Ján Ďurovčíknak lelkiismeret-furdalása van: nem a közte és a felesége közti húsz év korkülönbség miatt

Sűrű hétvégéje volt alig több mint egy hete. Két élő show között hirtelen kórházba került, másnap pedig a születésnapját ünnepelte. Már rendben volt, amikor hétfőn reggel egy belvárosi szálloda lobby bárjában találkoztunk; az emésztési zavarok csak este érték utol. JÁN ĎUROVČÍK (53) rendező és koreográfus kényelmesen elhelyezkedett egy klasszikus bőrfotelben, és folyamatosan beleszívott a szivarjába, amely állandóan elaludt, miközben FELÍCIA BORONKAYOVÁ kérdéseire válaszolt.
 

A tegnap esti Let’s Dance „éjszakai műszak” után arra számítottam, hogy délutánig nem találkozunk. De még csak délelőtt tíz óra van.

És valójában elég későn találkozunk, mert ma nem én vittem a fiamat az oviba, hanem a feleségem. Különben még korábban lett volna. (Nevet.) Alapesetben hatkor kelek, és egy előtt nem fekszem le.

Reggel tehát ön hordja a fiát, Jankót az oviba?

Ma Barbara volt, egyébként én hordom, ő pedig délután megy érte. Elviszem őt, aztán sietek edzeni. Tízig szünetem van, korábban nem kezdődik próba a színházban.

Tervez valamit most vagy a Let’s Dance után? Az évadnak lassan vége, de őszre már készülnie kell valamivel.

Nálam nincs olyan, hogy szünet vagy nem szünet, mert az alkotási folyamat, ami a fejemben zajlik, a munkám két fő része közül az egyik; az elsőt, a tervezést, új dolgok kitalálását, mindennap csinálom. Tollat és papírt ragadok, és írok. Nincsenek olyan időszakok, amikor nincs semmi a tarsolyomban, mert amikor nincs semmi, akkor fejben alkotok. A próba már az alkotói folyamat csúcsa. Egyébként semmi sem változott az életemben, az egyetlen dolog, amivel gyarapodtam, a fiam, és igyekszem megosztani az időmet a családom és a munkám között.

És sikerül?

Volt néhány dolog, ami meglepett, és eltartott egy darabig, amíg megtaláltam az új működési módszert, különösen az alkotás tekintetében. Éppen Janko születése előtt fejeztem be az otthoni stúdiómat. Amikor megszületett, rájöttem, hogy nem tudok felmenni ebbe az emeleti stúdióba, mert rossz volt a lelkiismeretem, hogy nem vagyok Barbora és a fiam mellett. Nem tudtam ellazulni munka közben. Korábban reggel vagy este dolgoztam.

Most hogyan?

Amióta a kicsi óvodába jár, reggel próbálom a hivatalos dolgokat intézni, mint például ez az interjú, aztán hazamegyek, és addig dolgozom, amíg Janko haza nem jön az óvodából. Ha fokozódik a helyzet, például le kell adnom egy forgatókönyvet, és el vagyok vele maradva, akkor vagy Barbora megy a nagymamájához, vagy elmegyek a nyaralónkba, három-négy napra bezárkózom, és ott fejezem be.

Ami még nagyon sokat változott, azok a szabadságok. Korábban mindegyik alatt írtam egy-egy forgatókönyvet. Alig vártam, hogy fürödjek, aztán lefeküdjek egy nyugágyra, feltegyem a fejhallgatót és írjak. Nem munkának vettem, úgy éreztem magam, mintha moziban lennék. Most, hogy a kicsivel nyaralunk, erre nincs lehetőség, azóta semmit nem írtam a szabadságaim alatt. De bármit feláldoznék érte, mert csodálatos érzés apának lenni.

Felesége, Barbora 23 évvel fiatalabb önnél, volt barátnője, Nela Pocisková úgyszintén. A fiatalabb korosztály a gyengéje?

Nela és köztem átlagos volt a korkülönbség, most viszont már nagy...

Szerintem egyforma, Nela 20 évvel volt fiatalabb.

Látja, ennek sosem számoltam utána. (Nevet.) Bevallom, féltem a korkülönbségtől, talán ezért tartott olyan sokáig, amíg Barbara és én megerősítettük, hogy oké, bele akarunk vágni, még azokkal a problémákkal együtt is, amiket ez idővel magával hoz. Viccelődve szoktam mondani, hogy a barátnőim mindig ugyanannyi évesek, csak én vagyok idősebb. Barbora már a harmincas éveiben jár, de húsznak néz ki.

Na és hol van a kutya elásva?

Talán ott, hogy színházban dolgozom, és máshová nem járok. Régebben csak színházba és focira jártam. Logikus, hogy a focimeccseken nem sok lehetőségem volt az ismerkedésre. (Nevet.) Musicaleket állítok színpadra, tele fiatalokkal, és táncot, szintén tele fiatalokkal, nem igazán tudtam máshol ismerkedni. Végül a szívem megtalálta az útját.

Sokan ismerkednek a munkahelyükön, ahol a legtöbb időt töltik. Április 10-én 53 éves lett, és ön is utalt arra, hogy a 20 év korkülönbség idővel milyen problémákat okozhat.

Persze, amikor egyedül vagyok, gyakran elgondolkodom azon, hogy mi lesz. De Barborának van erre egy gyönyörű mondata: „Nézd, vannak olyan kortársaim, akik tíz évig élnek együtt, aztán szakítanak. Én tíz éve vagyok boldog, és még nem szakítottunk, és lehet, hogy még további tíz-húsz évünk lesz.” Ebben a kontextusban csak annyit tudok mondani, hogy nem akarok senkinek sem a terhére lenni, ezért mindent megteszek, hogy ez ne történjen meg.

(Plus 7 dní)