VIZSGÁZZUNK EGYÜTT (35)

163.

163. A „Gyermekeket szállító autóbusz” jelzéssel (O 6) ellátott autóbusz kikerülésekor a vezetőnek számítania kell rá, hogy gyermekek futhatnak ki az úttestre, ezért

a) járművével ilyenkor legfeljebb 15 km/óra sebességgel haladhat,

b) járművével úgy kell haladnia, hogy ne veszélyeztesse őket,

c) járművét mindig meg kell állítania.

164. Az útkereszteződéshez olyan úton érkező jármű vezetője, amely közúti jelzőtáblával sem mint alárendelt út, sem mint főútvonal nincs megjelölve, köteles áthaladási elsőbbséget adni

a) a balról érkező járműveknek,

b) a közlekedési szempontokból jelentősebb útról érkezőknek,

c) a jobbról érkező járműveknek.

165. Motorkerékpáron tilos

a) 18 évnél fiatalabb személyeket szállítani,

b) a szállított személyeknek szemüveget viselni,

c) a szállított személyeknek oldalvást ülni.

166. Ha a közúti baleset következtében megrongálódott a közút vagy valamilyen közhasznú berendezés, a baleset részese

a) köteles a közúti baleset haladéktalanul jelenteni a rendőrségnek,

b) csak akkor köteles a közúti balesetet jelenteni a rendőrségnek, ha a keletkezett anyagi kár feltehetően meghaladja a minimálbér tízszeresét,

c) köteles a közúti balesetet 24 órán belül jelenteni a rendőrségnek.

167. Ahol nincs kerékpárút (kerékpársáv), vagy az nem járható, a kerékpárosnak

a) a járdán vagy a jobb oldali útpadkán kell közlekednie,

b) az úttest jobb szélén kell közlekednie; ha ezzel nem veszélyezteti vagy nem korlátozza a gyalogosokat, a jobb oldali útpadkán is haladhat,

c) a járdán kell közlekednie, ha ezzel nem veszélyezteti a gyalogosokat.

168. A lakó-, pihenő- és sétálóövezetben a gyalogosok

a) nem kötelesek lehetővé tenni a járművek közlekedését,

b) kötelesek lehetővé tenni a járművek közlekedését; ez az övezetben játszó gyermekekre is vonatkozik,

c) csak a közhasználatú tömegszállító járművek közlekedését kötelesek lehetővé tenni; ez az úton játszó gyermekekre is vonatkozik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?