Ötletek biokertészeknek

Júliusban a hosszú tenyészidejű káposztafélék kezdeti fejlődésének, megerősödésének időszakában a bagolylepke és a káposztalepke hernyói, valamint a levéltetvek elleni védekezés a fő feladatunk. Használjunk ellenük engedélyezett szereket. Párás, meleg időben peronoszpórafertőzéssel számolhatunk.

Júliusban a hosszú tenyészidejű káposztafélék kezdeti fejlődésének, megerősödésének időszakában a bagolylepke és a káposztalepke hernyói, valamint a levéltetvek elleni védekezés a fő feladatunk. Használjunk ellenük engedélyezett szereket. Párás, meleg időben peronoszpórafertőzéssel számolhatunk. Paradicsomnál és a burgonyánál a burgonyavész, a levélfoltosságok (szeptóriás, baktériumos), a kétfoltos takácsatka, a levéltetvek okozhatnak károkat. A burgonyavész károsítását tízszeres hígítású tej permetezésével előzhetjük meg, növényi levek közül zsurlót, hagymahéjat és csalánt használjunk. Már júliusban megjelennek a burgonyabogár nyári nemzedékének bogarai. Erősítőként csalánlével öntözzük, fokhagymalével permetezzük a növényeket, a leveleket kőzetőrleménnyel porozzuk. A réztartalmú szerek, a bazsalikom- valamint a zsályalé riasztja a bogarakat. Kisebb területen ajánlatos a lárvákat és bogarakat kézzel összeszedni, komolyabb egyedszám esetén engedélyezett szert használhatunk.

A borsótábláról a növénymaradványokat távolítsuk el, ezzel elejét vesszük a lisztharmat és a rozsda következő évi fertőzésének. A másodvetésű borsót semmi esetre se vessük a fő tenyészidejű borsó helyére, és csávázzuk a magot kamillakivonatban. Július végén a bab érésekor megjelenhet a babzsizsik. A bogár számára riasztóak a következő növények: mezei zsálya, paradicsomlevél és varádics. A másodvetésű bab és borsó kelésekor több kártevő jelentkezhet. Borsónál a lisztharmat és a borsórozsda, babnál a babrozsda, fenésedés és a takácsatkák okozhatnak károkat.

A zeller megerősödése idején a szeptóriás levélfoltosság, a takácsatka, a petrezselymen a lisztharmat jelentkezhet. Július végén rajzik a sárgarépalégy második nemzedéke. Riasztó hatású számára a varádics, fokhagyma és a vöröshagyma. Feszítsünk ki védőhálót az ágyás felett. A légy rajzása sárga lapokkal előre jelezhető. Illatfedés céljából használható növényi lé ürömből és a varádicsból. A másodvetésű uborka vetése előtt, a magokat kezeljük varasodás ellen fokhagymakivonatban. A uborkatáblán meleg, száraz időszakban megjelenhet a lisztharmat, a takácsatka, a tripsz és a liszteske. Csapadékos idő esetén a peronoszpóra és mézgás varasodás okoz károkat.

A tárolásra szánt hagyma teljes beérését várjuk meg, a felszedésre meleg, száraz időt válasszunk. Csak a sérülésmentes, egészséges hagymát tároljuk. (A Biokultúra szaklap nyomán)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?