Renault Clio 2004: Megszépült és megerősödött

A Renault Clio második nemzedéke még nagyobb sikert aratott, mint az első, amelyet pedig az év autójává választottak annak idején. Hogy mást ne mondjunk, 1998-as bemutatkozása óta egyfolytában dobogós helyezett az európai autópiacon, és tavaly év végéig Szlovákiában is 5634 darabot adtak el belőle.

A Renault Clio második nemzedéke még nagyobb sikert aratott, mint az első, amelyet pedig az év autójává választottak annak idején. Hogy mást ne mondjunk, 1998-as bemutatkozása óta egyfolytában dobogós helyezett az európai autópiacon, és tavaly év végéig Szlovákiában is 5634 darabot adtak el belőle. Komolyabb átalakításokat tehát hat év után sem igényelt, némi fazonigazítást azonban igen. Átdolgozták az elülső maszkját, Dynamique komfortfokozatban új lökhárítót kapott, benne a ködfényszórókkal. Belül kicserélték a kárpitozását, átalakították a műszerfalát, amelyen most sokkal jobban olvashatók az „órák”. A legnagyobb változást azonban a motorházban kell keresnünk. A mérnökök ugyanis még egy kicsit elbíbelődtek a jól bevált másfél literes turbódízellel, aminek eredményeképpen teljesítménye kerek 100 lóerőre (74 kW) nőtt. Átlagfogyasztásban mindezért csupán egyetlen decilitert kellett fizetni, mivel a megizmosított motoré sem több 4,3 liternél. Az 1.5 dCi másik két változata (48, ill. 60 kW) szintén megmaradt a kínálatban. Ami még okvetlenül említést érdemel: az autó sportváltozatának háromliteres benzinmotorjából is kisajtoltak plusz öt lóerőt, így teljesítménye most kereken 260 LE (191 kW). A felfrissített Clio alapmodellje – 1,2 literes, 43 kW-os benzinmotorral – 319 900 koronáról indul a márkakereskedőknél, a legolcsóbb dízelmotoros változat 399 900 koronába kerül. A kocsi – kétszemélyes változatban – haszonjárműként is kapható. (vgy)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?