A Crohn-betegség, a bélrendszer réme

Az orvosi diagnosztikában Crohn-betegség néven ismert kórt az amerikai M. Crohnról nevezték el, aki a múlt század harmincas éveiben összefoglalva jelentetett meg tanulmányt a betegségről, amelynek ma is számos, kiderítetlen titka van.

Az orvosi diagnosztikában Crohn-betegség néven ismert kórt az amerikai M. Crohnról nevezték el, aki a múlt század harmincas éveiben összefoglalva jelentetett meg tanulmányt a betegségről, amelynek ma is számos, kiderítetlen titka van. Sokat tudnak már az orvosok a Crohn-betegségről, de kialakulásának okait nem ismerjük. Súlyos, a bélrendszerben kezdődő gyulladásos betegségről van szó. A Crohn-betegség néven ismertté vált krónikus bélgyulladás a vékonybél utolsó szakaszát támadja meg, de lényegében az egész emésztőrendszert érinti. Jellemző rá, hogy nemcsak a nyálkahártyát károsítja, hanem a bélfalat is, ahol úgynevezett sipolyokat alakít ki. Tehát a bélből indul ugyan, de nem csak bélbetegség. Általában fiatal korban támad, jellemzően 20-40 éves kor között, bár az utóbbi időben a 60-70-es korosztályt sem kíméli. Jellemző tünetei a hasi fájdalom, a hasmenés, a fogyás és a láz. Ezek a tünetek gyakran megtévesztik még a szakorvost is, mert nagyon hasonlítanak a vakbélgyulladás tüneteihez. Okát illetően csak feltételezésekre szorítkozhatunk. Ma a legelfogadottabb álláspont az, miszerint többféle tényező együttes hatására alakul ki. Ilyen a bakteriális, vírusos fertőzés, de okozhatják a környezeti ártalmak, az életmódbeli és táplálkozási szokások és egyre inkább valószínűsíthető, hogy a genetikai háttér is közrejátszik, valamint a szervezet immunrendszerének működési zavara. Megállapítása sem egyszerű, úgynevezett háromlábú vizsgálat alapján történik, ami komplex laboratóriumi, klinikai és képalkotó szövettani vizsgálat. A gyulladás, a szövetszaporulat, a sipolyok okozta szűkületek és elzáródások, valamint a vele járó emésztőrendszeren kívüli szövődmények komoly életviteli problémákat és fájdalmakat okoznak a betegnek. Ahogy kialakulásának tényleges okát, úgy megelőzési lehetőségeit, igazán hatásos gyógyításának módját sem ismerjük. A terápia legfőbb célja így egyelőre csak a beteg állapotának karbantartása, a folyamat lassítása. Mindez részben belgyógyászati eszközökkel, másrészt sebészeti módszerekkel történik. A kutatók újabb és újabb gyógyszereket kísérleteznek ki világszerte. Egy új, infúzióban alkalmazott gyógyszer az immunrendszer által termelt egyik fehérjefajtát köti meg és ezáltal kedvezően befolyásolja a betegség alakulását. Tapasztalataink szerint a betegek kétharmadánál ezáltal sikerül néhány év tünetmentességet elérni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?