A tapló télapó afelől érdeklődött, hogy meg lehet-e a siket kisfiút "javítani"

kisfiu

Nem úgy sült el a plázatélapóval való találkozás, ahogy azt a siket kisfiú édesanyja elképzelte...

 

Az eset Új-Zélandon történt, mikor egy siket kisfiú próbált beszámolni arról a plázatélapónak, hogy milyen ajándékot szeretne. Az édesanya elmondta, hogy a Mikulásnak öltözött férfi először azt kérdezte tőle, hogy nem tud-e tenni valamit azért, hogy „megjavítsa” a kisfiú hallását - írja az Index az Indy100 alapján.

Az 5 éves Carter ekkor épp anyukája felé fordult, hogy jelbeszéddel elmondja, egy Vasember-figurát szeretne. „He?” – tette fel a kérdést a télapó, aki ezután tovább érdeklődött afelől, hogy a kisfiút műtétileg meg lehet-e gyógyítani.

Az kisfiú édesanyja ezután közölte vele, hogy erre nincs lehetőség, de a Mikulás még mindig nem hagyott fel a kérdezősködéssel.

Semmit sem tud tenni, hogy helyrehozza?” - kérdezte. „Nincs mit helyrehozni. Jelbeszédet használunk” – reagált az anya.

Az esetről készült videót az anyuka megosztotta a Facebookon, ahol a télapót az internetezők együttesen elítélték tapintatlansága miatt.

(br, index, indy100)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?