Rolls-Royce Dawn: a várt pirkadat

Megnyugodtam. Nem érzek stresszt, nem izgulok. Az út mentén dolgozó munkások kikapcsolják a fúrót és eltátják a szájukat. A hátam mögött haladó autóbusz sofőrje előveszi a fényképezőgépet és fényképez, a szemben közlekedő személygépkocsi letérne, ám a sofőr megálla kereszteződés közepén és bámul – mögötte további öt autó áll, de senki sem dudál vagy idegeskedik.

Rolls-Royce Dawn

Magyarul: Rolls-Royce Pirkadat. Itt akár be is fejezhetném az írást, mert talán pontosan ez az, ami tökéletesen ábrázolja, milyen egy Rolls-Royce-t vezetni. Ez nem autó, ez nem valami közlekedési eszköz. Ez Rolls-Royce, a Dawn pedig maga a csoda.

„Nem racionális választás ilyen autót venni” – mondta a márka marketingmenedzsere, mielőtt aláírtam a kikölcsönzésről szóló dokumentumokat, s átadta a kulcsokat. Igaza van. Mi racionalitás lehet egy olyan autó vásárlásában, amely alapban is több százezer euróba kerül. Milyen racionalitás lehet abban, hogy valaki vesz egy autót, amelyben csak a karosszériába integrált teflonfonalakból készült esernyő több száz euróba kerül? Amelynek az oldalára egy világoskék vékony sávot festettek? Ugyanolyan árnyalatban, mint amilyen az utastér színe – s csak úgy a margóra jegyzem meg, egyetlen ember festi fel a vonalat, egyetlen kézmozdulattal és vonalzó nélkül. Ezért is kerül több tízezer euróba ez a vonal. Mi racionalitás van abban, ha bárányokat tenyésztenek csak és kizárólag arra a célra, hogy a bundájukból hihetetlenül kényelmes szőnyeget készítsenek az autó padlójára? Olyan szőnyeget, amelyre bűn rálépni cipővel, s az ember hajlamos félőrült módjára simogatni. Racionalitást itt ne keressünk.

A Rolls-Royce egyszerűen más világ. Ezeknek az autóknak még az árát sem akarják hivatalosan elárulni – mindegy, szerintem az agyammal amúgy sem tudnám felfogni a végösszeget. Ilyen autót nem azért vesz valaki, mert fel akar vágni, mert ő akar lenni a legnagyobb csávó a világon. Azért veszi meg, mert tetszik neki, mert akarja. Mert megengedheti magának, s mert annyi pénze van,hogy a mi mennyibe kerül kérdés már régen nem tartozik az ő világába – s jól lehet, soha nem is tartozott.

Modern és klasszikus

Már nemegyszer volt szerencsém Rolls-Royce-t vezetni, ez a Dawn mégis valami egyedi volt. Elsősorban azért, mert kabrió volt, a tesztelés napján gyönyörűen sütött a nap,s a vezetés minden egyes percét ki lehetett élvezni. Ha tömören összesítenem kellene, mi új volt ezen a konkrét járgányon, az két dolog, legalábbis ezt emelte ki a márka menedzsere. Az egyik a speciális sötétkék csillogó metálfényezés, amely egyébként a műszerfalon is megjelenik, ám ott csak akkor látni, ha rásüt a nap, mert egyébként úgy néz ki, mintha fekete lenne. A másik az ajtókon megjelenő világoskék bőrből fonott mintázat.

Vannak persze modern és korszerű technológiák, a Rolls viszont hű maradt a hagyományos elemekhez. Például ha valaki ki akarja kapcsolni a klímát, annak egy manuális kart kell ki- vagy behúznia. Ebben az autóban nem tudják a hőmérsékletet 22,3 vagy 19,7 fokra állítani. A hőmérséklet állítására egy kék és egy piros tekerő gomb szolgál: minél jobban elfordítjuk, annál melegebb lesz, vagy hidegebb. Ennyi.

A nyugalmat, és a „megállt a világ körülöttem” életérzést nem véletlenül említettem. Ha ugyanis beülnek az autóba, s felhúzott tetővel becsukják az autót, akkor a külvilág megszűnik létezni. Teljes a csend.A vászontető három különböző hangszigetelt rétegből áll, hogy még inkább elnyelje a zajt. Ez a Dawn egyébként az első, jelenleg gyártott Rolls-Royce, amelynek leemelhető a teteje. A művelet csak 20 másodpercig tart, s 50 km/órás sebességig lehet elvégezni.

Óriásmotor

Hangzavartól a motor begyújtása után sem kell tartani, ami ugyancsak a hihetetlen kategóriába tartozik. A motorházban ugyanis egy gigantikusan nagy, 6,6 literes, 12 hengeres motor van.Teljesítménye 442 kW és 593 lóerő. Az ember azt hinné, hogy startolás után lerepül a feje a nyakáról, s ha gyorsulni fog, a nyomástól a szemgolyója bevésődik az agyába. Milyen a valóság? A motornak egyszerűen nincs hangja. Akárhogy gyorsulnak, bármilyen energikusan próbálják taposni a padlógázt, semmi. Természetesen az 593 lóerőt érezni, az autó bámulatosan gyorsul, de nem úgy, mint ahogy egy ilyen motortól elvárnánk. Persze a fogyasztás sem lehet átlagos, jelen esetben 17,7 literes volt.

A hatalmas Dawn decensen, halkan éri el pár másodperc alatt a 100 km/órát. Úgy, hogy közben ne zavarja a sofőrt, vagy az autóban ülőket. A lényeg, hogy az utasok relaxáljanak. Még a biztonsági öv bekapcsolására figyelmeztető hangjelzés is olyan, mintha egy kis tündér szállna az ember vállára, s lírát pengetve suttogná a fülébe: kedvesem, kapcsold be az övedet!

Valamiben azért a Dawn mégis különbözik a többi Rollstól. Ez ugyanis a fiatalok előtt is megnyitja a kaput a legelőkelőbb autómárka világába. Igen, aki már ült néhányszor Rolls-Royce-ban, az észreveszi azt is, hogy ezzel azért decensen, de bolondozni is lehet. Míg például egy Phantomban az ember Beethovent hallgat, a Dawnban már a Highway to Hell vagy a Jungle is elmegy.

A pirkadat

Kilenc órát ültem a Dawnban, s ismét nagy megtiszteltetés volt számomra ez a néhány óra. Nem szálltam ki, csak amikor fényképeznem kellett. Csak vezettem, élveztem az életét és azt, hogy olyan munkám van, amilyet szeretek. Ha ilyen lenne minden pirkadat, alig várnám, hogy véget érjen az éjszaka. Goodbye, avagy good morning Rolls-Royce Dawn. Egyszer még tán viszontlátlak.