Dezinformációs kampány

Az orosz befolyásolási művelet arról szólt, hogy politikusokat pénzért megvesznek, akik az orosz érdekek melletti narratívákat legitimálják, illetve felerősítik, és ehhez friss médiaplatformokat is felhasználtak, mint a Voice of Europe vagy a Visegrad Post, amelyek első hangzásra – de még másodikra sem – gyanúsak az átlagos felhasználónak. A kotta arról szólt, hogy az ukránok fegyverletételét követeljék, és gyengítsék az oroszokkal szembeni európai összefogást. Ismerősek ezek a szirénhangok, ugye?

A politikusok ezért cserébe készpénzt kaptak, vagy kriptóban fizettek nekik a vád állítása szerint. Úgy tűnik, hogy szlovák oldalról miniszteri szintig terjedhet a botrány (Kaliňák), de masszívan benne van a német szélsőséges AfD, ahol az európai parlamenti lista második helyén szereplő képviselőjelölt bizonyosan érintett, de már a listavezető is magyarázkodásra szorul. Hasonló módon megtalálta a magyar média a Mi Hazánk embereit, akik korábban kapcsolatban állhattak a francia érintettekkel, és a belga és holland szélsőjobb is mélyen benne járt ebben a projektben.

Sok kétségünk ne legyen, hogy ilyen átfogó műveletből is több van. A mostani eset nagyságrendjét úgy tudjuk megbecsülni, hogy a belga és a cseh miniszterelnök is személyesen állt bele a kommunikációba, és legalább hat ország elhárítói lehettek benne a felderítésben. Nem biztos, hogy mindig ilyen hangosan pukkannak ki a lufik, de sajnos az sem világos, hogy milyen arányban számoljuk fel a hasonló műveleteket.

Az európai parlamenti választás miatt kiemelt figyelmet kap a külföldi beavatkozás és az azok elleni védekezés. Moszkva és Peking önti a pénzt a műveletekbe, utóbbinak épp Belgiumban volt gondja, amikor kiderült, hogy a védelmi parlamenti bizottság egy tagja hosszú évek óta lehetett anyagilag kedvezményezettje egy kínai körnek.

A játszma maga ezer éve így zajlik, a kihívás az, hogy olyan méreteket öltött, amelyek már alááshatták az európai országok önvédelmi reflexeit. Magyarul: annyi döntéshozót megvettek már, hogy néha többségben van a hangjuk. Az osztrákoknál a héten derült ki, hogy oroszoknak dolgozó bolgár ügynökök értékesítették az osztrák szövetségi rendőrfőnök mobiljának teljes másolatát. A legnagyobb német fintech startup, a Wirecard, egy orosz kém, Jan Marsalek műve volt, aki a bukása után Ausztrián keresztül Moszkvába menekült. KGBéla sem egy magyar börtönben tengeti napjait, hanem feltehetőleg Oroszországban, és úgy tűnik, hogy a hozzá hasonló megvásárolt EP-képviselők száma nem csökkent (sőt).

Hol az egészséges védekezés? Nem csak arról van szó, hogy az elhárítóknak kell ezen dolgozni.

A választópolgárok miért ülnek fel idegen érdekeknek attól, hogy az anyanyelvükön hangzik el? Attól az még nem lesz szlovák, magyar vagy más európai érdek. Attól azt még valahol a Ljubjanka környékén (orosz titkosszolgálati főhadiszállás átvitt neve) írták, és korrupcióval befizették a szöveget európai döntéshozók szájába. De miért nem nevetjük ki őket? Miért hiszünk el egy szót bárkinek is, aki amúgy világosan az európai érdekek ellen beszél?

Hiszen nem egyértelmű, hogy Putyin agresszor, masszív háborús bűncselekmények elkövetője, akivel szemben sajnos erővel kell fellépni? Nem egyértelmű, hogy Kína kijátszotta az uniós közös piacot, elvitte talicskával a szellemi tulajdont, és most ránk önti a termékeit, miközben az európai cégeket a mai napig alig engedi be a saját piacára? Hogy nyoma sincs kölcsönösségnek? Hogy tudunk ilyen materiális és kommunikációs ordító egyenlőtlenségek mellett hinni fizetett szószólóknak?

Kezdjük magunkon a megtisztulást, és meg fog tisztulni a politika is, ha a választók átlátnak a szitán.