Bulvár

Híres emberek, akiket skizofréniával diagnosztizáltak

A skizofréniával küzdő emberek egyik percről a másikra akár teljesen ellentétesen is viselkedhetnek, emiatt környezetük számára kiszámíthatatlanok. Azonban ha a betegséggel küzdő híres embereket nézzük, több zseni is szerepel a listán.
author
ÚJ SZÓ ONLINE

2022. május 21. 19:38

jtftfkm
- Shutterstock-felvétel
Galéria
A 20. század egyik legnagyobb amerikai írójánál, Jack Kerouac-nál 21 éves korában diagnosztizáltak skizofréniát. Betegsége miatt azonban rendszeresen fogyasztott alkoholt, és élt különböző kábítószerekkel. Ez vezetett végül korai halálához.
Vincent van Gogh a történelem egyik leghíresebb és egyben legproblémásabb művésze. Élete során nem állapítottak meg nála skizofréniát, manapság tartják úgy a történészek és szakértők, hogy ez a betegség állhatott viselkedése – többek közt a saját füle levágása – hátterében.
A gravitáció felfedezője, Sir Isaac Newton is skizofréniában szenvedett. A történészek és orvosok, akik gondosan tanulmányozták leveleit és feljegyzéseit, paranoiás skizofréniával diagnosztizálták.
Eduard Einstein, Albert Einstein fia a zsenialitás jelei mellett mentális betegségre utaló jeleket is mutatott. Eduard Einstein súlyos skizofréniában szenvedett, és 20 éves koráig kórházban volt. Állapota azonban így sem javult.
+1

(zivot.pluska.sk, cszs)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
sulík matovič

Vége az állandó veszekedéseknek, kibékült Matovič Sulíkkal?

grendel gábor

Grendel: Azok, akik a kormánykoalícióra szavaztak, nem akarnak előrehozott választásokat

brocková

Brocková: Szlovákia határozottan Ukrajna oldalán áll

j8ce9w7zusvdj

Medvére figyelmezteti a rendőrség a Kassa környékieket

vízimentő

TRAGÉDIA: Beugrott felesége után a vízbe, hogy kimentse, végül megfulladt

baleset k

SZÖRNYŰ BALESET: Szörnyethalt a sofőr, miután nekihajtott egy autó

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.