Tartsuk be az egészségügyi várakozási időt

Nyár végén egyre kevesebb a növényvédelmi munka, ennek oka egyrészről, hogy az egészséges termést korábban elvégzett hatékony kezelésekkel kellett megtermelni, másrészről a betakarítás idején már nem, vagy csak nagyon korlátozottan lehet védekezni. Pedig ebben az időszakban is támadnak a károsítók.

Nyár végén egyre kevesebb a növényvédelmi munka, ennek oka egyrészről, hogy az egészséges termést korábban elvégzett hatékony kezelésekkel kellett megtermelni, másrészről a betakarítás idején már nem, vagy csak nagyon korlátozottan lehet védekezni. Pedig ebben az időszakban is támadnak a károsítók.

A paradicsomot augusztusban az alternáriás foltosság és a fitoftóra támadja meg. Az idén a nyári hónapokban és augusztusban is elegendő csapadék hullott ahhoz, hogy napjainkra a paradicsomvész egyre nagyobb területen jelenjen meg, s gyorsan terjedjen. Jellemző tünete a növények leforrázott képe. A nedves, barna foltok leveleken, száron és a gyümölcsökön is megjelennek, gyorsan terjednek. A lombját vesztett növény nem tudja beérlelni termését, s megújulni sem képes. A csapadék és az ilyenkor egyre gyakoribb páralecsapódás segíti a kórokozó fertőzését. A védekezést nehezíti a folyamatos szedés, ilyenkor alaposan meg kell fontolni, mikor, mivel permetezünk. A védekezésnél első lépés az állomány alapos megszedése, hogy a kezelés után 7 napig tudjunk várni a következő szedéssel, betartsuk az élelmezés-egészségügyi várakozási időt. Az alkalmazható készítmények közül hatékonyabbak a felszívódó és kontakt hatóanyag kombinációját tartalmazó szerek. Felszívódó hatóanyagok a metalaxil, dimetomorf, efozit-Al, iprovalikarb, s ezekhez kombinálják a mankoceb, rézoxiklorid hatóanyagokat.

A nyár folyamán fokozatosan szaporodott a gyapottok bagolylepke. Ez a kártevő a virágot és a termést fogyasztja, így többek között a paprika, paradicsom termését is. Napjainkban a gyors lebomlású, rövid élelmezés-egészségügyi várakozási idejű piretroid származékok közül használhatunk, pl. deltametrin, lambda cihalotrin hatóanyagú készítmények. A paprika állományokban újra gyarapodik a levéltetű állomány, figyeljünk rájuk, s ha szükséges a rövid várakozási idejű nikotinszármazékok valamelyikét alkalmazhatjuk. A csapadékos idő hatására megjelent a baktériumos betegség nemcsak leveleken, hanem a termést is károsítja. Jellemző tünete a bogyón megjelenő vizes folt, ami gyorsan nő, lágy rothadásba megy át. A bogyó héja marad meg csak. Ellene réztartalmú készítményekkel védekezhetünk, de itt is meg kell tartani a várakozási időt (általában 7 nap). Sokan már szedik a hagymát. A hagymalégy több nemzedéke károsított a tenyészidőszakban, sajnos a kifejlett fejeket is rágja a nyű, s ennek nyomán rothadásos folyamat indult el. Éppen ezért alapos átválogatás után tároljuk el a termést, illetve ellenőrizzük annak egészséges állapotát, mert a rothadás az egész tételt tönkre teheti. A válogatás során a hagymaperonoszpóra vagy a szürkepenész károsítását is kiszűrhetjük. (MR)

A szerző növényvédelmi szakértő

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?