Életem az elnök asszonnyal

Mi szerettél volna lenni kiskorodban?
Azzal fejeztem be az alapiskolát, hogy hivatásos sportoló leszek. Pálya-kerékpározó voltam.

Meddig sikerült a valóságban eljutnod a gyermeki álmok megvalósításában?
Pár oklevélig és egy érettségiig az akkori nyolcéves sportgimnáziumban. Nagyon korán rájöttem azonban arra, hogy a gyermekálmok könnyen szertefoszlanak, és arra is, milyen kegyetlen tud lenni a valós élet. Meg kellett értenem, hogy nem leszek „profi”. Tizenöt vagy tizenhat éves koromban tehát szertefoszlottak az álmok, és az alapoktól kellett átértékelnem, mihez kezdjek.

Nem lett belőled kerékpárversenyző. Mi nem sikerült még, de mert nem adod fel, egyszer talán meg tudod csinálni?
Szeretem a hegyeket és a természetet. Már jó néhányszor elterveztük a barátaimmal, hogy megmásszuk a Gerlachot, de valami mindig közbeszólt. Egyszer az időjárás, máskor a munka vagy a családi dolgok. Erről a kihívásról azonban nem akarok lemondani. Van egy listám a legmagasabb szlovákiai hegyekről, és van egy kihívás, hogy leküzdjem őket. Jó párat már sikerült, de a legmagasabb még hiányzik. Remélem, hogy egyszer feljutok oda.

A polgárjogi aktivista múltad nem bánod? Megérte?
Természetesen. Önkéntesként kezdtem a Greenpeace-ben tizenhat éves koromban. Lázadó voltam. Épp a környezetvédelem és a polgárjogi tiltakozás összekapcsolása fogott meg. Az, amit mi úgy hívtunk: cselekvés a természetben. Nagyszerű iskola volt. A környezetvédelem és a politológia terén is képeztem magam, később projekteket és kampányokat irányítottam, míg végül igazgató lettem. Mindez majd negyedszázadig tartott.

Aktivitásodért sokan nem szerettek. Féltél?
Nem. Mindig akadtak gyűlölködők, kaptam fenyegetéseket is, de ez soha nem szegte a kedvem.

Nem volt néha kedved egyenesen a politikába beszállni?
Nem igazán. Lehet, hogy naiv vagyok, de úgy gondolom, ha előre akarjuk vinni az országot, akkor főleg a legjobbaknak kellene beszállniuk a politikába. Nem az átlagosoknak, netán az átlagon aluliaknak. Életem 45 éve alatt jól kiismertem gyenge és erős oldalaimat, és igazán rengeteg alkalmasabb jelöltet látok a közfeladatok ellátására. Valaki lehet jó polgárjogi aktivista, vállalkozó, tanár vagy orvos… De nem biztos, hogy jó politikus lesz.

Legalább az elnök asszonyunk jó?
Ebben nem kételkedem. Zuzana Čaputová valóban rendkívüli nő. Végzett jogász, egykori sikeres ügyvéd, Goldman-díjjal jutalmazott környezetvédelmi vezető. Ő az első nő a Szlovák Köztársaság államfői posztján, és nagyon jó a hírneve az egész fejlett demokratikus világban. Ez nem kevés. Hihetetlen, mi mindent tud kezelni és mekkora nyugalommal.

A partneri kapcsolatokban előfordul, hogy a túlterhelt emberek látszatra kedvesek, de otthon aztán kieresztik a gőzt. Lecsapódik rajtad is?
Nem. Az elnök asszony stabil ember. Inkább én vagyok az az impulzív fajta, aki például az esti híradónál is képes dühbe gurulni.

Amint összejöttetek, elhagytad az elnöki irodát. Miért nem maradtál?
Ez összeférhetetlenséget jelentett volna. Nem akartuk, nem lett volna helyes.

A szerelem lángja egy bizonyos pillanatban lobbant fel köztetek?
Kapcsolatunk fokozatosan alakult ki.

Mivel foglalkozol jelenleg?
Független konzultáns vagyok. Azzal foglalkozom, ami érdekel, és azzal, amivel egész életemben foglalkoztam: kampánytervezéssel, stratégiákkal és kommunikációval.

Meg lehet ebből élni?
Persze. Sokan állítják, hogy tudják ezt a tevékenységet végezni, ám akik konkrét eredményeket tudnak felmutatni, azok nincsenek olyan sokan.

Miért döntöttél úgy, hogy elmész Juraj Šeligától?
Egy idő után már nem tudtam hinni abban, hogy ez a változás kormánya, amelyben reménykedtem. Távozásom sokkal inkább a politikai helyzetből adódó frusztrációmmal kapcsolatos, semmint Juraj Šeliga személyével. Én a pozsonyi Téglamezőről származom, ő pedig árvai. Mindig férfiasan, egyenesen megmondtuk egymásnak, mit hogyan. Ezért máig is a barátomnak tartom. De nagyon zavart, hogyan nyilatkoztak egyes politikusok a sajtónak, mit mondtak a közösségi portálokon a páromról és rólam, majd a személyes találkozón úgy tettek, hogy tulajdonképpen semmi sem történt. Lehet, hogy valakit ez nem zavar, de engem igen.

Miben különbözik a mai életed a két évvel ezelőttitől?
A kapcsolatomban és abban, hogy elvesztettem a magánéletemet. Az első hatalmas örömet ad, az utóbbitól nem vagyok annyira elragadtatva.

Megbeszéli veled az elnök asszony a munkaügyeket? Hazaviszi a munkát?
Nagyon igyekszünk, hogy ne hordjuk haza a munkát. Természetesen ezt nem lehet teljesen kivédeni.

A gyerekeitek ismerik egymást?
Igen, ismerik. De azt akarjuk, hogy a lehető legnormálisabb életet éljék, igyekszünk védeni és távol tartani őket a közélettől és a sajtótól.

Felismernek az emberek az utcán?
Az utóbbi évben már igen. Megéltem néhány kevésbé kellemes helyzetet is, ám a leggyakrabban kedves emberekkel találkozom.

Miként töltitek legszívesebben a szabadidőtöket?
Három szabadidős érdekkörünk van: a családdal vagy a barátokkal töltött programok, és szeretjük a természetet, valamint a kultúrát. A járvány alatt, csakúgy, mint mindenkinek, korlátoznunk kellett a találkozókat a családtagokkal, és a kultúra szintén a háttérbe szorult. Igyekeztünk legalább kint a friss levegőn, a szőlőskertben vagy a Kis-Kárpátokban több időt tölteni. Most már annak örülünk, hogy egy kicsit távolabbra is eljutunk Szlovákián belül.

Megengedi a protokoll, hogy az elnök asszony külföldi látogatásra magával vigyen?
Az a konkrét helyzettől függ. Ebben az évben csak egy olyan meghívóról tudok, amelyben kimondottan kérik, hogy az eseményre a partnerével jöjjön. Egy jelentős ausztriai kulturális eseményről van szó. Ezért oda elkísérem az elnök asszonyt. De máskülönben nem avatkozom bele semmibe, engem az állam nem fizet, nincs irodám az elnöki palotában, szolgálati autóm sincs, se sofőröm, se testőröm. Azt hiszem, ez így helyes.
 

Komikus helyzeteket is megéltek?
Hogyne. Például ha egy romantikus vacsorára további négy férfival érkezik meg a párom…

Gyakran megleped valamivel az elnök asszonyt, vagy inkább ő szerez neked meglepetést?
Inkább én neki. Ha tudom, hogy nehéz napja van, vagy ha gyűlölködésnek van kitéve, általában egy csokor virágot küldök vagy hozok neki, hogy legalább egy kis örömet szerezzek, és érezze, hogy számíthat rám.

Létezik egy olyan jelszó vagy mottó, amelyhez tartjátok magatokat?
Nem igazán. A lehető legnormálisabb életet próbáljuk élni, szeretjük egymást, osztozunk az örömökön és a gondokon, és arra törekedünk, hogy egymás támaszai legyünk.

Egy háztartásban éltek?
Lényegében igen. Együtt lakunk Bazinban, Pozsonyban akkor tartózkodom, ha nálam van a fiam.

Ki főz? Ki viszi ki a szemetet?
Attól tartok, ha én főznék, azt az államfő közvetlen veszélyeztetéseként lehetne értékelni. Az én feladatom inkább a szemétkihordás, a kutyasétáltatás vagy a fűnyírás.

És a porszívózás?
Nem ódzkodom, de… Olyan párom van, aki szereti maga körül a tisztaságot és a rendet. Vagyis amíg én egyáltalán észreveszek valamit, már ki van porszívózva.

Van valami olyasmi, amit imád a párod?
A kertet. Órákig képes foglalkozni a földdel és a növényekkel. Leginkább a virágokat szereti, főleg a rózsákat.

Terveztek idén nyaralást? Hova készültök?
Még nincs végleges tervünk. Meglátjuk, milyen lesz a járványhelyzet, de szeretnénk valahogy összehozni egy üdülést itt Szlovákiában és egy rövid kirándulást a tengerhez, valószínűleg itt, Európában.

Vladimír Kampf, Život