Az MKP, a Híd és az Összefogás közös levélben kéri a magyarországi határzár miatt fennálló problémák kiküszöbölését

határátkelőhely

Fontos számunkra a hatékony járványvédelem, de a határok átjárhatósága, a magyar-magyar kapcsolatok fenntarthatósága is!

A koronavírus okozta járvány rendkívüli helyzet elé állítja úgy az állampolgárokat, ahogy a döntéshozókat is. Csakis felelős hozzáállással és együttműködéssel tudunk hatékonyan fellépni a járványhelyzet okozta kihívásokkal szemben és a történelemből okulva azt is tudjuk, hogy mi, magyarok – határon innen és túl – igazán csak egymásra számíthatunk.

A mai napon hatályba lépő, határzárral kapcsolatos kormányrendelet ugyanis több szempontból is hátrányosan érinti a felvidéki magyarságot. A koronavírus okozta járvány első hullámának megfékezésében Szlovákia jó eredményeket ért el, és most, a járvány második hullámának kezdetén is viszonylag kevés fertőzött mutatkozik. Az ország déli, magyarlakta régióiban jóval átlag alatti a fertőzöttek száma. Ebből kifolyólag a fenti adatok alapján úgy gondoljuk, hogy a határzárral kapcsolatos intézkedések enyhítése nem járulnak hozzá számottevően a vírus terjedéséhez, azonban kiemelt jelentőséggel bírna a felvidéki magyarok számára. Bár a jelen rendelkezés biztosít némi mozgást, az elmúlt napokban több tucatnyi esettel találkoztunk, amelyek olyan mértékben megnehezítik a Felvidékről dolgozni, tanulni járó magyarok mindennapjait, hogy gyors megoldást igényelnek.

A kialakult helyzet kezelése, a szigorú határzár feltételeinek enyhítése érdekében az egyesülni kívánó pártok elnökei (Forró Krisztián, Sólymos László és Mózes Szabolcs) közösen levelet küldtek Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszternek a jelenlegi probléma mielőbbi megoldására érdekében. A közösen megfogalmazott és mindhárom pártvezető által aláírt levélben az elnök urak az illetékes tárcavezetőt arra kérik, hogy amennyiben Szlovákia besorolását nem tudják megváltoztatni, fontolják meg a következő javaslatokat.

- Kevés az öt nyitott határátkelőhely, esetenként akár 120 km-es többletet is jelenthet a munkába ingázóknak, ezért javasoljuk a lezárt határátkelőhelyek feloldási lehetőségének felülvizsgálatát.

- Javasoljuk továbbá a szabad mozgást biztosító 30 km-es határ menti sáv bővítését, sokan a határtól nagyobb távolságban lévő városokban (pl. Miskolc, Budapest) dolgoznak vagy tanulnak.

- Tavasszal bevált intézkedés volt a maximálisan 24 órás, távolsághoz nem kötött határátlépés intézménye. Ennek visszaállítása is sokat segíthetne. A határzár az észak-magyarországi intézmények, kórházak, vállalkozások működésében is komoly fennakadást okoz a munkaerő áramlásának akadályozása miatt.

- Iskolakezdés okán megfontolandó speciális diákstátusz bevezetése, több ezer fiatal felvidéki tanul magyarországi egyetemen vagy középiskolában, az ő iskolakezdésük és napi bejárásuk is veszélybe került.

az MKP sajtóosztálya

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?