Átmenetileg nem szabnak ki büntetést, ha késünk az energiaszámla befizetésével

ÚRSO: visszaáll a villanyáram ára

A koronavírus-járvány ideje alatt nem szabnak ki büntetést azokra, akik elmaradnak az energiaszámlák befizetésével – adta hírül a gazdasági tárca. Sem a lakosságot, sem a kis- és középvállalkozásokat nem szankcionálják a jelenlegi helyzetben a késedelem miatt, és az energiaszolgáltatást sem kapcsolják ki.

 A gazdasági minisztérium szerint már dolgoznak a kikapcsolási moratóriummal kapcsolatos jogszabály-módosítás előkészítésén, amelyről a terveik szerint e héten tárgyal a kormány.

Két hónapot adnak

„Két hónappal elhalasztjuk a fizetési késedelem miatti szankciók kiszabását. Később azonban mindenképp ki kell egyenlíteni a tartozást” – mondta el Karol Galek gazdasági államtitkár. Szerinte a koronavírus-járvány által okozott gazdasági problémák nem veszélyeztethetik az energiaellátást.

„Ha a háztartás költségvetése szűkös, a szolgáltató nem bünteti meg, ha nem tud idejében fizetni, nem kapcsolják le az áram- és a gázszolgáltatást. A válság által sújtott kis- és középvállalkozásokat sem büntetik a fizetési késedelem miatt”

– közölte a tárca.

Csak végső esetben

A minisztérium azt ajánlja, aki csak tudja, időben teljesítse kötelezettségeit. „Remélem, mindenki felelősségteljesen viselkedik a válság idején, figyelembe veszi üzleti partnereit, és nem él vissza ezekkel az engedményekkel” – mondta Galek. A minisztérium tisztában van vele, hogy ebben a nehéz helyzetben sérülékeny az energiaszektor.

„Olyan intézkedéseket igyekszünk bevezetni, amelyek nem sértik egyetlen piaci szereplő érdekeit sem. Tárgyalunk minden érdekelt féllel, és igyekszünk ugyanannyi ügyfelet, szállítót és közvetítőt elérni, mint korábban”

– tette hozzá az államtitkár.

Elmondta továbbá, hogy a támogatási hitelekről is tárgyalnak, amelyek lehetővé teszik a kis- és középvállalkozók számára adósságaik finanszírozását, és kompenzációs rendszert dolgoznak ki a nagyvállalatok megsegítésére.

„Elsődleges fontosságú az üzleti forgalom fenntartása, akkor is, ha likviditási gondok adódnak” – hangsúlyozta Galek.

(mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?