Nissan 350Z: japán Porsche, amerikai múlttal

Japánban a legkeresettebb sportkocsi, de Amerikában is viszik, mint a cukrot. Ez bőven elég volt ahhoz, hogy az európai piacot is megcélozzák vele. Annál is inkább, mert nem holmi újkeletű konjunktúramodellről van szó: a „Z” betű mögött legenda rejtőzik, amelynek történetét még 1969-ben kezdték írni.

Japánban a legkeresettebb sportkocsi, de Amerikában is viszik, mint a cukrot. Ez bőven elég volt ahhoz, hogy az európai piacot is megcélozzák vele. Annál is inkább, mert nem holmi újkeletű konjunktúramodellről van szó: a „Z” betű mögött legenda rejtőzik, amelynek történetét még 1969-ben kezdték írni. Ekkor jelent meg az amerikai piacon a Datsun 240Z, tiszteletet parancsoló 150 lóerő motorteljesítménnyel, 210 km/órás maximális sebességgel és 3526 dolláros árral. Akik lekésték az első szériát, fél évig voltak kénytelenek várni az autóra. A kocsi típusjele fokozatosan 260-ra, majd 280-ra változott, az utóbbi turbóváltozata 180 lóerős volt. A Datsun márkanevet 1984-ben felváltotta a Nissan, az autó pedig elérte a 300-as szériaszámot. Teljesítménye 222, sőt turbófeltöltővel 300 lóerőre nőtt, és Amerikában egyik rekordot a másik után döntötte meg. Jött azonban egy kritikus időszak, nevezetesen a dollár/jen árfolyam 1996-os válsága, aminek következtében a kocsi ára 37 ezer dollárra szökött fel. A következmény érthetően a gyártás befejezése volt, az utolsó 300ZX a Los Angeles-i autómúzeumba vándorolt. Ilyen sikerszériát azonban nem lehet csak úgy befejezni, ezért 2001-ben bemutatkozott a Z Concept, szemlátomást sorozatgyártásra éretten. Talán nem véletlen, hogy a debütálás színhelye a detroiti autószalon volt. Ebből lett a 350Z, amely Amerikában már megvásárolható, de még ebben az évben az európai autópiacokon is megjelenik. A „japán Porsche” 3,5 literes, V6-os motorjának teljesítménye 206 kW (280 LE), ami jóval nagyobb végsebességhez is elég lenne, mint az elektronikusan leszabályozott 250 km/óra. A „százas sprintet” viszont sikerült 6 másodperc alá szorítani (5,9 s), ami már tényleg a szupersportkocsik mércéivel mérhető. A kocsi európai ára még nem ismert, viszont ennek ellenére – július végéig – már 1000 megrendelés érkezett az Óvilág országaiból… (vas)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?