Duster TechRoad 1,3 TCe: a legjobb, ami egy Dusterből kipréselhető

Duster TechRoad

A Duster a Dacia legnépszerűbb modellje, mondhatni zászlóshajója. Nem véletlenül, hiszen csak tavaly 180 391 darab kelt el belőle Európában, így a márka legnépszerűbb modelljévé vált. Azon túl, hogy árban gyakorlatilag nem ismer konkurenciát, most még attraktívabb külsőt is kínál, mindezt az új TechRoad változatnak köszönhetően.

A TechRoad változat csak idén mutatkozott be a genfi nemzetközi autószalonon, majd a pozsonyi autószalonon is, s mostanra a szerkesztőségünkbe is eljutott.

Gazdag felszerelés

A Duster TechRoad a márka zászlóshajójává vált. A Prestige felszereltségi szintre alapozták, tehát az autóban találnak parkolószenzorokat, holttérfigyelő rendszert, hill-holdert vagy navigációt. Az újdonság ugyanakkor tolatókamerát és számos olyan extra kiegészítőt tartalmaz, amely elkülöníti az újdonságot a klasszikus Dusteroktól. Tény, hogy a parkolókamerák mar extrafelszereltségnek számítanak, és külön kell értük fizetni, ám megjegyezném, hogy csupán 250 euróért kapunk elülső, hátsó és két oldalsó kamerát. Ezek igazán jól működnek, az egyes kamerák felvételei között egyetlen gomb megnyomásával kapcsolgathatunk – nagy előrelépés, ha belegondolunk, hogy az előző generációban még csak néhány parkolószenzor volt.
A TechRoad egyébként már első ránézésre eltérő. A piros Fusion metálfényezés látványos külsőt varázsol az autónak, s ugyanúgy feltűnőek a piros emblémával ékesített 17 collos keréktárcsák is. A változások az utastérben sem érnek véget, szembetűnő az ülések speciális szürke-piros kárpitozása. Akinek mindez nem elég, annak még automatikus klíma, az elülső ülések fűtése és kulcs nélküli start-stop rendszer is a rendelkezésére áll.

Energikus motor

Ami az erőforrásokat illeti, a TechRoad változat gyakorlatilag az összes Dusterhoz rendelhető motorral is megrendelhető, beleértve a leggyengébb 1,6 Sce 84 kW teljesítményű erőforrást, amelyhez meg 4x4-es meghajtás is rendelhető.
Sokkal érdekesebb viszont az 1,3as négyhengeres TCe motor, amelyet például a Mercedes-Benz is használ az új A osztályban. 96 vagy 110 kW teljesítményre van állítva. Ezeknek a motoroknak köszönhetően a legnagyobb teljesítménnyel rendelkező, leggyorsabb Dusterokhoz juthat hozzá a vásárló. Ezen új motorokhoz egyelőre nem elérhető négykerék-meghajtás, ám állítólag már tervben van. Az automata váltó kiesett kínálatból, jelenleg már csak manuális hatgangos sebességváltóval rendelhető a Duster TechRoad változata.

A lehető legjobb

Nem titok, hogy mindig is rajongója voltam a Dusternek, az új generáció pedig teljesen elnyerte a tetszésemet. A Duster TechRoad változata nemcsak, hogy a legjobban mutató, hanem véleményem szerint a legélvezetesebb Duster. Még azok is megszeretik, akik egyébként az automata váltónak hódolnak, a manuális váltókar ugyanis a Dusterben nagyon jól működik. Különösen tetszett, hogy az extra energiát, lóerőt, igazan érezni a Dusterben, így az autópályán, dinamikusabb előzések során is biztonságban fogja magát érezni a sofőr. Igen, a 4x4-es meghajtás hiánya jelentősen korlátozza a Duster terepképességeit, ami kár, ugyanis a Duster számára a legnagyobb aduász mindig is a négykerék-meghajtás volt. Aki nem szokott sáros földutakon vezetni, vagy egyszerűen nem vágyik a 4x4-es meghajtásra, mert mondjuk a széttört szlovákiai utakon is dinamikus vezetésre alkalmas autót keres, annak ez a változat ideális lehet. Rendkívül alacsony áron olyan gazdag felszerelést kap, amelyről a konkurenciánál csak álmodhatna. S az a kevés extra, amit esetleg a kínálatból még megrendel, sem kerül olyan őrületesen sokba.

Érdekes

Műszaki adatok

Hengerűrtartalom 1332 cm3

Teljesítmény 110 kW/150 LE 5250 fordulatnál

Forgatónyomaték 250 Nm/1700 fordulatnál

Váltó manuális 6-fokozatos

Végsebesség 200 km/ó

Kombinált fogyasztás 6,9–7,1 l/100 km

A változat alapára 13 840 euró

A tesztelt modell ára (extrafelszereltség nélkül) 16 340 euró

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?