Apátia és közöny Magyarországon (riportunk a "gazdag országból")

Apokaliptikus víziók az Európát elárasztó menekültáradatról, az anarchiába és vérbe fulladó Nyugatról és mesék a béke szigetéről – Magyarországról –, ahol minden szép és jó – ez az egyik oldal üzenete. A másik oldal diktatúráról, összeomló társadalomról, oligarchákról, maffiaállamról beszél, és az ország tisztességének visszaállítását ígéri. Ez most Magyarország, néhány nappal a parlamenti választások, és a hosszú politikai valóságshow fináléja előtt.

Ha az ember keresztülautózik ezen a kicsi országon – márpedig mi megtettük –, döbbenettel figyelheti, milyen monumentálisak a politikusok harcának kulisszái. Óriásplakátok százai hirdetik az utak mellett, a panelházak faláról vagy a lámpaoszlopokról, hogy itt néhány nap múlva sorsfordítás lészen. Mint négyévente általában. De elérnek ezek az üzenetek a választópolgárokhoz? És hogyan hatnak rájuk? Erre voltunk kíváncsiak, amikor elindultunk Magyarország gazdagabb felébe.

Gazdag szegények

Az Őrség csodálatos, vadregényes táj, egy kicsit Isten tenyerén érzi itt magát az ember. Itt bújik meg egy nagyon apró falu, amely a magasztos Magyarföld nevet viseli. Alig több mint ötvenen lakják. Azért jöttünk ide, mert a GKI gazdaságkutató intézet adatai szerint Magyarföld az egy főre jutó vásárlóerő szempontjából az egyik legmódosabb települése – míg az átlag magyar vásárlóerő 1,2 millió forint/év, Magyarföldön 3 millió forint felett volt 2016-ban. Dombok közt megbújó kis ékszerdobozra számítunk, villákra, magas kerítésekre, luxusterepjárókra. Ehelyett egy pici, nem túl szép, nem túl feltűnő kisközségbe csöppenünk. Luxust még nyomokban sem látunk.

Mi a trükk? Ezt kérdezzük Kállai Csabától, a falu polgármesterétől. A hetvenes évei elején járó polgármester saját szavai szerint „gyüttment”, Budapestről költözött le, előtte húsz évig taxizott a fővárosban, aztán autószerelő műhelyt nyitott. Tágra nyílt szemmel néz ránk, amikor felvetjük, hogy papíron ez bizony egy szupergazdag falu. „Ez valami hülyeség lehet. A falu egyik fele nyugdíjas, a másik fele közmunkás” – mondja, és csóválja a fejét. Aztán később kiderül, azért mégis van valami a statisztikában: a polgármester elmondja, van itt birtoka például Rudolf Péter színművésznek és a Máv Cargo egyik egykori fejesének is. Egy félszáz lakosú faluban pedig ez alaposan megdobhatja az átlagot.
 

Feketéket Afrikában...

A kampányra, a migrációra terelve a szót kiderül, hogy Kállai úr nagyon jól értesült a kérdésben, legalábbis ami a kormánypárti narratívát illeti. Aktívan figyeli a híreket az interneten, nézi az M1 hírfolyamát is, ráadásul van egy testvére Svédországban, aki friss hírekkel látja őt el az ottani helyzetről. Kállai úr szinte szóról szóra visszamondja, amit úton a faluba a Kossuth rádió híreiben hallottunk a többnejű migránsról, aki állítólag minden feleségéért lakást kapott Németországban. „Nekem egyébként semmi bajom velük. A feketéket Afrikában szeretem, a svédeket Svédországban, a magyarokat Magyarországon” – mondja, hozzátéve, nem tetszik neki például az sem, hogy a svéd fociválogatottban vannak fekete focisták is.

Megkérdeztük tőle azt is, disszidens testvére hogyan boldogult annak idején Svédországban, hogyan sikerült beilleszkednie. „A svéd állam az elejétől fogva segítette mindenben, nagyon befogadók voltak – mondja, majd kissé elgondolkodik. – Persze, akkor még csak néhány százan jöttek oda, nem százezren...” Majd hosszan ecseteli, testvére szerint milyen nehéz az arabokkal együtt élni. „Olyanok azok, mint a sáskák” – jegyzi meg dühösen. Később azonban egy újabb meglepő kanyart vesz a mondanivalója. Arról kezd mesélni, hogy egy internetes videóban látta, ahogy egy indiai fiú összerakott valamiféle zseniális motort. „Vannak köztük ügyesek, sokan. Bár ilyenek lennének egyesek ebben a faluban is...” – sóhajt fel.

Csak a biztonság

Magyarföld utcái üresek, így továbbállunk, és Őriszentpéteren, az Őrség ezerlakosú fővárosában próbálunk szerencsét. Csak hát hiába. A kocsmák – ahogy itt nevezik, preszszók – ugyanis üresek. Harmadmagunkkal, néma csendben nézünk bele a Juventus–Real Madrid mérkőzésbe az egyik helyi vendéglátóipari egységben, ám a két vendég a félidőben felhörpinti az italát, és hazamegy. A kocsmárossal azért sikerül szóba elegyedni. „Nem mindig van ám ilyen csend, csak hát húsvét után vagyunk, most mindenki azt piheni” – mondja.

Elmeséli, hogy azért nem veszett ki itt végleg a kocsmai politizálás, a törzsvendégek gyakran nézik meg együtt a híradót, majd alaposan kitárgyalják. „Van itt fideszes, MSZP-s és jobbikos is. Más nagyon nem, itt az LMP vagy a DK nem nagyon rúg labdába” – meséli. A migrációról neki is megvan a véleménye, de jóval mérsékeltebb, mint a magyarföldi polgármesteré. „Őriszentpéter biztonságos hely, nem szokott abból baj lenni, ha valaki mondjuk nem zárja be az autóját” – mondja, és hozzáteszi: nekik itt senkivel sincs bajuk, csak ezt a biztonságot és nyugalmat féltik.
 

Makovecz ihlette sci-fi

Másnap ebédidőben már egy nem csak papíron gazdag faluban vagyunk. Felcsúton, Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc, a leggyorsabban gazdagodó NER-vállalkozó (Nemzeti Együttműködés Rendszere) falujában, a Puskás Akadémia otthonában. Ez egy egészen más világ, mint Magyarföld. A község határában monumentális építkezés zajlik, a falu lakosságának kétszeresét befogadni képes Pancho Aréna mellett a sportcsarnok és egy sporthotel váza felett dolgoznak a daruk. A két építmény, az akadémiát övező edzőpályák és létesítmények totálisan uralják a falu látképét, mintha egy furcsa, Makovecz ihlette sci-fiben lennénk.

Felcsúton a stadionon kívül is látványos a fejlődés, szép házak, gyönyörűen felújított középületek, óvoda, faluház. A forgalom nagy a falut átszelő úton, a járdákon azonban nem sokan járnak. A híres felcsúti kisvasút állomásán egy német tévéstábba botlunk, lelkesen filmezik az épp beérkező kisvonatot. Mi egy szomszédos telken szorgoskodó asszonyt kérdeznénk, de falakba ütközünk. „Politikával én nem foglalkozom, elegem van belőle. És az újságírókkal sem beszélek” – mondja. Nem járunk több szerencsével az egyik helyi kisboltban sem. „Nekünk már nagyon elegünk van az újságírókból, én egynek sem nyilatkozok többet, múlt héten is kizsigerelte az egyik azt, amit mondtam” – mondja a közértes néni. Egyébként kedves, nem zavar el minket, de őszintének hat a szemrehányás a hangjában. A politikánál sokkal kellemetlenebbnek érzi a médiafigyelmet.

Mit tehetünk? Továbbállunk. Az utcán azért látjuk, hogy a kampány itt is tombol, és nem mindenki híve Orbán Viktornak és a Fidesznek a faluban: az egyik ház teljes homlokzatát egy hatalmas LMP-s molinó fedi le...

Szocik a kard hegyén

Budapestre tartunk, eredetileg Gazdagrétre, hiszen a Szomszédokból jól ismert panelrengetegnek már a nevében is benne van, hogy gazdag. De aztán kiszúrjuk, hogy nem messze Gazdagréttől, Kelenvölgyben, MSZP-s lakossági fórum lesz Molnár Gyulával, a párt elnökével. Ezt kár lenne kihagyni.

A szép, otthonos kis közösségi házban kórházszag uralkodik, nyitva maradt az orvosi szoba ajtaja. A kis színházteremben mintegy húszan gyűlnek össze, zömében nyugdíjasok. Családias a hangulat, nincs fideszes ellentüntető vagy jobbikos kém – mindenki ismer mindenkit, csak minket méregetnek furcsa szemmel, de aztán tudomásul veszik a jelenlétünket.

Molnár Gyula sportosan, bár így, a kampány vége felé már kicsit fáradtan beszél, szövegét láthatóan már ezerszer elmondta. Az egész fórum nem tart tovább háromnegyed óránál, a Fidesz vélt és valós bűneinek sorolása körülbelül a szöveg felét teszi ki, a másik fele az ellenzéki koordincióról és visszalépés-keringőről szól. A közönség is fáradtnak tűnik, egy fiatal srác a mobiljába temetkezik, az idős hölgyek és urak arcán sem látszik, hogy őket most sorsfordító harcba invitálja egy lánglelkű, kormányváltó pártelnök. Kérdés csak kettő van, egy idős úr Polt Péter főügyész eltávolításának mikéntjeit firtatja, egy apró nyugdíjas hölgy pedig felteszi a végig a levegőben függő kérdést: honnan tudják az emberek a nagy visszalépés-keringő után, kit kell választani. Molnár rutinosan, de nem túl meggyőzően válaszol, majd szórványos taps, és viszonylag gyorsan ki is ürül a terem.
 

Úgyis pontatlanok

A pártelnök gyorsan felszabadul, úgyhogy kérdezünk. „Kár, hogy nem tegnap jöttek, volt egy nagy fórumunk, ott volt Karácsony Gergely és Kunhalmi Ági is” – sopánkodik, és szabadkozik, hogy nem volt igazán formában, fáradtnak érzi magát. Meglepően önkritikus, mikor arról beszélünk, hogy a Median ügynökség kétharmados Fidesz-győzelemre számít. Azt mondja, nem igazán foglalkozik közvélemény-kutatásokkal, azok most úgyis nagyon pontatlanok. A választás azonban szerinte nem feltétlenül a lakosság, inkább a jelenlegi politikai garnitúra számára lesz sorsfordító – politikai oldaltól függetlenül. Molnár elismeri, a hódmezővásárhelyi siker ellenére az ellenzék nincs épp a helyzet magaslatán. Nincs ugyanis vezérfigura – és bár az MSZP próbálkozott Botka Lászlóval, végül kifulladt a dolog. „Itt mi is nagyot hibáztunk” – jegyzi meg, hozzátéve: részben ez eredményezte a jelenlegi helyzetet, hogy az ellenzéki pártok energiája elment a visszalépésekről szóló tárgyalásokra ahelyett, hogy a programjukról és az ország problémáiról beszéltek volna.

Nehéz harc

Megemlítjük neki, hogy Borsodba indulunk, Magyarország legszegényebb részére, ahol a hírek szerint a Fidesz tarol – holott a politikai logika szerint a baloldali MSZP-nek kellene. Molnár arról beszél, hogy az MSZP-nek nagyon nehéz harcolnia a Fidesz médiagépezetével és lecsupaszított, egyszerű üzeneteivel, aztán itt is önkritikusra vált, és arról beszél, az MSZP-nek hosszú évek alatt sem sikerült átmennie a tisztítótűzön, pedig ennek már rég meg kellett volna történnie.

Két nap alatt négy „gazdag” helyszínen próbáltunk rájönni, valóban sorsfordítónak élik-e meg a politikai helyzetet és a választásokat az emberek – ám zömében apátiával, közönnyel és fáradtsággal találkoztunk.

Holnap Borsodba indulunk.