Mustang 2004: A legenda 40 év után is tovább él

A Ford vezérkara úgy döntött, hogy itt az ideje leporolni egy újabb legendát: a Thunderbird és a GT 40 után most tehát a Mustangon volt a sor. Az alapkoncepció szinte semmit nem változott: hosszan elnyúló motorháztető, tömzsi far, bivalyerős motorok és persze a száguldó paripa. Az új autó egy csapásra azonosítható az egykori nagyágyú reinkarnációjaként, ráadásul donornak a legjobb, ’67-es évjáratot választották. Félreismerhetetlenek a süllyesztett kerek fényszórók, és az általuk közrefogott, a ködlámpákat is magában foglaló hűtőrács.

A négyüléses kupé utasterének belvilága is méltó a külső formához, az ősi recepthez méltó, visszafogott felszereltség pedig sem blokkolásgátlót, sem klímaberendezést nem tartalmaz. A muscle car lelke azonban a motor: erről a tengerentúlon köztudott, hogy minél nagyobb, annál jobb. Ha csupán azt nézzük, hogy a kisebbik erőforrás hengerűrtartalma is négy liter, akkor csakugyan nem fanyaloghatunk. Csakhogy ne feledjük, hogy amerikai autóról van szó; amíg ugyanis ekkora lökettérfogat Európában valódi rakétát farag egy sportkocsiból, addig odaát 202 lóerőhöz elég. Igaz, hogy az erősebb GT változat V8-asa már 300 lóerős, de 4,6 literből. A hatalmas lökettérfogat persze nem vész kárba, a már alapjáraton is jelentkező teherautós nyomaték bőven pótolja a visszafogott teljesítményt. Mivel az alapmodellhez kipörgésgátló nem jár, és a drágábbakban is kikapcsolható, ez az autó szinte gumifüstölésre született.

A burn-out pedig köztudottan nem támaszt túl nagy igényeket a futóművel szemben, így a Mustang egy további négy évtizedes hagyományt is megőrizhetett: az új fejlesztésű, McPherson rendszerű elülső futómű mögé merev hidas hátsó felfüggesztés került – állítólag a megkérdezett Mustang- tulajdonosok kifejezett kérésére… (lr)