Néhány szeszes ital ára a duplájára emelkedett január 4-én Írországban, miután életbe lépett a kormány olcsó alkohol elleni törvénye.
Egy évre elegedendő sört vett egy ír férfi, mert feldühítették az áremelések
A hatósági áremelés sokaknál kiverte a biztosítékot. Egy Denis Boyle nevű 47 éves férfi például január 3-án elment egy Aldi áruházba és vett magának négyszáz sört – írja a Mirror című bulvárlap ír kiadása.
Belőlem nem húznak ki egyetlen extra eurót sem. Nem hagyom, hogy kiraboljanak. Megint a kisemberek szenvednek, a vagyonosoknak fel sem fog tűnni az áremelés
– nyilatkozta a bandoni fotós, miközben az autója csomagtartójába pakolta befelé a tekintélyes sörkészletet.
Boyle elmondta, 300 doboz német pilsenit, és 100 üveg francia lágert vett magának 350 euróért (kb. 126 ezer forintért), és így nagyjából 200 eurót (kb. 72 ezer forintot) spórolt. Hozzátette: szereti a sört, de nem túl nagy ivó, a tömény szeszek nem érdeklik, a felvásárolt készlet legalább egy évig kitart majd.
Nyáron majd bedobok pár üveggel egy jeges vödörbe, és tudni fogom, hogy nem raboltak ki. Ha elmegyek horgászni, vagy kirándulni és magammal viszek pár doboz sört, akkor is tudni fogom, hogy nem raboltak ki
– mondta a férfi.
(24.hu)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.