Logan MCV, a „román” népautó

Egyszerű, nem játszik semmire sem. Amit kínál, azt viszont teljesíti. Francia–román népautó tízezerért, nagy belső térrel, szolid fogyasztással és teljesítménnyel.

A Renault egy évtizede nagy fába vágta a fejszéjét, ám sikerrel járt. Még a legnagyobb marketingguruk sem gondolhatták komolyan, hogy a nyugati világban ismeretlen, a posztszocialista országokban pedig az ócskavas szinonimájaként elhíresült Dacia márkanevet sikerrel lehet feltámasztani. Sőt, a kelet-közép-európai és a harmadik világbeli térségben ezekre az alapokra egy sikeres, 21. századi kelet-európai népautó brandjét építeni. Bejött.

Csak semmi komplikáció!

A reinkarnált Dacia első modellje a Logan volt, most ennek második generációs kombi változatát – MCV a fedőneve – tesztelhettük. Mint minden szegény vidékre szánt népautónál, a Daciánál is a praktikum és az olcsóság volt a két fő szempont. Ezeknek a Logan MCV tökéletesen megfelel.

A dizájn – ha lehet ilyenről beszélni – alapszintű, kicsit múltidéző jellegű. Semmi speciális, nulla extravagancia, nix hivalkodás. Minden a funkcionalitásnak van alárendelve, és ez így is van rendjén.

Egyszerű műszerfal, három mutatóval: középütt a sebesség, hogy a leginkább szem előtt legyen. A volán sincs túlkomplikálva, csak négy gombot helyeztek el rajta, ám jobb oldalt a kormány alatt még találunk egy „hamis” bajuszkapcsolót (erről a rádiót irányíthatjuk). A középkonzol szintén egyszerű, a magasabb árkategóriában érintőképernyős navigáció is kapható hozzá. Mivel renault-s darab, használható eszközről van szó.

Minden elfér benne

A Logan MCV családi autó. És ez nem csak egy elcsépelt klisé. Széles, hosszú. Gyakorlatilag bármi belefér (a hátsó ülésektől a hátsó ajtóig kerek egy méter a távolság), ha ledöntjük a hátsó üléssort, valamint az anyósülést, egy 2,7 méter hosszú bútordarabot is bepakolhatunk.

Az ülések kényelmesek, és hátul sincs tömegnyomor, ha három ember beül. Ennek egyik oka az egyszerűségben keresendő. Míg a magasabb árfekvésű autótípusokban szinte közelharcot vívnak a dizájnerek, hogy minél több varrás, „gyűrődés”, kanyar legyen a hátsó padon, itt szinte sima a második sor.

Ennek köszönhetően a három gyerekülés bepakolásával sincs gond. Aki próbálta már egy sima középkategóriás autóban három gyerekülésre bekapcsolni a biztonsági övet, az tudja, egy-egy ilyen művelet mennyire macerás tud lenni – főleg akkor, ha hátul a középső ülés túl szűk.

Alig eszik

Praktikum és olcsóság – e két jelszó miatt egy Dacia-motortól ne várjunk csodákat. A Logan háromféle erőforrással rendelhető, a legerősebb motor egy 1,5-ös turbódízeles.

A 90 lóerős a kilencvenes évek középstandardját idézi, ám ennél az autónál ez elég. Ha lehet, a 0,9-es turbóbenzineseket kerüljük: lehet, hogy papíron szintén 90 lóerősek, ám főként az emelkedőkön és magasabb utazósebességen érezzük a köbcentik hiányát. Emellett a kis benzines fogyasztása is jelentősebb.

Az általunk tesztelt 1,5-ös dízel papíron 3,5 litert eszik – tudjuk, a hivatalos iratok sok mindent elbírnak és a brüsszeli CO2-normáknak is meg kell felelni –, ám a valóságban mért 5 liter is kiemelkedően jó adatnak mondható. Főként egy ilyen méretű autónál, s úgy, hogy jellemzően szépen megpakolva, két felnőtt, három gyerek kombinációban használtuk egy héten át.

Nem „román”

Az elmúlt tíz évben a Dacia már bizonyította, hogy nem kell tőle tartani – ez nem az a kocsi, amely a 80-as években infarktus közeli helyzetekben hozta az autósokat. Ezt látni a használt autó piacon is: a pár évvel ezelőtt gyártott Daciák jól tartják értéküket. Nincs sok belőlük (a gazdák elégedettek velük), az árak pedig nem estek nagyot (tartják értéküket).

A Dacia legfőbb meggyőző ereje az ára. Így van ez a Logan kombival is: az általunk tesztel teljes felszereltségű autó 12 ezerért már hazavihető. Ezen az áron máshol – és most nem a prémiummárkákról beszélünk – jó, ha a legfapadosabb modellt vágják hozzánk.

Itt ezt hét és félezerért megteszik. Nem csoda, ha a Dacia a posztszocialista térségben a népautó szinonimájává vált.