Kert a házban – egész éven át

A télikert építése valamikor a nemesség privilégiumai közé tartozott. Ma reneszánszát éli a teraszok, folyosók beüvegezése. A télikert a lakótér megnövelésének egyik legszebb formája, kialakítására sok megoldás kínálkozik. Megépíthető akár a bejárati ajtó előtt létrehozott szélfogóban, vagy próbálkozhatunk erkélybeépítéssel is, egészen a legmodernebb tólóajtókkal ellátott építményekig. A végeredmény, hogy a kertet behoztuk házunkba, ahol a szobanövények kapcsolatot teremtenek az ember és a természet között, velünk élnek még a szürke téli napokon is.

A télikertek története

Évszázadok óta nevelnek növényeket a lakásban. Az első üvegházakat botanikus kertekben építették tudományos célból, hogy egész évben megfigyelhessék a távoli országok egzotikus növényeit. A XVII. században a főúri palotákban déligyümölcsök nevelésére szolgáló üvegházakat építettek, amelyek a télikertek előfutárai voltak. A télikertek a XIX. században lettek igazán divatosak. A fény megfelelő beesési szögével kapcsolatos különféle kutatómunkák, a nagy teljesítményű acélszerkezetek lehetővé tették, hogy remekül funkcionáló üvegházak épüljenek. Az első világháború az üvegházkultúra átmeneti eltűnését jelentette, de a „modern télikert” nem váratott sokáig magára.

A télikertek lehetnek fűtöttek, de fűtés nélkül is készülhetnek. Ha télen is lakótér részeként szeretnénk használni, akkor nagyjából 18 °C fokot kell tartanuk benne. Egy beépített teraszon – melyet 3-4 fala felöl fűt a ház – külön fűtés nélkül is tarthatunk hidegházi növényfajokat, mivel itt télen sem süllyed a hőmérséklet 4-6 °C fok alá.

Az üvegek kiválasztása

Az üvegek kiválasztásakor az anyag számos fizikai tulajdonságát kell mérlegelnünk. Az optimális hőátbocsátsához nem megfelelő a víztiszta üveg, e helyett különböző fémbevonatos anyagokat szoktak használni a télikertek üvegezésekor. E fémbevonatoknak köszönhetően ezek az anyagok jobban tartják a meleget, kisebb a hőkisugárzásuk. Az 1,4 W/m2k hőátbocsátási tényezőjű anyag már megfelelő a télikertek üvegborításához.

A növények szempontjából különösen fontos az üvegek fényáteresztése is. Ez egy százalékban feltüntetett érték, mely megadja, hogy a fény hány százaléka jut át az üvegen: minél több, annál jobb. Az üvegek színét meghatározzák az alkalmazott bevonatok, így ízlésünknek megfelelően választhatunk, hogy a beeső napsugarak milyen árnyalatúak legyenek. Vannak kékes, zöldes bevonatú üvegek, bár a gyártók törekvése, hogy ez a tónus minél halványabb, az áteresztett fény színe neutrális legyen, és a természeteshez közelítsen leginkább.

A télikert kialakításától függően sokszor fej feletti üvegezést is alkalmazni kell. Ebben az esetben nagyon fontos, hogy ennek szilánkjai törés esetén se hulljanak le, hiszen életveszélyes sérülést is okozhatnak. Ezeket az üvegeket biztonsági fóliával kell ellátni, hőszigetelt, dupla üvegek esetén pedig legalább a belső oldalát fóliázzuk be. Amikor az üvegezés dőlésszöge 45 foknál kisebb, akkor az üveget edzett formában kell alkalmazni, hogy bírja a terheléseket, például télen a hó nyomását.

A kicsapódó pára örök ellenség

Az üvegházakban, télikertekben a lecsapódó pára sok kellemetlenséget okozhat. A fából készült keretek hamar tönkremennek, de a növényeket is károsítja, hiszen az állandóan nedves légkör számos kórokozó elszaporodásának kedvez. A rendszeresen megjelenő nedvesedés miatt penészedni kezdenek a fa- és falfelületek.

E nedvesség forrása lehet a kültéri levegő magas páratartalma – ebben az esetben a tömítések szorulnak javításra, cserére. Belső eredetű is lehet ez az üvegen megjelenő nedvesség, ekkor a hőmérséklet beállításával vagy szellőztetéssel védekezhetünk ellene.

A kicsapódó pára oka a levegő nagy nedvességtartalma, és az ehhez viszonyított alacsony hőmérséklet. A levegő vízpára formájában tárolja a nedvességet. Hőmérséklete minél magasabb, annál több párát képes raktározni anélkül, hogy ezek vízcseppek formájában kicsapódnának valamilyen felületre. Az abszolút páratartalom megmutatja, hogy 1 köbméter levegő hány gramm vízpárát képes tárolni az adott hőmérsékleten (g/m3). A relatív páratartalom pedig azt jelzi, hogy a telítetthez képest hány százalék pára van a levegőben.

Van még egy lényeges tényező, ez pedig a harmatponti hőmérséklet. Harmatponti hőmérsékletnél a pára mennyisége eléri azt a mennyiséget (g/m3), amit a levegő adott hőmérsékleten képes felvenni, de ezzel telítődik is. Az efölötti páramennyiség kicsapódik, mindig valamilyen alacsonyabb hőmérsékletű felületen (üvegen, növények levelein, fémtárgyakon stb.). Telítődést okozhat állandó hőmérséklet mellett a levegő páratartalmának növekedése, vagy változatlan páratartalom mellett akkor is kicsapódhat a légnedvesség, ha a hőmérséklet csökken.

Mindezekből következik, hogy ha túltelített a levegő, azaz már cseppek formájában megjelenik a pára, akkor vagy a hőmérsékletet kell növelnünk – ezzel elérve, hogy a levegő nagyobb mennyiségű nedvességet tudjon befogadni –, vagy a páratartalmat csökkentenük. Ez utóbbit általában szellőztetéssel tudjuk elérni. Például nyáron, amikor a kinti levegő meleg és száraz, szellőztetéssel csökkenthető a télikert levegőjének páratartalma. Ugyanez egy esős őszi napon nem kivitelezhető, hiszen szellőztetéskor lehet, hogy még párásabb levegőt engedünk be.

A télikert hőmérséklete nem ugyanakkora annak különböző részein. A páralecsapódás mindig a hűvösebb részeken fog jelentkezni, először az üvegen, majd a növényeken. Ha már a betonfalakon is jelentkezik, akkor komoly gond van, hiszen az üveg felületéről letörölhetjük, majd szellőztetéssel vagy hőmérsékletemeléssel beállítjuk az optimális nedvességtartalmat. A fal azonban a kicsapódó párát magába szívja, és folyamatosan párásítja a légteret.

Mikor szellőztessünk?

A szellőztetés időpontját akkorra érdemes időzíteni, amikor a kinti levegő a lehető legmelegebb, és legalacsonyabb páratartalmú az adott napon. A télikert üvegfalába beépíthető szellőztető ventilátor is, mely egy időkapcsoló segítségével előre beállított időszakokban gondoskodik a légcseréről.

Ennek a levegő páratartalmának szabályozásán túl az optimális hőmérséklet-tartásban is jelentős szerepe van, hisz egy télikert napos időben akár kritikus mértékig, 50-60 °C fokig is felmelegedhet. Tartósan ilyen hőmérsékleten kicsapódnak, denaturálódhatnak a növények fehérjéi, azaz visszahűlés után sem lesznek képesek ellátni biológiai feladatukat, ami a növények pusztulásához vezet.

A télikert túlmelegedését a rendszeres szellőztetésen túl árnyékolással is megelőzhetjük. Az építéshez felhasznált üvegeknek minél nagyobb a fényáteresztő képességük, annál jobb, de vannak növényfajok, melyek nem kedvelik az erős napsütést, sőt, akár égési sérüléseket is szenvedhetnek. Árnyékolhatunk reluxával, szabályozható lapállású szalagfüggönnyel vagy speciális fényvisszaverő árnyékoló szövetekkel, melyek mozgatása akár automatizálható is. Régebbi, kevésbé esztétikus megoldások az üvegek befújása vízzel lemosható festékkel, mésszel vagy zöld háló kifeszítése.

Az itt leírt összefüggéseket felhasználva némi kísérletezés után mindenki kitapasztalhatja, hogy milyen gyakori szellőztetéssel, milyen hőmérséklet tartásával, esetleg árnyékolással tudja egyensúlyban tartani télikertje mikroklímáját. Ha azonban nem sikerül kiküszöbölni például az állandó páralecsapódásokat, akkor érdemes a télikert „berendezésén” változtatnunk. Túlzott páraképződést eredményezhet a télikertben elhelyezett akváriumon kívül az is, ha nagy vízigényű növényfajokkal telepítettük be szobakertünket, vagy ha az adott légköbméterhez viszonyítva túlzsúfoltuk a növényállományt.