Bulvár

Plačková hatalmas karácsonyfát állított az új házában!

De másoknál sem maradt el a karácsonyi díszlet. Nézzük!
author
ÚJ SZÓ ONLINE

2021. december 3. 18:45

plackova
Fotó: Instagram/ queen.plackova

Zuzana Plačková nemrég azzal került a címlapokra, hogy férjével őrizetbe vették kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt. Jelenleg szabadlábon védekezhetnek, és az ellenük indított eljárás nem befolyásolja őket a karácsonyi készülődésben sem. Most egy hatalmas karácsonyfát állítottak az új otthonukban, amelyről a közösségi médián osztottak meg fotókat. 

De azért másoknál sem maradt el díszlet! Nézzük!

Galéria
Karácsonyi hangulat Plačkovánál.
Karácsonyi hangulat Plačkovánál.
Karácsonyi hangulat Plačkovánál.
Karácsonyi hangulat Plačkovánál.
+9

(br, pluska)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
koaliciokisebbsegikormany

Még el sem kezdődtek a tárgyalások, de már búcsúznak a koalíciótól

Igor Matovič

Az OĽaNO határozott: Ha törik, ha szakad, Matovič marad a pénzügyminiszter

dac

1:0-s vereség után búcsú az EKL-től – csak ziccerekig jutott a DAC Bukarestben

időjárás meleg

Csapadékosabb lesz a hétvége, jövő héten újabb hőhullám érkezik

Vizes Eb – A férfi 4x200 méteres gyorsváltóé a 100. magyar arany, harmadik lett a női váltó
Frissítve

Vizes Eb – A férfi 4x200 méteres gyorsváltóé a 100. magyar arany, harmadik lett a női váltó

Új Szó

Miről ír a pénteki Új Szó?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.