Színes egyéniség az új Renault Twingo, a motorja is hátra került

ÖSSZEFOGLALÓPozsony. Húsz évvel azután, hogy az első Twingót piacra dobták, bemutatták a modell legújabb generációját, egyelőre csak gyári fényképeken. A harmadik generációs Twingo világpremierje a Genfi Nemzetközi Autószalonon lesz.

ÖSSZEFOGLALÓ

Pozsony. Húsz évvel azután, hogy az első Twingót piacra dobták, bemutatták a modell legújabb generációját, egyelőre csak gyári fényképeken. A harmadik generációs Twingo világpremierje a Genfi Nemzetközi Autószalonon lesz. A Daimlerrel közösen fejlesztett műszaki alapra ismét egy érdekes autót terveztek a Renaultnál. A francia városi mini nemcsak külsőleg, műszakilag is radikális változásokon esett át.

A Renault egy teljesen új koncepcióból indult ki, amikor nekilátott a harmadik generációs Twingo fejlesztésének. Először is megállapodott a Daimlerrel, hogy közösen fejlesztenek egy platformot az új városi minik nemzedékének, így a németeknek is lesz mire építeniük a Smart újabb változatát, ráadásul mindezt kisebb költségek mellett tehetik meg, mint korábban.

Ez az új platform, ami most a Twingo alatt jelenik meg először a piacon, ugyanakkor egy hátsókerék-hajtású padlólemezt hoz magával és a minél ésszerűbb és kompaktabb felépítés érdekében a motor is hátulra került. Ezzel a Twingo elhagyja az eddig követett klasszikus szerkezeti felépítést, és ennek köszönhetően a gyártó szerint sokkal nagyobb utasteret tudtak kialakítani. A kerekeket is láthatóan – amennyire csak lehet – a sarkokba helyezték, ezzel is növelve az utasteret.

A képeket nézve az is feltűnhet, hogy immáron praktikusabb ötajtós karosszériával érkezik az új Twingo, bár ezt a hátsó ajtók rejtett kilincseivel igyekeznek kevésbé hangsúlyozni. A formaterv is szakít a hagyományokkal, és a korábbi kerekded, kifejezetten nőies megjelenést, erőteljesebb, szögletes design váltja, ami már inkább megfelelhet a férfi nemnek is. Ugyanakkor számos élénk színben, különféle matricákkal és egyéb kiegészítőkkel saját egyéniségünkhöz alakíthatjuk a Twingo külsejét, és vélhetően belső hangulatát is, így igazán sokféle karakterrel ruházhatjuk fel az új kisautót. Azt egyelőre nem tudni pontosan, milyen méretekkel rendelkezik az új mókás Renault, és azt sem, mekkora rakteret rejt magában. Ezekre az információkra még várnunk kell, illetve arra is, hogy milyen motorokat találunk majd az autó hátuljában.

Az új Twingo négy színben (világos kék, fehér, sárga, piros) lesz elérhető. A harmadig generáció néhány vonalvezetéséhez a Renault 5 szolgált alapul. „Az új Twingo fejlesztésénél nemcsak az előző generációkból indultunk ki, hanem a legendás Renault 5-ből is. Az új modell egy modern városi autó” – nyilatkozta Laurens van den Acker, a Renault főtervezője. (a5.hu, dem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?