Keverhetőségi alapelvek, avagy milyen vegyszerek keverhetők egymással?

A kertészek körében sokszor felvetődik a kérdés, hogy milyen növényvédő szerek keverhetők egymással? Régebben a gyártó cégek készítettek tájékoztató táblázatokat növényvédő szereik keverhetőségéről, de a készítmények egyre gyorsuló piaci rotációja miatt ezek viszonylag hamar el is évültek.

A gazdák részéről azonban egyre nagyobb hangsúlyt kapott ez a kérdés, hiszen ha egy permetezéssel többféle kórokozó, kártevő ellen tudnak védekezni, akkor jó e-séllyel faraghatók az egyre dráguló kijuttatási költségek, nem is beszélve a permetezésre alkalmas időszakok jobb kihasználásáról. A gyártmányfejlesztők is igyekeztek a gyakorlati igényeket kielégíteni kész gyári kombinációk kialakításával. Ezek keresletét viszont sokszor a hatóanyag-azonos tankkeverékeknél is magasabb áruk, valamint a kórokozók és kártevők elleni védekezési időpontok eltérése mérsékelte. Mindmáig fennmaradt tehát a helyi tankkombinációk készítése iránti érdeklődés.

A felhasználóbarát szerformák megjelenésével a keverhetőségben sok változás történt. A modern szerformák gyakorta olyannyira másként viselkednek a permetlében, hogy a klasszikus keverhetőségi szabályok érvényüket vesztették. A keverhetőség egyik alaptétele úgy hangzik, hogy a réztartalmú és a nehézfémsókból készült permetező szerek más készítményekkel nem keverhetők. E szabály igazságáról sokan és sokszor meggyőződhettek, különösen akkor, ha ilyen vegyszerekből készített kombinációkat hosszabb ideig állni hagytak a tartályban. Ilyen esetekben a gyakori szórófej-dugulások figyelmeztették a gazdákat ezekre a tudnivalókra. A korszerű szerformák kidolgozásának eredményeként viszont néhány réztartalmú készítmény mégis felzárkózhatott a jobban keverhető készítmények sorába. ĺgy a WDG vagy WG jelű – azaz a vízben azonnal oldódó mikrogranulátum formájú – rézhidroxidok is. A keverési próbák sem csapadékképződést, sem kiülepedést nem mutattak, a permetlében semmilyen szabad szemmel látható elváltozás nem volt észlelhető.

Biológiai kompatibilitás

Van azonban a keverhetőségnek egy nehezebben figyelemmel kísérhető tulajdonsága is, ez a biológiai kompatibilitás. A szakemberek a készítmények összeférhetőségét, a biológiai hatékonyság értékelésének oldaláról vizsgálják. Sok esetben a kombinált permetlében semmilyen változást nem észlelünk, látszólag minden rendben van, mégis egészen más eredményre jutunk a kezelés után, mint azt a felhasználási útmutató alapján vártuk volna. Egyik esetben elmarad a hatás, máskor meg perzselési tünetekkel találkozunk, vagy éppen olyan többlethatásra figyelhetünk fel, amelyre nem is számítottunk a termék címkeszövegének tanulmányozása alapján. Az összekevert hatóanyagok egymásra hatásának eredményét három csoportba sorolhatjuk. Ezeket a jobb szemléltetés érdekében számszerűsítve az alábbiakban foglalhatunk össze:

Additív hatás esetében a két hatóanyag hatása összegződik, a számszerűsített példa szerint 1+1=2. A gyakorlatban ez például azt jelenti, hogy egy lisztharmat és egy peronoszpóra ellen alkalmas permetező szer összekeverésével mindkét kórokozó ellen védelmet biztosító permetlé kombinációt készíthetünk.

Antagon hatás esetén a két hatóanyag egymás hatékonyságát lerontja, a várt eredmény elmarad, azaz 1 + 1 = 0. Az ilyen permetlé kombináció sem a lisztharmat, sem a peronoszpóra kórokozói ellen nem nyújt védelmet.

Szinergista hatásról akkor beszélünk, ha a bekevert két hatóanyag hatása kiszélesedik, azaz 1 + 1 = 3. Esetünkben a szerkombináció a lisztharmat és a peronoszpóra elleni védelmen túl a szürkepenész kórokozóira is hat.

Természetesen a fenti sémáktól a gyakorlat sokkal árnyaltabb képet mutat. Sokszor csak az egyik permetező szer hatása marad el, vagy éppen csak valamilyen mértékű hatáscsökkenést okoz, amely viszont egyes kártevők, vagy kórokozók esetében az alkalmazott szerekkel szembeni ellenállóság (tolerancia, rezisztencia) kialakulásának is előidézője lehet.

A különböző permettrágyák és növénytápláló adalékok növényvédő szerekkel történő kombinálási lehetősége mellett is sok érvet lehet felsorakoztatni. A jobb táp-erőben lévő, kiegyensúlyozottabb tápanyagellátásban részesülő növények értelemszerűen a kórokozókkal szemben is jobban ellenállnak, és a kémiai beavatkozásokat, így a permetezéseket is jobban tűrik. Mégis, a gyártó cégek egyre kevesebb figyelmet fordítanak termékeik keverhetőségének elemzésére és értékelésére. Ennek egyik okát abban kell keresnünk, hogy a keverhetőségi vizsgálatok költségét olyan mértékben növeli a számításba vehető permetező szerek számának emelkedése és a gyors ütemben változó növényvédő szer kínálat, hogy ezek a ráfordítások nem tudnak megtérülni a termékek árában.

Mire ügyeljünk?

Keverési sorrend: Először mindig a por alakú, majd a folyadék formájú és végül a permettrágyák kerüljenek a permetlé tartályba. A por formák esetében ne mulasszuk el a törzsoldat készítését sem. A kimért porhoz kevés vizet öntünk, és azt elkeverve rövid ideig állni hagyjuk. A törzsoldatot az előírt koncentrációra hígítjuk.

A különböző szerformák (nedvesíthető por alakúak pl. WP jelűek, vagy folyadék formák úgymint EC, SC vagy FL, LC vagy WSC) keverhetőségéről a szakértők azt tartják: az azonos típusú formulációk nagyobb valószínűséggel kompatibilisek, hiszen általában hasonló kémiai felépítésű tenzideket, tehát felületaktív anyagokat használnak. Ez azért fontos, mert a tenzidek a felelősek azért, hogy a hatóanyag részecskék ne csapódjanak ki. Természetesen, ha valamilyen más tulajdonságban, pl. a permetlé pH-jában nagy a különbség, akkor az azonos szerformák esetében is lehet összeférhetetlenség. Ugyanakkor a különböző formulációk is lehetnek kompatibilisek, pl. legtöbb esetben a WP (nedvesíthető por), a WDG (vízoldható granulátum), vagy az SC (szuszpenzió) permetező szerek keverhetők, mivel annyiban „rokonok”, hogy a hatóanyag finom szilárd szemcse formájában van jelen. Az EC (emulzió koncentrátum) készítmények viszont annyiban mások, hogy ezekben szerves oldószer a hordozó anyag, és vízzel hígítva emulzió cseppek keletkeznek, amelyek pl. egy WP-vel keverve kevésbé tudnak stabilak maradni. A legkényesebb szerforma a szuszpoemulzió (SE jelű), amely bonyolultabb kolloidkémiai rendszer, s ennek megfelelően a stabilitását könnyebb felborítani egy másik típusú készítmény hozzáadásával. Gyakorlati tapasztalat az is, hogy ha külön-külön hígítjuk a szereket (a permetezésre szánt víz felével az egyiket, felével a másikat), és utána keverjük össze a permetleveket, némileg növeljük az esélyt a kompatibilitásra.

A víz keménysége, hőmérséklete

A permetlé készítéshez általában az esővízhez hasonló lágyságú vizet célszerű használni. Azt a vizet, amelyikben a szappan nem, vagy csak nehezen habzik – általában már olyan kemény víznek tartjuk, amelyet már lágyítani kell. A víz keménységét német keménységi fokban mérik. Permetlé készítésre általában a 19 NK alatti vizek alkalmasak. Vízlágyításra megfelel a trisó vagy a mosó szóda (4–6 dkg/100 liter).

A víz hőmérséklete is befolyásoló tényező: minél hidegebb annál lassabban oldódnak benne a sók és más anyagok. Ezért nem célszerű 15 °C hőmérséklet alatti vizet használni permetlé készítéséhez. A legkedvezőbb a 18–21 °C közötti tartomány. A permetlé koncentrációjáról jó, ha tudjuk: minél több készítményt szeretnénk egy permetlében egyszerre kipermetezni, annál jobban nő a szerek kiválásának az esélye. A magasabb töménység az oldott és lebegő szilárd részecskék kedvezőtlen egymásra hatásának kockázatát jelentősen növeli. A permetlé töménysége lehetőleg ne haladja meg a 4–5%-ot. (Az Agronaplo.hu nyomán)