A gyermekei vigyáznak rá

Prágai diák korában magas, vékony fiatalemberként ismertem meg. Azóta nagyapa lett, s egy kicsit ő is megváltozott – gyérebb a haja, s termetesebb valamicskével. Kisebb baj lenne, ha nem okozna egészségi problémát. Mint az éveken át vezető beosztásban dolgozó férfiak zöme, talán nem szentelne neki túl nagy figyelmet, mondván, amíg el nem visznek, nincs baj. Csakhogy felnőtt fia és lánya szigorúan ügyel arra, hogy a papa ne kövesse el ezt a hibát.

Ha nincs vészjel, talán ő sem vette volna komolyan. Orvos barátai meg a tavaly egyre fokozódó fájdalmak azonban figyelmeztették: az alsó lábszár táján vérrögök veszélyeztetik egészségét, ezért – mint mondja -, törzsvendég a kassai érsebészeten. Beszélgetésünkkor éppen Csehországba készült – Konstantinovy Lázně sok szív- és érrendszeri betegségben szenvedőnek segített és segít, ráadásul a fürdő nevelőintézetként is óriási szolgálatot tesz: a betegek tapasztalhatják, mit jelent az egészséges életmód. „A fürdőt bő egy évtizede egyik pilseni barátom vállalata vette meg, így azóta kétévenként eljárok oda kivizsgálásra. Adatbázisomból pontosan kiderül, hogy mennyire romlik a dolog.”

Ezt némi cinizmussal, úgy félig mókásan, félig komolyan mondja, de szavaiból azért kiderül, nagyon is tudatosította, hogy nem babra megy a játék. „Rájöttem, hogy kerülni kell a zsírokat meg sok minden mást, s azóta, ha valamit akarok enni, megkérdezem a lányomat: Zsuzsika, akkor mi is van ebben vagy abban?”

Az elmúlt évek során, amikor a Kelet-szlovákiai Energetikai Művek vezérigazgatója volt, nyilván nem sűrűn kérdezett hasonlót – kérdezem. Nem veszi rossz néven az ironikus kérdést, töredelmesen bevallja, hogy nem igazán. „Annyit törődtem magammal, hogy elmentem szűrővizsgálatra, de hogy valamit aktívan is tegyek annak érdekében, hogy ne legyen gond, ez nem nagyon jellemző rám.”

Azért ez ismét túlzás. Bár mozgása nem volt tudatosnak és rendszeresnek nevezhető, esetenként azonban el-eljárt barátaival teniszezni. Szokás szerint, amikor már épp belejött volna, mindig közbejött valami: megsérült a térde, egy időre ki kellett hagynia a játékot, s ugye, utána nem volt könnyű a visszatérés. Az ember mindig talál kifogást. Az utóbbi időben ebben is szigorúbb önmagával szemben, meg valami rá is kényszeríti. „A fiamék elmentek szabadságra, s áthozták a kutyát, márpedig vele sétálni kell, így mostanság nem egyedül járok az erdőbe, hanem a kutyával. Fogynom kellene, az orvosok szerint tíz kilót kellene leadnom, de ez valahogy nem megy, ebben nyilván genetikai adottságok is közrejátszanak. Otthon is van szobakerékpár, reggelente, miközben megnézem a tévében a híreket, kurblizok meg tornázom, mert a hátgerincemmel is problémák vannak.”

Ő is rájött: jobb késő, mint soha. S ez is jelent már valamit!

(Urbán Klára)