Dubajban is megcsodálhatják a martosi menyasszonyi koszorút

Hogyan talált rá egy komáromi szlovák egyetemista a martosi népművészetre? Romana készségesen elmesélte lapunknak, hogy gyermekkorában szinte még kerülte a folklór világát, ám külső hatásra ez megváltozott. „A barátaim betagosodtak a komáromi Slovenskí rebeli népművészeti együttesbe, én pedig úgy voltam vele, hogy engem se hagyjatok itt. Viszont nekem nem megy sem a tánc, sem az ének, nem tanultam zenélni valamilyen hangszeren, szóval kellett találnom valamit, amelyben kiteljesedhetek. Így kezdtem el foglalkozni a népviselettel” – részletezi a kezdeteket. Az első fontos mérföldkövet egy év múlva érte el, amikor egy parnói (Parchovany) pártát készített el. Az alkotómunka során a kelet-szlovákiai falu lakosaival is kapcsolatba lépett, s először érzett rá arra, hogy élvezetes dolog összekötni a kutatást és az alkotást.

„Kedvem lelem a kutatási oldalban, abban, hogy valakit felkeresel a házában, beszélgetsz vele, kinyit neked egy régi ládát, amiben olyan dolgokat láthatok, amiket korábban sosem. A gyűjtött anyag feldolgozása már annyira nem szórakoztató. Másfelől azonban szeretem a kézimunkát és alkotást, azt, hogy valami létrejön a kezem alatt”

– állítja, ami egyben azt is jelenti, még nem döntötte el, hogy a tudományos vagy a kézműves pályát választja-e.

Megtalálni Martost

Romana jelenleg a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Etnológiai és Folklorisztikai Tanszékének negyedéves hallgatója: „A bakalármunkám a martosi női népviselet jelenkori formáiról szólt, amellyel a második évfolyamban kezdtem el rendesen foglalkozni. Már kezdetekkor volt vizuális tudásom arról, hogy miként is festenek ezek a dolgok. Az első martosi menyasszonyi koszorút viszont még 2018-ban, a Miss Folklór versenyre készítettem el. Ez is úgy alakult, hogy kellett találnom valamit, amelyet ott bemutatok, de ami nem ének, tánc vagy zene.

Lényeges szempont volt, hogy a saját régiómat képviseljem valamilyen módon, s mivel Komáromból vagyok, számomra Martos volt a legközelebbi reprezentatív helyszín.”

Már ekkor kapcsolatba lépett a helyiekkel, illetve szakirodalommal is foglalkozott, végül a komáromi Duna Menti Múzeum gyűjteményével is megismerkedett az egyetemi gyakorlat során. Az említett versenyhez szükséges népviseleti kellékek egy részét a martosiaktól kérte kölcsön. Később pedig, amikor a szakdolgozatához gyűjtött anyagot, ismét felkereste a falut. Így került kapcsolatba például a Martosi Hagyományőrző Együttessel is, a polgármester, Keszeg István pedig végig segítette a kutatását – például azzal, hogy tolmácsolt neki, Romana ugyanis nem nagyon tud magyarul.

A párták varázsa

Mindeközben elkezdett együttműködni a „Párták a 21. században” elnevezésű művészeti csoporttal, annak etnológusa, Katarína Sabová révén. Az ő közvetítésüknek köszönhetően a Jasnán tartott sí-világkupaversenyre is martosi alkotásokat készített. Második lépésben pedig az elmúlt nyár végén ugyancsak ez a művészeti műhely kereste meg Romanát, akinek így további két martosi menyasszonyi koszorú került ki a kezei közül, amelyek egyenesen Dubajba kerültek az aktuális világkiállításra. Mint mondja, a szlovák pavilonban csak nagyon korlátozottan jelenik meg a népművészet, ezért is örvendetes, hogy a martosi menyasszonyi koszorú eljuthatott az arab országba.

Különlegessé tesz

„A menyasszonyi koszorú legsajátosabb tulajdonsága az, hogy szinte felemeli a viselőjét, aki így különlegesebbnek érezheti magát”

– mondja, majd azt is hangsúlyozza, hogy ezek a fejdíszek rendkívül magasak, s emellett szélesek is. „Korábban egyszer mértem az időt, s úgy 35-40 óra közötti eredményt kaptam mindennel együtt. A munka sokrétű, például arany sprayjel vonom be a kalászokat, a rögzítést főleg drótokkal végzem, mivel jobban tart, mint a ragasztás, de van, ahol pedig ezt alkalmazom. Összességében eléggé komplikált munkáról van szó” – mondja az alkotó, akinek egyébként ennél bővebb a portfóliója, hiszen más ruhaneműekkel is foglalkozik, de nagy gyakorlatra tett szert a gyöngy nyakláncok készítésében is.

Semmiképp sem szeretné, ha úgy tűnne, hogy az általa készített martosi koszorú konzervatív értelemben lenne „hagyományosnak” mondható, hiszen az alkotás során beleviszi a saját ötleteit, illetve más típusú alkotóelemeket is használ, mint a fejdísz egykori martosi készítői. Ugyanakkor hangsúlyozza, ha ez még élő gyakorlat lenne a faluban, akkor a martosiak sem készítenék el máshogy.