Audi A6 Avant: Az első próbautak

Bár a hetek óta tartó kemény hideghullám akkorra már idehaza is enyhülőben volt, a +18 fok, ami február 11-én a spanyolországi Tarragonában fogadott, mégis szinte sokkolóan hatott kis különítményünkre. Viszont arra való tekintettel, amiért jöttünk, egészségesebb sokkhatás nem is érhetett volna bennünket.

Egy gyors ebéd és néhány pohár üdítő után ugyanis szinte tavaszi hormonhullámokkal a vérünkben ültünk be a szállodánk tengerre néző parkolójában sorakozó autókba. Tudniillik az Audi A6 Avant újságírói világpremierjére érkeztünk a Barcelonától mintegy 80 km-re délnyugatra fekvő katalániai városba, és az autóról legeslegelőször azt állapítottuk meg, hogy – szép kombi, ami pedig nem gyakori dolog. Másodikként azt, hogy itt sem hiányzik a családegyesítő pajzs a kocsi elején; nem is hiányozhatott, hiszen már a limuzinváltozat is ilyet visel. Következett a rendelkezésünkre álló motorok számbavétele: 2.4 V6, 2.7 V6 TDI, 3.2 V6 FSI, 4.2 V8. A meghajtás quattro vagy elsőkerekes, volt tehát miből választani. A benzinesek leggyengébb alternatívájának számító 2,4-essel kezdtük, majd ugyanezen a gyönyörű természeti tájakban bővelkedő, nyaktörő szerpentinekkel tűzdelt útszakaszon a 3,2-es közvetlen befecskendezéses típust vezettük végig. A teljesen új, 2,7-es, közös csöves (!) TDI-vel folytattuk, és okos taktikával a végére hagytuk a csúcsok csúcsát, a kizárólag quattro meghajtással és hatfokozatú Tiptronic szekvenciális automata váltóval készülő 4,2-es verziót. E motor műszaki adatai önmagukért beszélnek (lásd a táblázatot, amelyben egyébként a teljes motorkínálat szerepel), és mi sem természetesebb, hogy az említett szerpentinszakaszokon egyetlen másik típusnál sem éreztük ennyire a 4x4-es meghajtás áldásos tulajdonságait. Persze szó nincs arról, hogy például a 3,2-es motor 255 lóerejével kombinálva fölösleges luxus az ilyesmi, de 335 lóerővel már a kanyar közepénél brutálisan megkezdve a kigyorsítást azért érezni lehetett a különbséget. Az úgynevezett statikai szemrevételezés során pedig elsősorban a csomagtér variabilitása képesztett el bennünket. Fülek, hevederek, sínek és pántok sokaságával a kofferkészlettől a kerékpárokig (igen, többes számban!) minden célszerűen elhelyezhető és biztonságosan rögzíthető benne; a padlóra gumiszőnyeg vigyáz, a lökhárítóra praktikus fóliát hajthatunk ki, amelyre ruhánk bepiszkolódásának veszélye nélkül ülhetünk le pl. cipőt cserélni a bicajozáshoz. Dióhéjban ilyennek ismertük meg tehát Tarragonában az Audi A6 kombi változatát, amelynek európai forgalmazása áprilisban kezdődik, és a szlovákiai árusítás megkezdése alkalmával, esetleg a szokásos teszt során bővebben is foglalkozunk majd vele.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?