Harry herceg sem tudott Kate kórjáról

Harry herceg

Kate Middleton nyilvánosan bejelentette, hogy a januárban elvégzett hasi műtétje után orvosai súlyos diagnózist közöltek vele. Jelenleg kemoterápiás kezelés alatt áll, amit február végén kezdett el.

„Januárban hasi műtétem volt Londonban. A műtét sikeres volt. A műtét utáni vizsgálatok azonban rákot mutattak ki. Az orvoscsoportom ezért azt tanácsolta, hogy megelőző kemoterápiát kapjak, és most ennek a kezelésnek a korai szakaszában vagyok. Természetesen ez hatalmas sokk volt, és William és én mindent megtettünk, hogy feldolgozzuk ezt a fiatal családunk érdekébenˮ – mondta Kate a videóban. „Jól érzem magam, és napról napra több erőm van azáltal, hogy olyan dolgokra koncentrálok, amelyek segítenek nekem. William a vigasztalás és a megnyugvás nagy forrása számomra. Csakúgy, mint a szeretet, a támogatás és a kedvesség, amit sokan mutattatok nekem. Ez mindkettőnknek nagyon sokat jelentˮ – fogalmazott. „Eltartott egy ideig, amíg felépültem a műtétből, hogy elkezdhessem a kezelésemet. De ami a legfontosabb, időbe telt, hogy gyerekeinknek, George-nak, Charlotte-nak és Louisnak úgy magyarázzam el a helyzetet, hogy megértsék, és megnyugtassam őket, hogy rendben leszek ˮ – vallotta be őszintén Kate. „Hihetetlenül nehéz volt ez a pár hónap az egész családunk számára, de fantasztikus orvosi csapatom volt, akik ragyogóan gondoskodtak rólam, amiért nagyon hálás vagyokˮ – nyilatkozta.

Meg nem nevezett források szerint azonban Harry herceg és Meghan Markle állítólag nem tudtak Kate állapotáról, mielőtt a vallomása nyilvánosságra került. „Mindennel tisztában vannak, ami Angliában történik, de Kate-tel kapcsolatos részletekből kimaradtak. Nyilvánvalóan nincs meg a bizalomˮ – számolt be a people.com. „Gyors felépülést kívánunk Kate-nek a családjával együtt, és reméljük, hogy ezt békében élhetik megˮ – fogalmazott Meghan és Harry közleményében. Úgy tűnik tehát, hogy Meghan, Harry és a királyi család közötti kapcsolat rendeződött. Ennek azonban éppen az ellenkezője igaz!

Meghan Markle és Harry herceg egyre jobban eltávolodik a királyi családtól. Kapcsolatuk már jó ideje megromlott, és úgy tűnik, még Kate hercegné rákbetegsége sem hozza össze őket. Még 2020-ban, amikor Amerikába költöztek, lemondtak királyi kötelezettségeikről, és ezt követően nyíltan beszéltek a brit monarchia problémáiról, amelyeknek a nyilvánosság előtt rejtve kellett volna maradniuk. A sussexi hercegek azóta csak szórványosan jelentek meg Nagy-Britanniában. Harry legutóbb idén februárban járt Londonban, amikor megtudta, hogy apja, III. Károly király rákos. Május 8-án tér vissza ismét hazájába, hogy részt vegyen a testi fogyatékos katonák és veteránok Invictus Games nevű eseményén a Szent Pál katedrálisban. Várhatóan találkozik majd a családjával is. Továbbra is folynak a találgatások arról, hogy Meghan Markle is Angliába érkezik-e. Marlene Koenig királyi szakértő szerint azonban Meghan „végzettˮ az egész Egyesült Királysággal – írja az Express honlapja. „Nem hiszem, hogy Meghan a közeljövőben ellátogatna az Egyesült Királyságba. Szerintem végzett a királyi családdal. Hacsak nem valami lényegesebb dologról van szó, például egy temetésről. De Harry és Meghan élete az Egyesült Államokban vanˮ – árulta el Koenig.

(wanda.pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?