Čaputová roma diákokat fogadott az elnöki palotában a Nemzetközi Roma Nap alkalmából

Zuzana Čaputová
Pozsony |

Az államnak minden szükséges rendszerszintű lépést meg kellene tennie annak érdekében, hogy a roma gyerekeknek azonos esélyeik legyenek az érvényesülésre és az önmegvalósításra. Az emberek egyéni hozzáállásán is dolgozni kell, hogy másokat ne a bőrszínük vagy a nemzetiségük alapján értékeljenek, hanem a személyi kvalitásaik alapján – jelentette ki Zuzana Čaputová államfő, miután pénteken a Nemzetközi Roma Nap alkalmából roma diákokat fogadott az elnöki palotában.

A találkozón ígéretes fiatalok vettek részt, többek között egy orvosnak készülő diák, egy sakkozó, egy jövendőbeli jogász, de egy ökölvívó és egy jégkorongozó is. „Azonkívül, hogy sikeres fiatalokról van szó, az is közös bennük, hogy az életük során előítéletekkel találkoztak, épp azért, mert a roma kisebbséghez tartoznak. Ezért arról is beszéltünk, hogy miként dolgozták fel ezeket az előítéleteket, és hogy miként motiválták többüket a még jobb teljesítmény elérésére” – magyarázta az államfő.

Figyelmeztetett: azoknak a roma gyerekeknek, akik gyakran rosszabb szociális körülmények közül érkeznek, nagyon kevés esélyük van arra, hogy sikeresek legyenek az életben. „Ennek oka a kirekesztettségből következő ördögi kör, a generációs szegénység, és sokszor az előítéletek” – jegyezte meg Čaputová.

Eva Adamová orvostanhallgató hangsúlyozta, hogy a korábbiakhoz képest több az egyetemet végző, különböző munkaterületeken dolgozó roma. „Nem minden roma gyerek jár ilyen jól, és nem is kap ilyen lehetőséget. Nem mindenkinek sikerült leküzdenie az akadályokat, legyen szó szegénységről, előítéletekről és gyakran szinte automatikus speciális iskolába való beiratkozásról” – figyelmeztetett. Szeretné, ha a szlovák társadalom eljutna egy olyan szintre, ahol többé nem lesz furcsa vagy ritka jelenség az, ha egy fiatal roma jogász, orvos, közgazdász vagy sikeres sportoló.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?