Bugatti Veyron: 407 km/óra!

A Volkswagen konszern előző vezetésének – pontosabban vezetőjének – nem kellett a szomszédba menni egy kis megalomániáért. Bizonyítják ezt az olyan „népautók”, mint az ultraluxus Phaeton, vagy a hatliteres, 12 hengeres, 450 lóerős motorral (is) felszerelt Touareg.

És így került a csoport tulajdonába a legendás Bugatti márka, amellyel azonban csak úgy lehetett valami kezdeni, ha előbb feltámasztják haló poraiból. Ferdinand Pie#ch úr ehhez még a fentieket is messze meghaladó nagyvonalúsággal látott hozzá: eldöntötte, hogy az új Bugatti a világ legerősebb, leggyorsabb sportkocsija lesz és punktum. A cél kezdettől fogva 1000 lóerő és 400 km/óra volt… Ezen az őrültséggel határos tervezeten még 1998-ban kezdtek dolgozni, és a fejlesztés során egyebek között három hathengeresből összeturmixolt 18 hengeres motorral is kísérleteztek. Ez hűtési problémák miatt nem vált be, így áttértek a 2 x 8 = 16 hengerre. Két évvel később a Veyron név váltotta fel az addigi EB (Ettore Bugatti) megjelölést, aztán Pie#ch úr vette a kalapját és nyugdíjba vonult. A „Bugatti-projekt” azonban ekkorra más anynyi pénzt emésztett fel, hogy csak egyetlen lehetőség maradt: befejezni, bármi áron. Ez lényegében csak tavaly őszre sikerült, ám az eredmény valóban lélegzet-elállító. A teljesítmény csakugyan négyjegyű lett (1001 lóerő), a csúcsnyomaték szintén (1250 Nm), a végsebességet pedig hol máshol, mint az amerikai Nagy Sós-tó aszfaltsimaságú kiszáradt medrében tesztelték. A harmadik vagy negyedik próbálkozásnál a jelenlévők megkövülten meredtek a radarkészülék kijelzőjére: 407 km/óra! Ettől a pillanattól kezdve a leggyorsabb Ferrarik, Porschék és Lamborghinik automatikusan átkerültek a szupersportkocsik II. kategóriájába. Az elsőben egyetlenegy modell található: a Bugatti Veyron 16.4, ahol a 16 a hengerek, a 4 pedig a nyolcliteres motor turbófeltöltőinek száma.

És ez a szörnyeteg, jelentjük, már meg is vásárolható. Mármint azok számára, akiknek van autóvásárlásra egymillió eurójuk – plusz áfa, ami Németországban 16 százalék, esetünkben tehát 160 ezer euró. Lapzártáig hatvanöten iratkoztak fel az előjegyzési listára…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?