Sikeres volt a Raftys cég bemutatkozása az udvardi mezőnapokon

raftys

A Raftys cég már 26 éve képviseli kizárólagosan az olasz Pedrotti céget Szlovákiában. A Raftys nyolc évvel ezelőtt megszerezte a dániai Dancorn gabonaszárítók kizárólagos szlovákiai forgalmazását is. Az udvardi Mezőnapokon Szabó Zoltán mérnök, a Raftys cég alapítója és tulajdonosa, valamint Puskás Zsolt mérnök, a cég termék- és szervizmenedzsere fogadta és tájékoztatta a nagy számban érkező érdeklődőket.

Az érsekújvári telephelyet 22 éve, 1997-ben építette ki Szabó Zoltán. A cég tevékenysége sokrétű, elsősorban mezőgazdasági gépek forgalmazásával, gabonaszárítók és gabonatisztítók felújításával, árusításával, karbantartásával foglalkoznak.

A használt, többéves PETKUS gabonatisztítókat felújítják, modern mechanikai elemeket beszerelve megnövelik a tisztított gabona mennyiségét és minőségét, garanciát vállalva arra, hogy további tíz évig használhatók lesznek. Az aratás utáni munkálatokhoz szükséges gépek kínálata is egyre nagyobb, és terveik között szerepel a gabonasilók építése is. A kiállításon korszerű, valamint felújított és használt gépeket is bemutattak, ezzel szemléltetve, mennyit fejlődik a technológia. Szabó Zoltán elmondta, kis kapacitású 5 tonnás mobil gabonaszárítóik is vannak, de gyártanak 30 és 50 tonnás berendezéseket is és a legújabb termékük a Pedrotti cégtől a 75 tonna kapacitású gabonaszárító, a legnagyobb érdeklődés a 18 és 24 tonnás közép-kapacitásúak iránt van. „Telephelyünkön, Érsekújvárott új birsalma ültetvényünk van, az eddigi két hektárt öthektárosra növeljük. Ötödéves a birsalma gyümölcsösöm, de legalább még három év kell ahhoz, hogy teljesen termőbe forduljanak a fácskák. Mellesleg a birsalma raktározása jóval egyszerűbb az almáénál. Sokan úgy gondolják, hogy a birsalma pálinkának a legjobb, ám az utóbbi időben gyerektápokba keverik, és a gyógyszeriparban is kezdik használni” – mondta Szabó Zoltán.

A Raftys telephelyén lévő másfél hektáros víztározóból öntözik az ültetvényeket, és halakat is telepítettek bele, pontyot, csukát, harcsát, kárászt, amurt és fogast. Sporthorgászatra, fürdésre, horgászversenyek és céges találkozók szervezésére egyaránt alkalmas a tó, illetve annak kellemes környéke.

(PR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?