudjuk őrizni, s ez javítja az emésztést.
 

Érdekes

Koncentrációzavar, fáradtság, fejfájás

Akkor beszélünk dehidratációról, ha nem iszunk elegendő vizet, vagy ha több folyadékot veszít a szervezetünk, mint amennyit beviszünk. Ennek több oka is lehet: kedvezőtlen vízfogyasztási szokás, betegség, sérülés, de akár gyógyszerek mellékhatása is okozhatja. Sok ember nincs is tisztában azzal, hogy egy nap pontosan mennyit kellene innia, illetve mely tényezők növelik vagy csökkentik a napi folyadékszükségletünket. Utóbbit befolyásolja a testsúlyunk, az időjárás, a fizikai terhelés és még sok egyéb faktor. Koncentrációzavar, fáradtság és fejfájás tartoznak a leggyakoribb panaszok közé, azonban a legtöbb ember ezeket a tüneteket a fáradtságra vezeti vissza. Ezek a szimptómák a kiszáradás korai jelei közé tartoznak. Ezen kívül sok más módon is jelezheti a szervezetünk, hogy baj van. Az emberi szervezet 70 százaléka vízből áll, aminek fontos szerepe van az anyagcsere-folyamatoknál. Ha nincs elegendő folyadék a testünkben, akkor a teljes rendszerben problémák adódhatnak. Fontos, hogy tisztában legyünk a napi szükséges folyadékbevitellel, hogy megértsük a szervezetünk által küldött jeleket. Meleg időben, nagy fizikai terhelés esetén megnő a hőguta rizikója is, ugyanis a szervezet nem lesz képes az izzadásra. Ha hosszú ideig nem jut elegendő folyadékhoz a szervezetünk, akkor akár ki is száradhat a testünk. Ennek a legalapvetőbb előjele, ha például a kézfejünkön összecsípjük a bőrünket, és az vagy egyáltalán nem simul ki, vagy csak nagyon lassan. (b)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?