Az enyhe idő miatt sokszor a földeken felgyülemlő esővíz okoz gondot, egy hosszabb csapadékos időszak lehetetlenné teheti a munkát
Több traktort vásároltak tavaly a gazdák
Tavaly 780 új traktort jegyeztek be Szlovákiában a rendőrségen. Ez a 2018-as évhez viszonyítva 8%-os emelkedést jelent. Azonban a növekvő tendencia még nem az jelenti, hogy tavaly dübörgött a „traktorpiac”, hiszen a 2018-as év a legrosszabb volt az eladást tekintve 2014 óta.
A John Deere ünnepelhetett, hiszen a legtöbb gépet ebből a márkából értékesítették, összesen 196 új gépet adtak el a kereskedők. Hét év alatt először sikerült az eladásban megszereznie a piacon az egynegyed részt a zöld-sárga traktoroknak.
Másodikként végzett a ranglistán 127 eladott darabbal a Zetor, amely így 15%-os részesedést mondhat magáénak. Ez a márka számára óriási visszaesést jelentett, 2013 óta ugyanis tavaly adták el a legkevesebb gépet.
Jól teljesített viszont a Case, amely az elmúlt hét év folyamán a legjobb eredményeket érte el a 14%-os piaci részesedésével és a 108 eladott traktorával. A negyedik helyet a New Holland foglalta el 99 eladott gépével, az ötödik a ranglétrán pedig a Kubota.
Az első négy helyen végzett márka a hazai piac 2/3-át foglalta el az eladásban, ami az eddigi legnagyobb részesedésnek számít. 2018-ban az első négy helyen végzett márka csak a piac 62%-át foglalta le, azelőtt pedig csak 60%-át.
Az előző években csökkent a 120 lóerő alatti traktorok eladása, amely folytatódott 2019-ben is, bár nem olyan nagymértékben, mint tavalyelőtt. Összegezve: tavaly 46,41%-ban jegyeztek be traktort 88 KW teljesítményig, a 240 LE feletti traktorok aránya pedig 21,15% volt, amely a második legnagyobb számadatnak számít 2013 óta.
A legtöbb traktort tavaly adták el keleten, Kassa és Eperjes megyében ez 25 %-ot jelent az összeladást tekintve. Így tavaly végre stabilizálódott a helyzet itt is az előző évekhez viszonyítva. A Nyitrai és Nagyszombati kerületekben az új traktorok 35%-át értékesítették. Sokkal jobb számokat mutat Trencsén megye, amely 2013 óta most először érte el a kiválónak számító 8,71%-ot.
A John Deere a legkedveltebb a nagyszombati, nyitrai, trencséni és kassai régiókban. A Zetor inkább Eperjes megyében aratott. A Case Zsolna környékén közkedvelt, a New Holland traktorait pedig leginkább Pozsony környékén keresték. A legtöbb új traktort a Komáromi járásban jegyezték be, viszont egyetlen új traktort sem vásároltak Kysucké Nové Mesto környékén
A John Deere egyébként a 2019/2020-as kereskedelmi év első negyedévében, amely tavaly novembertől február másodikáig tart, nem várt nyereségnövekedést jelentett be. A nyereséget számszerűsítve ez 517 millió USD-t, azaz 479,15 millió eurót jelent. Ugyanebben az időszakban egy évvel ezelőtt a cég tiszta nyeresége 498 millió dollár volt.
(-er)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.