Mint ismeretes, a szaktárca vezetése által kiadott útmutatások és piacszervezési szabályok május 1-től új alapokra helyezték a gabona felvásárlását is.
Az intervenciós ár lesz a kiindulási alap
Szikura Ferenc, a királyrévi Agrostaar KB Rt. igazgatója többször is hangoztatta, hogy az uniós csatlakozás után elsősorban a rendet és a kiszámíthatóságot tartja a termelők számára legfontosabb közösségi ismérvnek, amelyek az unió tagországaiban már évtizedek óta elfogadott alapelvnek számítanak a gazdálkodásban. A királyrévi gazdaság az idei gabonatermés értékesítésében szintén ezeket a szempontokat próbálja meg érvényesíteni. Ismeretes, hogy erős állatállományuk révén a gabonatermés jelentős részét „bőrben” adják el, tehát elsősorban saját takarmányalapjuk feltöltésére használják fel, az élelmiszeripari minőségű búzát pedig közvetlenül malmokban értékesítik. Ezen a téren meglehetősen kedvező tapasztalatai vannak a gútai malommal, amelylyel már évek óta korrekt üzleti kapcsolatban állnak, aminek a kölcsönös egyeztetés és a bizalom az alapja. Mivel több mint 5000 tonnás raktárkapacitással is rendelkeznek, közvetlenül az aratás után csak a szükséges pénzforrások előteremtése érdekében adják majd el a búzát, a többit fokozatosan szállítják majd a partnereknek. Szikura Ferenc elmondta, hogy a gútai malom képviselőivel már most megegyeztek abban, hogy az árajánlatukban nem mennek az intervenciós ár alá, s ez egyelőre legalább valamiféle értékesítési biztonságot jelent a számukra.
A raktári zálogjegyek nyújtotta lehetőségek igénybevételét egyelőre nem tartotta mérvadónak az igazgató. Ismeretei szerint a rendszer finanszírozásának támogatására egyelőre úgy tűnik, nincs elegendő központi forrás, ezáltal kérdéses lehet a kifizetések biztonsága és folyamatossága. Ráadásul, az eddigi támogatási rendszer inkább a raktározók számára volt kedvező, s más lehetőség híján a termelők ezt kénytelenek voltak lenyelni. Most, hogy a piacon végre valamiféle rendezettség jelei mutatkoznak, tisztázottabb, stabilabb viszonyok kialakulására lehet számítani, a gabonatermelők számára ez meghozhatja, hogy végre egyenrangú partnerként, ne térdenállásba kényszerítve tárgyaljanak a gabona értékesítéséről. (sz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.