Kipróbáltunk egy ízig-vérig női autót, a Citroën C1-et

Citroën C1

Furcsa érzés volt búcsút venni ettől a francia kisautótól. Eleinte nem éreztem magam benne jól. Nem hordok szoknyát, magas sarkú cipőt, harisnyát, miért ülök mégis ilyen autóba? Ráadásul teljesen pirosba? Idáig süllyedtem? Aztán valahogy megszoktam. Arról ugyan nem győzött meg, hogy szoknyát hordjak, arról viszont igen, hogy városban igenis megvannak a tagadhatatlan előnyei.

A személyes érzéseket félretéve nézzük meg, valóban megéri-e az árát ez a francia apróság. Alapvető előnye a méreteiben rejlik. Ideális autónak bizonyult a tömött parkolókban, városi forgalomban. Alig találni olyan szűk helyet, ahova ezzel az aprósággal ne lehetne beparkolni. Minimum 3,5 méteres résre van szükség, hiszen a C1 3465 mm hosszú, csak 1615 mm széles, magassága pedig 1460 mm. Akinek ezek a méretek mégis problémát okoznának, az parkolókamerát is rendelhet az autóhoz, melynek képét egy hétcolos érintőképernyőre vetíti. Nekünk az autóban ilyen nem volt, a „fapados” változatot kaptuk. Ehhez mérten volt kialakítva az utastér is, amely például csak az elülső üléseken volt megvilágítva. Ha a hátul utazók meg akarnak valamit keresni sötétedés után, azoknak a mobiljuk fényét kell használniuk. Ebből a szempontból praktikusabb lett volna jobban az utastér központi részébe helyezni a lámpát. 

Egyszerű, de nagyszerű

A műszerfal leegyszerűsített, és minden fontos vezérlőgomb a sofőr keze ügyében van. Az ülésekbe integrálták a fejtámlákat, a vidám kárpitozásnak köszönhetően nagyon kellemes benyomást kelt az utastér. A C1-et nyolc különböző metálfényezésben rendelhetik meg. 

Bár nem az én stílusom – szerintem mégis egész mutatós kis járgány, női kézbe való apró ékszerdoboz. Alapban 7990 euróba kerül, s a legdrágább kivitelezése is csak 9990 euró. A 950 kilós autó motorházában egy háromhengeres, 1,2 literes, benzines erőforrás volt, a fogyasztás 100 kilométeren 4 liter körül mozgott. Aki átvészelte a kezdetleges ismerkedést, és megbarátkozott a modellel, az túl van a nehezén, ezek után már csak az élvezetes vezetés vár rá. A C1 városban nagyon dinamikus, ideális autók előzgetésére, kikerülésére. Autópályán már gondok vannak vele, sőt, ha erősebben fúj a szél, már a pozsonyi körgyűrűn sem teljesen magabiztos. Faluzásra még el tudom képzelni, de nagyobb távok megtételére egyszerűen nem ezt az autót fejlesztették ki – bár gondolom, aki megveszi, az ezzel tisztában is van, s nem fogja hiányolni, hogy a manuális sebességváltón hiányzik a hatodik fokozat.

Galéria

Inkább városba

Kétségtelen, hogy ezt az autót nem öt felnőtt szállítására találták ki, nincs értelme öt utast belegyömöszölni az autóba. Két felnőttnek két gyermekkel viszont ideális lehet a hétvégi furikázásra, feltéve, ha nem akarnak túl nagy bevásárlásokra járni. A csomagtér alapban 196 literes, a hátsó ülések lehajtása után már 780 literre bővül, ami közepes méretű holmik szállítására már elegendő. A csomagtér ajtaja gyakorlatilag a merevített hátsó ablak. Egyetlen hibája, hogy nincs fogantyú, amellyel elegánsan be lehetne csukni, így kívülről kell megfogni ahhoz, hogy bevágjuk az ajtót, minek következtében garantáltan mindig összekoszoljuk az autót. A konnektivitásról egy USB és egy 3,5 mm-es Jack csatlakozó gondoskodik. 

Összegezve és aláhúzva

Ezt a köztes címet régen használtam, amit Sidó H. Zoltán kollégám is szóvá tett, s mivel hiányolta, úgy döntöttem, a C1 tesztje ideális arra, hogy visszatérjek a szófordulathoz. Ha ugyanis összegeznem kellene a benyomásaimat a Citroën C1-ről, akkor talán annyit mondanék, hogy aki tudja, mit akar és mit várhat ettől az autótól, annak nem fog csalódást okozni. Határozottan nők kezébe való, városi furikázásra abszolút ideális autó. Aki akar, kellő modern technológiákkal is felszerelheti, ám a fapados változata sem okoz csalódást. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?