Autóvezetés a ködös jégpályán

Az elmúlt hónapokban heves vita folyt a téli gumiabroncsok szükségességéről. Ezek ugyan a parlament döntésének köszönhetően továbbra sem kötelezőek, mára azonban a sofőrök nagy része is belátja, hogy a téli abroncsok használata biztonságosabbá teszi a vezetést. Aki télre mégsem cseréli le a nyári abroncsokat, az is inkább csak az abroncsok ára miatt dönt így. Lapunk hasábjain sokat foglalkoztunk a téli abroncsok szükségességéről, ezért ehhez már csak egy megjegyzést fűznénk. A téli abronccsal felszerelt gépkocsival is ugyanúgy megcsúszhatunk, ha havas, jeges útfelületen nem megfelelően választjuk meg haladási sebességünket. Tehát nem szabad a hógumit olyan eszköznek tekinteni, amely mellett a jármű vezetője a téli, veszélyes időjárás vezetéstechnikai kérdéseit figyelmen kívül hagyhatja.

Téli időszakban hegyvidéki úton, jeges vagy havas felületen az autóvezetők többsége igen óvatosan halad, ha azonban az útfelület száraz, ugyanezen a szakaszon bátrabban, nagyobb sebességgel hajtanak. A veszélyforrás azonban hirtelen jöhet – vízátfolyások vagy jeges útszakaszok formájában. Ezek egyenes haladáskor még nem is annyira veszélyesek, hiszen az átfolyások általában rövid útszakaszokon jelennek meg. Azonban, ha ez a rövid útszakasz éppen kanyarra esik, akkor megcsúszás az eredménye. Ilyen utakon tehát készüljünk fel erre! Vízátfolyás természetesen nemcsak a hegyi szakaszokon következhet be, nemcsak ott válhat jéggé, hanem más útvonalakon – aluljárók, felüljárók, vízparti területek, csatornák közelében – is előfordulhat.

Ebben az időszakban gyakoriak a jelentősebb hózivatarok. Ilyenkor a hó az útfelületen nem tapad meg, hanem kásás, latyakos felületeket eredményez, amelyek veszélyessége – azon túl, hogy rendkívül csúszósak – abban is rejlik, hogy bizonyos széljárások vagy a reggeli, éjszakai hideg hatására könnyen jégbordássá válhatnak! A jégbordás útfelületekre érkező jármű igen könnyen kicsúszhat oldalirányba – a jégborda „megdobhatja” az autót, tehát fel kell készülnünk az azonnali ellenkormányzásra. Tartsuk azonban emlékezetünkben, hogy a gyors ellenkormányzást csak két kézzel, szakszerűen fogott kormánykeréknél tudjuk végrehajtani.

A hirtelen reakciót igénylő kormánymozdulatok felkészületlenül érhetik azt a vezetőt, aki nem ellenőrzi saját helyzetét az autó vezetőülésében, ezáltal óhatatlanul merevvé, fáradékonyabbá válik, reakcióideje lecsökken. Mit jelent ez a kontroll? A merev tartásunkat időnként lazítsuk fel, a kormányfogás merevsége oldódjon, a háttámla és az ülőtámla találkozásához minél közelebb üljünk, felhúzott vállainkat eresszük le. Ezt a merevséget gyakran tapasztaljuk azon járművezetők esetében, akik keveset ülnek a kormánykerék mögött, illetve elsősorban csak hétvégeken, hosszabb kihagyások után vezetik autójukat.

Sípályák közelében gyakran fordul elő, hogy olyan helyen parkolunk, vagy állunk meg, ahol viszonylag magas a hó, amely ily módon belekerül a keréktárcsák belső profiljaiba. Mivel a keréktárcsa a megállás után meleg, ezért a vele érintkező hó kis mértékben felolvad, de később vissza is fagyhat ebbe a járatba. A síelés befejezését követően országútra kiérve a jármű vezetője gyakran panaszkodik a gépkocsi rendellenes viselkedésére, mely a karosszéria rezonanciájában, a kormánykerék bizonyos sebességtartományoknál történő rázkódásában jelenik meg. Ilyen jelenség észlelésekor álljunk meg egy parkolóban, s tekintsük meg a keréktárcsák belső felületét – és az oda tapadt havat távolítsuk el. Ez a kiegyensúlyozatlan tömegű hó okozza ugyanis a fenti jelenségeket. Vegyük figyelembe azt a körülményt is, hogy az olvadásnak induló úgynevezett tapadó hó a kerékjáratokba oly mértékben betömörödhet, hogy a kormánykerék oldalirányú elfordítását majdnem lehetetlenné teszi. Tehát hosszan tartó egyenes vonalú haladás után – pl. ha egy adott útról lekanyarodunk –, gondoljunk arra, hogy ez a jelenség bekövetkezhet.

Téli útviszonyok között a megfelelő követési távolság megválasztása az egyik legfontosabb feladat. A kelleténél rövidebb követési távolság akkor válik különösen veszélyessé, amikor viszonylag száraz útfelületen nagyobb sebességgel haladnak a gépkocsik, majd az elöl haladók észlelve a havas, jeges útfelületet, például egy hóátfúvás helyszínén, hirtelen fékeznek és ezzel a fékezett járművel érik el a csúszós útfelületet. Ilyen esetekben a drasztikus fékezés a legveszélyesebb, tehát szigorúan tilos alkalmazni. A mögöttünk lévő járművek vezetőit rövid apró fékezéssel, vészvillogó bekapcsolásával figyelmeztessük a veszélyhelyzetre és a lassítás azonnali szükségességére. Ellenkező esetben az elöl haladó lassuló járművek utoléréséből adódóan koccanásos balesetek következnek be.

Alapvető fontosságú a megcsúszott járműnél, hogy a frontális ütközést minden körülmény között kerüljük el. Ezért a kormányzás és a jármű irányítása mindig a padka felé történjen, a padkán lévő hó „megfoghatja” csúszó autónkat, de ha nem mély az árok, még az árokba kormányzás is kevesebb veszéllyel jár, mint a szemközti forgalommal történő ütközés. Autópályákon a belső sávban történő haladás esetén, veszélyhelyzet észlelésekor, ha van erre hely, vegyük igénybe a zöld sávot annak érdekében, hogy egyrészt az előttünk megálló járművet ki tudjuk kerülni, másrészt a mögöttünk haladó járműnek nagyobb féktávolságot biztosítsunk. (Aut)