EcoSport: a kis izomagyú Ford

EcoSport

Kicsi, érdekes a külseje, pótkerekét az ötödik ajtaján hordja, s ha kell, még ST Line felszereltségi szinttel is rendelhető. Más országokban már ismerik, nálunk viszont még aránylag ismeretlennek számít. A Ford EcoSportot teszteltük.

Az EcoSport mint modell már 2003-tól létezik, az aktuális generációja 2012-ben került piacra, valamivel később jutott Európa néhány kiválasztott piacára. Hozzánk is csak most érkezett meg a járgány azt követően, hogy a Fordban lemondtak a B-Max gyártásáról. Gyakorlati szempontból tehát ennek a modellnek a helyére lép, viszont érezzük, hogy nem helyettesítheti azt. Az EcoSport a legkisebb SUV, mondhatni a Kuga lekicsinyített változata. Az európai ráncfelvarrás során állítólag 2300 részt cseréltek ki rajta, ha azt vesszük, hogy egy gépkocsi állítólag átlagban ötezer elemből van összeszerelve, akkor az aktuális EcoSport félig új autó.

Kétség nem fér hozzá, hogy az EcoSport szokatlan látvány az utakon. Olyan kis izomagyú. Kicsi, zömök, de ugyanakkor robusztus.

A volán mögött is a megszokottnál jóval magasabban ül az ember. Nekem kicsit szokatlanul szűk volt az utastér. Fejmagasságban elég hely van benne, inkább a vállmagasság volt problematikus. Ugyanúgy komoly gondjuk lesz, ha négyen akarnak elférni benne. Az EcoSportot szerintem két felnőtt és mondjuk egy gyermek tudja kényelmesen használni, négy felnőttnek már többé-kevésbé kínszenvedés minden, másfél óránál hosszabb út. A csomagtér sem a legnagyobb, 334 literes, s aránylag szűk.

Érdekes ajtó

A csomagtér ajtaja nem felfelé nyílik, hanem oldalra. A kilincs a jobb hátsó lámpa alá van elrejtve, így aki nem tudja, hol keresse, annak egy ideig eltarthat, míg kinyitja az ajtót. Parkolásnál, hosszanti irányban, előre meg kell gondolni, hogy ki akarjuk-e nyitni a csomagtartót vagy sem. Ha igen, akkor egy másfél méteres helyet kel hagyni az autó mögött.

Az ajtó azért nyílik oldalra, mert erre szerelik a pótkereket, ha 225 euróért megrendelik. Maga a kerék is nehéz, az ajtó súlya így könnyen túllépi a 30 kilót, s aránylag költséges lenne olyan szerkezetet szerelni bele, amely könnyedén megemelne ilyen súlyt. Aki az EcoSporthoz nem rendel pótkereket, az defektjavító ragasztókészletet kap, s ekkor már rendelhet az autóhoz vontatóhorgot vagy tolatókamerát, amit a pótkerékkel ellátott modellekhez nem lehet.

Érdekes

Műszaki adatok

Motor 1.0 EcoBoost

Hengerűrtartalom 998 cm3

Teljesítmény 103 kW/140 LE 6300 fordulatnál

Forgatónyomaték 180 Nm/4400 fordulatnál

Végsebesség 183 km/ó

Gyorsulás (0–100 km/ó) 11,8 mp

Fogyasztás városban (l/100 km) 6,2

Fogyasztás városon kívül (l/100 km) 4,6

Kombinált fogyasztás (l/100 km) 5,2

A járgány alapára 14 990 euró

A tesztelt modell ára 21 390 euró

Nincs vele gond

Úgy összességében nincs vele gond, jó vezetni. Az utastér tipikusan fordos maradt, ám az előző változathoz képest jelentősen megszépült, jó minőségű anyagokat és a felújított SYNC3 médiarendszert találják meg benne.

Az ST Line felszereltségi szinthez alapból 17-es alufelnik járnak, ám rendelhetnek 18-as felniket is. Megjegyezném, nagyobb alufelnikkel határozottan mutatósabb az autó. Az autó oldaláról eltűnt a műanyag védőburkolat, ami a többi felszereltségi szintnél még ott van. A Fordban tudják, hogy aki sikert akar elérni, annak a színekkel is játszania kell, így az ST Line felszereltséghez kérhetünk egyedi színű tetőt – ingyen.

A sportos kivitelezést az utastérben is megérezni, feltűnnek az alumíniumpedálok, a Fiestából ismerős sportos kormány és a speciális ST Line kivitelezésű kézifék és váltókar.

A motorkínálat nem a leggazdagabb, ám ilyen kis autó esetében megfelelő. A közismert egyliteres Ecobooston (92 kW/125 LE, 103/140 LE) kívül még egy másfél literes dízelt (73,8 kW/100 LE) választhatnak, ennek erősebb, 81 kW/125 LE teljesítményű változata idén júniustól lesz elérhető ugyanúgy, mint az intelligens négykerék-meghajtás, az AWD-rendszer.

A tesztelt autóban az erősebb benzinmotor volt. ST Line kivitelezésben az EcoSport is sportosabb vezetésre van beállítva. A kormányzás dinamikus, s ha egyedül vagy ketten ülnek az autóban, még élvezetes is. A négy utas és csomagok már eléggé elvesznek a vezetési élményből. Kanyarokban jól viselkedik, ám gondolni kell arra is, hogy az autó szűk és magas.

Nem kell tőle félni

Összességében az EcoSport egy ügyes, érdekes kivitelezésű autó. Még akkor is, ha nekem egy hét után sem jött be. Valahogy nem tudtam megszokni, de hát nem is érezhetem magam minden autóban jól. Vannak olyanok, amelyeket nem az én ízlésemhez igazítottak, és az EcoSport ebbe a kategóriába tartozik. Ettől függetlenül viszont két személy számára értelmes választás lehet. Aki ezt a kategóriát kedveli és ilyen autót szeret, az mindenképp próbálja ki, elégedett lesz vele. Elsősorban a minőségi kivitelezésnek, gazdag felszereltségnek köszönhetően.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?