Dokumentumfilm a molesztáló Michael Jacksonról

sfsf

Szombaton debütált a Sundance Filmfesztiválon a Leaving Neverland című dokumentumfilm, amely új részleteket tár fel Michael Jacksonnak a fiúgyerekekhez fűződő meghitt viszonyáról. Kitört a botrány, a popsztár családja karaktergyilkosságról és nyilvános lincselésről beszél.

„A sztársága csúcsán Michael Jackson hosszú távú kapcsolatba került két fiúval és a családjaikkal. A fiúk a kapcsolat kezdetekor 7 és 10 évesek voltak. Most a harmincas éveikben járnak, és elmesélik a történetüket arról, hogy Jackson hogyan zaklatta őket szexuálisan” – áll a mintegy négyórás film szinopszisában. 

A 2009-ben elhunyt énekest korábban többször vádolták gyerekmolesztálással, de 2003-ban a bíróság felmentette. Az is köztudott, hogy több mint 20 millió dollárt fizetett ki különböző peren kívüli megállapodások keretében olyanoknak, akik szintén ezzel vádolták. 

A filmben szereplő egyik fiatalember korábban úgy nyilatkozott, hogy sokszor aludt ugyan Jackson házában, de az énekes egyszer sem zaklatta őt. A filmben már azt állítja, olyan traumatikus emlékei voltak, hogy inkább eltemette őket magában. A film másik szereplője is megvádolta már az énekest, az ő keresetét is elutasították. 

A Leaving Neverlandet az a Dan Reed készítette, aki a 2014-es, nagy port kavart The Paedophile Huntert is jegyzi. Egyelőre nem tudni, hol látható legközelebb, illetve melyik tévécsatorna vásárolja meg, az azonban bizonyos, hogy a Salt Lake Cityben zajló Sundance fesztiválon eddig ez a film szította a legtöbb indulatot. Az énekes rajongói a mozi bejáratánál tüntettek a film ellen, amelyről egy kritikus később azt írta, négyszázszor kell lezuhanyoznia ahhoz, hogy újra tisztának érezze magát. Többen állították, hogy sokkal durvább részletek derültek ki belőle Jackson vélt pedofíliájáról, mint azt bárki gondolta volna. 

A popsztár családja ellentámadásba lendült: nyilatkozatot adtak ki, amelyben az áll, hogy a film alkotói egy magát megvédeni már nem képes ember ellen követtek el karaktergyilkosságot, illetve nyilvános lincselést. Nem is törekedtek az igazság kiderítésére, csak a két állítólagos áldozat és rokonaik szólalnak meg a filmben, Jackson mellett senki sem tanúskodik. Szerintük a két férfi „a megtévesztés mestere”. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?