A Suzuki megmutatta az új Jimnyt

Suzuki Jimny
Pozsony |

Kevés autóra vártam úgy, mint a Suzuki Jimnyre. Tulajdonképpen még mindig várok, a modell szlovákiai árusítását még nem kezdték meg, s még a tesztautók sem érkeztek meg. Minden esetre nem kizárt, hogy nyáron mindez megváltozik.

Addig is azzal rövidítettem a várakozást, hogy az autószalonon másztam végig a Jimnyt. Olyan, mint egy kicsi Mercedes G, de sokkal helyesebb. Gyakorlatilag mindenkinek, aki látja, mosolyt csal az arcára. Különleges zöld színe ideálisan illik hozzá. A meghajtást az AllGrip Pro rendszer biztosítja. Állítólag nagyon jó terepképességei vannak, kompakt méreteinek köszönhetően pedig városban is jó használni. Ennek majd csak a tesztelésen tudok majd utánajárni, amit viszont már most tudok, hogy beleszerettem. Túl sok csomagot nem tudnak benne elhelyezni, alapban ugyanis csak 85 literes tér áll a rendelkezésre, a hátsó üléstámlák lehajtása után 377 literes teret kapunk. Az autót csak egy négyhengeres benzinmotorral lehet majd megrendelni, melynek hengerűrtartalma 1462 cm3. A maximális teljesítmény 75 kW 6000 fordulaton, a forgatónyomaték pedig 130 Nm.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?