Bulvár

Matovič komolyan feldühödött, és üzent Ficónak: Ez élet-halál harc lesz!

Új színész érkezik a színpadokra? Igor Matovič pénzügyminiszter annyira szeret a kamerák kereszttüzében, hogy saját filmbéli partnerét is megálmodta!
ÚJ SZÓ ONLINE

2021. október 23. 13:48

matovic
Fotó: Martin Domok

A Pumpa nevű műsor már több mint egy éve látható az RTVS képernyőjén, és országunk heti eseményeit mutatja be.

Legutóbbi vendégük pedig nem más, mint Igor Matovič volt, aki színészi karrierjét tervezgeti.

A stáb, de saját maga szerint is egész jól bírta a több mint kétórás forgatást. „Színészként a politikában szuper lenne, mert sok ember értékelné, ha a politikusuk pontosan azt mondanák, amit hallani akarnak. A színészek simán megjátszanák magukat, és sok politikus pont ilyen. Én igyekszem nem színészkedni a politikában” – vallotta be Matovič a forgatás után a Plus JEDEN DEŇ kérdésére.

Matovič azt is elárulta, hogy melyik kollégájával játszana szívesen. „Azt hiszem, Boris és én jó párt alkotnánk” – mondta Matovič, megerősítve, hogy Kollárral, a parlament elnökével továbbra is baráti a kapcsolata. Richard Sulíkkal kapcsolatban azonban megjegyezte, hogy: „Az olyan kínos lenne”.

A pénzügyminiszter Ficót sem hagyta ki a sorból. Nézzük, mit üzent a Smer elnökének!

Galéria
Igor Matovič a Pumpa nevű műsor forgatásán.-1
Igor Matovič a Pumpa nevű műsor forgatásán.-2
Robert Ficoval legszívesebben a ringben küzdene meg. -3
„Nem tudom, hogy pontosan minek nevezik azokat a ringeket, amelyekben a nézőtér 20 ezer emberrel van tele, de oda mennék vele. Még akkor is, ha ez egy ilyen élethalálharccá válna, de legalább őszinte lenne” – mondta Ficóval kapcsolatban.-4
+13

(br, pluska)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
mato

Matovič és Sulík továbbra is az utalványok miatt hadakozik

Németh István

Elhunyt Németh István színművész

online oktatás

Csütörtöktől távoktatásban tanulnak a galántai alapiskolák felső tagozatosai

orvos illusztráció

Nincs szükség beutalóra a szakorvoshoz

Kulák

Kattintás a Régi Győrre: dédapám miatt hívták Kuláknak a vendéglőt (GALÉRIA)

dd

Hetvenéves Treat Williams

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.