Nyár eleje a veteményesben

paprika

Júniusban kezdetét vette a nyár. A zöldségágyásokban beérnek az első termések, így a sok munka mellett már sikerélményekkel is gazdagodunk! Sokkal jobban ízlik a saját zöldség, nem beszélve arról, hogy ügyes termesztéssel még a vegyszerektől is megkímélhetjük magunkat.

Szedhető a karalábé, a cukorborsó, a korai karfiol és kelkáposzta, fejes- és tépősaláta, hónapos retek, spárga, rebarbara, és sárgarépa, sőt, petrezselyem is akad már. Kedvező helyen június második felében terem a korai burgonya is.

A paradicsomot, futóbabot, borsót meg kell támasztani, hogy a termés ne lógjon a földre. A paradicsomot rendszeresen kötözzük fel. Megállíthatatlanul támadnak a gyomok, időben húzzuk ki őket, mielőtt elnyomnák a fiatal növényeket; a dudva értékes szigetelő és komposztanyag.

A legtöbb helybe vetett növényt is ilyenkor kell ritkítani – ez leginkább a sárgarépára, petrezselyemre, paszternákra, nyári salátára, kaporra, céklára igaz.

Fontos a növények tápanyag utánpótlása is, a felélt tápanyag legkönnyebben tápoldat formájában pótolható. Most gyorsan gyarapodik a komposzthalom is, viszont a lebomlás beindulásához elengedhetetlen a nedvesség. Éppen ezért, ha néhány napig száraz és meleg az idő, a komposztot is locsoljuk meg. A nagy meleg okozta kiszáradás ellen védjük az ágyásokat és a növények tövét vastagabb (5–10 cm-es) mulcsréteggel, ami a gyomok terjedését is erősen visszaszorítja. Erre a célra használhatunk zúzott fenyőkérget, szalmát vagy akár fűkaszálékot is.

A felszabaduló sorokba ültethetünk másodterményeket. Egy évben ugyanazt a területet kétszer is hasznosíthatjuk velük, de hézagpótlónak is megfelelnek. Ilyen a nyári saláta, jégsaláta, hagyma, zöldbab, az őszi káposztafélék (fejes káposzta, vöröskáposzta, karfiol, kelkáposzta, karalábé), a rövid tenyészidejű sárgarépa, az uborka, valamint két nagyon fontos növény, a bimbóskel és a póréhagyma. Az utóbbi két, egymástól nagyon is eltérő növény közös tulajdonsága, hogy télállóak, kinn lehet őket hagyni, és mindig csak annyit kell belőlük betakarítani, amennyi a konyhára szükséges. Mindkét növényt legcélszerűbb palántázni, vagyis a magjukat minél előbb elvetni, és a kifejlődött palántákat kiültetni az állandó helyükre.

Metélőpetrezselyem egész szezonban folyamatosan vethető. Júniusban vethető még késői burgonya, retek, endívia, késői borsó, fekete retek, cukkini, egynyári fűszernövények, zeller, cékla, gumós édeskömény, kapor.

Fucsek Margit kertészmérnök

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?