Škoda Fabia 1.4 TDI Comfort: Takarékos kis olajos

Az autógyárak között már jó néhány éve folyik a versenyfutás a dízelmotorok miniatürizálásáért. Pillanatnyilag a Volkswagen konszern áll az élen, hiszen – ha a Smart 799 köbcentis berregőjét leszámítjuk – övé a legkisebb turbódízel, és négy márkája kínálatában is található 1,5 literesnél kisebb olajmotor.

Szépen bordázott motorháztető, karakteres fényszórók, tipikus „családi” maszkA szerző felvételeiE márkák egyike a Škoda, a kis dízeles nevét pedig lásd fentebb. Ezt a kocsit kaptuk meg tesztelésre a tavalyi év utolsó napján, mégpedig egy távolról sem szilveszteri tréfának szánt megjegyzés kíséretében: „Csak vezetni kell, nem itatni…”

Alaktan

Egy ötajtós Škoda Fabia ma már hétköznapi jelenséggé vált – de emlékezzünk viszsza, mekkora változást jelentett a Favoritok/Feliciák korszaka után! Még ma is érdemes újra felhívni a figyelmet, mennyire kompakt az egész autó. Főleg hátulnézetből látni az utasfülke átgondolt vonalvezetését, a robusztus, de arányos hátsó karosszériaoszloppal és az optimális dőlésszögű szélvédővel együtt. Ez tényleg mind szép, de akad egy vizuális apróság, amely esztétikai viták tárgyát képezheti: a lökhárítók elöl-hátul nem a megszokott vízszintes, hanem ferde vonallal kapcsolódnak a karosszériához. Fogjuk rá, hogy ízlés dolga…

Komfort, szereltség, térkínálat

Arra sem árt visszagondolnunk, hogy lelkendeztünk annak idején a mindössze 3,96 méter hosszú kocsi térkínálatán és komfortján. Főleg ha egy Feliciáról nyergeltünk át. Nem csoda, hiszen olyan autóba csöppentünk, amely ma, tehát bemutatkozása után fél évtizeddel is a legtágasabbak közé tartozik a kategóriájában. A lehetőségek határáig megnyújtott tengelytáv jócskán megnövelte a hátul utazók életterét, és mögöttük még mindig tágas poggyásztér maradt. (Hogy ez kétszemélyes változatban mekkorára nőhet, az képünkön látható.) A szereltség is új értelmezést kapott: megjelentek az európai standardnak megfelelő komfortfokozatok, alap-, de főleg opciós kellékek bőséges kínálatával. Középső fokozatú tesztkocsinknál például így festett a kivonatos alaplista: állítható volán, állítható magasságú vezetőülés, elektromos elülső ablakemelők, fedélzeti számítógép, központi zár. Hatalmas előrelépést jelentett még a gyári megmunkálás színvonala, az utastérben viszont öt éve egyfolytában zavarók a csizmavakaróhoz hasonló ülésmozgató karok, illetve a műszerfal jobboldali részének sivársága.

Motor, meghajtás, menettulajdonságok

Három hengerrel is a legjobb motoralternatíva A VW konszern 1422 köbcentis turbódízele úgy jött létre, hogy a kitűnően bevált 1,9-esből egyszerűen lecsíptek egy hengert. Maradt tehát három, arányosan kisebb teljesítménnyel és nyomatékkal. A nyolcnapos teszt tapasztalatai alapján meggyőződéssel állítjuk, hogy mindez nemcsak tökéletesen elég, hanem az 1.4 TDI a legjobb alternatíva a Fabia motorkínálatában. Erről nem is annyira a dinamikai mutatók tanúskodnak, hanem sokkal inkább a vezetés élménye. Tény, hogy a kis olajkályha kb. 1600-1700 motorfordulatig eléggé erőtlen, annál jobban megérzi viszont a turbófeltöltő munkába állását. Egyszeriben agilissá válik, élénken reagál a gázpedálra, és ez így marad egészen a 3000-es tartományig, amikor érezhetően fogyni kezd a nyomatéka. Az ötfokozatú váltót okosan kezelve tehát a temperamentumosabb kiskocsik között kérhetünk magunknak helyet az országúton. A benzinkutakról mindeközben hosszú-hosszú időre elfeledkezhetünk, hiszen jobb esetben akár ezer kilométert is megtehetünk egy tankolással. A menettulajdonságokról pedig ikszedszer is csak annyit mondhatunk, hogy az A0-ás padlólemez – amelyet a Polo és az Ibiza is csak a Fabia után kapott meg – változatlanul a legjobbak egyike a kompakt kategóriában.

Zárszó helyett

Igénytelen, takarékos, amellett jól felszerelt és kellően dinamikus családi autó – ez a Škoda Fabia 1.4 TDI Comfort, miközben a „családi” jelző természetesen honi viszonyainkra és lehetőségeinkre értendő. Ami pedig a 496 990 koronás árat illeti, külön kommentár nélkül csak ennyit: a hasonló komfortszintű, ugyanekkora hengerűrtartalmú és teljesítményű benzinmotorral felszerelt ötajtós Fabia 434 990 koronába kerül. Fogyasztása a gyári adatok szerint 8,8/5,2/6,4 l/100 km, a benzin és a gázolaj árát ismerjük, lehet kezdeni a számolgatást… Vas Gyula

Motor: négyhengeres, szivattyú–fúvóka rendszerű turbódízel

Hengerűrtartalom: 1422 cm3

Legnagyobb teljesítmény: 55 kW (75 LE)/4000 min-1

Legnagyobb forgatónyomaték: 195 Nm/2200 min-1

Sebességváltó: ötfokozatú kézi

Legnagyobb sebesség: 168 km/óra

Gyorsulás 0–100 km/óra: 14,2 s

Menetkész tömeg: 1180 kg

Méretek (h/sz/m): 3960x1646x1451 mm

A csomagtér űrtartalma: 260–1016 l

Fogyasztás (városi/országúti/vegyes): 5,6/4,0/4,5 l/100 km

Az üzemanyagtartály űrtartalma: 45 l

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?