4 cipőtípus, ami káros a lábnak

cipő illusztráció

Kalapácsujj, bokaficam, fertőzések – ezek a kellemetlenségek mind előfordulhatnak, ha olyan cipőt választunk, ami akadályozza lábunk természetes mozgását. Az ortopédiai szakemberek megvizsgálták azt a négy cipőtípust, amelyet a láb legfőbb ellenségének tartanak.

1. Magassarkú cipő

„A magassarkú cipő viselése egyenlő a láb-öngyilkossággal” – figyelmeztet az Amerikai Podiátriai
Társaság szóvivője. A saroktájékon duzzanat, bursitis, csontkinövés is kialakulhat, hosszú távon pedig az Achilles-ín fájdalmas elváltozását okozhatja. A sarokvédő tapaszok némileg enyhíthetik a problémát, de tartós körömcipőhasználatkor a kinövés állandósulhat. További probléma az említett cipőtípus által kialakított természetellenes lábpozíció, mely miatt túl nagy nyomás nehezedik a lábközép ízületeire és a lábtőcsontokra. A tartós nyomás csonthártyagyulladáshoz, sőt hajszálrepedéshez vezethet. Számolnunk kell a bokaficam veszélyével is, amely komolyabb esetben a bokaízület szalagjainak szakadásával végződhet.
A szakemberek azt javasolják, hogy cipőnk sarka legfeljebb 5 cm-es legyen, és kerüljük a tűsarkú cipőket, amelyeknél a nyomás egy egészen kis pontra nehezedik. A hegyesorrú cipők viselése helyett válasszunk szélesebb orrú cipőket, mivel az előbbi a lábujjakat rendellenes formába szorítja össze: ez pedig komoly fájdalmakat, továbbá a nagylábujj deformálódását vagy kalapácsujj kialakulását okozhatja.

2. Balerinacipő

Ennél a cipőfajtánál a lábboltozat megfelelő alátámasztását hiányolják a szakemberek, ami térd-, csípőés hátproblémát okozhat. Tartós hordása plantar fasciitist-t, azaz a talpon végighúzódó izomköteg túlnyújtását okozhatja. A különböző talpbetétek, illetve sarokbetétek használata megoldást jelenthet, ha nem akarunk lemondani kedvenc balerinánkról.

3. Vietnámi papucs avagy flip-flop

Ebben a lábbeliben a legvédtelenebb a láb. Ha túl gyakran viseljük, ugyanazokkal a tünetekkel számolhatunk, mint a balerinacipőnél, sőt még sérüléseket is kockáztatunk, így a cukorbetegeknek az elfertőződés veszélye miatt nem javasolt a viselése. Manapság a lábboltozatot jobban alátámasztó, magasabb talpú vietnámi papucsok is forgalomba kerültek: javasolt ezekre cserélni régi papucsunkat.

4. Platform cipő

Mivel a kemény és vastag talpszerkezet a járás mechanizmusát teljes mértékben akadályozza, egyáltalán nem javasolt a platform cipők viselése. Ha tehát oda szeretnénk figyelni lábunk egészségére, ügyeljünk arra, hogy a megfelelő sarokmagasságés
vastagság mellett legyen jó a cipő talpboltozat-alátámasztása, és ne akadályozza lábunkat a természetes mozgásban.

(hazipatika)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?