Autóim – álmok és realitás

– Egy 120-as Škoda volt az első kocsim. Műszakilag talán kevesebbet rakoncátlankodott, mint az átlag, viszont városban, hosszú kaptatókon egykettőre felforrt a hűtővize. Utána egy Zastava következett – átmeneti állapotként. Akkor ugyanis a kor hazai „slágerkocsijára”, a 2107-es Ladára vártam, de nem jött össze. A Zastava egy év után ment, jött helyette egy szintén kéz alól vásárolt turbódízel BMW. Nagyon meg voltam vele elégedve, még ma is megvan, a fiam jár vele. Most pedig egy új generációs SEAT Toledóm van, 90 lóerős TDI motorral. A legelső szériákból csíptem meg egy németországi autókiállításon; mindössze 490 kilométer volt rajta, és jelentős árkedvezménnyel jutottam hozzá. Dinamikus, temperamentumos autó, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az úgynevezett chiptuningot, amit a teljesítmény növelésére beleszereltettem, rövid után kiiktattam. Egyszerűen nincs rá szükség. S hogy mivel járnék a legszívesebben, ha nem számítana a pénz? Azzal, amit már megismertem, s ami a legmélyebb nyomot hagyta bennem: egy turbódízel BMW-vel… (vas)