Jó minőségű élelmiszert a vevőnek

Simon Zsolt: „Az agrártárca a legeredményesebb az uniós források merítése terén.”Az Európai Unióból folyósított pénzforrások fogadására erőltetett menetben ki kellett építeni az Agrárkifizető Ügynökség rendszerét. Amikor átvette a tárca irányítását, még csak szerényen körvonalazódott az ügynökség struktúrája. Napjainkban hogyan működik a rendszer?

Ausztriában hat évig dolgoztak az uniós pénzek fogadása szempontjából elengedhetetlenül fontos agrárkifizető ügynökség megvalósításán. Nálunk 2002 októberében csupán 15-en munkálkodtak ezen a feladaton, ám 2004 májusában, az uniós tagságunk elnyerésének időpontjában már 550 fős csapat dolgozott a 2003 decemberében megalakult Agrárkifizető Ügynökség színeiben, aminek eredményeképpen – Brüsszel meglepetésére – az év végén az összes új tagállam közül elsőként folyósítottuk a területalapú kifizetéseket. Vagyis az új tagok közül utolsóként indultunk, ám elsőként értünk célba, és a pénzügyi juttatásoknak köszönhetően nálunk nem voltak olyan agrártiltakozások, mint Magyarországon. Ezzel párhuzamosan egyenjogúsítottuk a kérelmeket, ami a kérvények ugrásszerű növekedésében nyilvánult meg: míg 2002-ben 4200 kérvényt fogadott a tárca, addig tavaly már 13 800-at.

Az uniós forrásoknál maradva, felmerül a kérdés: mennyire hatékonyan tudjuk felhasználni a brüsszeli pénzinjekciót? Van-e elég jól kidolgozott projektum?

Kijelenthetem, hogy az agrártárca a legeredményesebb az uniós források merítése terén. Ez természetesen nem csupán a mi érdemünk, hanem a gazdáké is, akik az előcsatlakozási programok során megtanultak sikeres projektumokat kidolgozni, eredményesen pályázni. Elég ha csak a SAPARD programot említjük, amelynek lehetőségeit előzetesen gyakorlatilag teljes egészében kimerítették a gazdák. Az uniós pénzügyi támogatást egyébként a maga teljességében kell vizsgálni, ugyanis a mezőgazdaság sikere egyben a vidék sikere is. Az agrárium nemcsak a termelésről szól, hanem a vidék karbantartásáról, védelméről, kultiválásáról is. Ha a gazdák nyereségesek, akkor foglalkoztatni tudják a helybélieket, kifizetik a helyi adókat, a bérleti díjakat, amelyeket az önkormányzatok lokális szinten visszaforgatnak. ĺgy a pénz körbejár, ami végül a vidék felvirágzását eredményezi. Ez különösen fontos Szlovákiában, mivel a lakosság 45 százaléka máig vidéken él. Az EU-s tagságunk egyik eredményeként megállapítható: míg 2003-ban az agrárágazat együttesen 2,4 milliárd korona veszteséget termelt, addig 2004-ben az uniós belépésünk első évében már másfél milliárd koronás nyereséget mutatott fel.

A brüsszeli támogatások azonban döntően csak a növénytermesztést veszik célba, a Dél-Szlovákiában nagy hagyománnyal bíró zöldségtermesztést már nem. Pedig ez az ágazat az utóbbi években egyik csapást szenvedte el a másik után.

Az egységes uniós agrárpolitika értelmében a zöldségtermesztésre nem adható támogatás, erre csupán a termelő-értékesítő szövetkezetek jogosultak. Ez új kihívást jelent a kistermelőknek, mivel össze kell fogniuk, közösen kell fellépniük és pályázniuk. Elismerem, a zöldségtermesztőket különösen érintették a globalizációs folyamatok. Marokkóból és más déli államokból fillérekért importáljuk a terményeket, ellehetetlenítve a hazai gazdákat, akiknek az első osztályú, ám drágább terményeik nem kellenek a másod- és harmadosztályú, viszont olcsó behozatal miatt. Ami a gabonatermelést illeti, itt az EU-s forrásokon kívül az intervenciós felvásárláson keresztül évi 3 milliárd koronával támogatjuk önerőből az ágazatot. A jövő szempontjából fontosnak véljük az állattenyésztés stabilizációját is, ezért támogatni kívánjuk a szarvasmarha- valamint anyadisznótartást.

A Brüsszellel szemben kialkudott tejkvótánk középtávon nem lesz elegendő. Pedig érdemes volna felfuttatni az ágazatot, mivel az egy főre jutó tejfogyasztás zuhanórepülésbe kezdett.

Az idei tejkvótánk 1,016 milliárd liter, ez jövőre mintegy 27 millió literrel nő, és becslések szerint még legalább 2 vagy 3 évig biztosan beleférünk a ránk szabott keretekbe. Ez még akkor is igaz, ha tudjuk, hogy nő a tejtermelékenység, és egyre versenyképesebb az ágazat. Egyébként a mostani kvótarendszer a közeljövőben úgyis elveszti megalapozottságát, mivel a rendszer gyökeres reformon megy keresztül. A probléma másik vetülete egészségügyi kérdés. Az egy főre jutó éves hazai tejfogyasztás a korábbi 224 kilogrammról 154 kilóra esett. Ezért az iskolákat, tejüzemeket megpróbáljuk bevonni az iskolatej-programba. A program iránt sajnos csak mérsékelt az érdeklődés, pedig anyagilag is támogatjuk. Jelenleg a tárca a tejfogyasztás növelése érdekében médiakampány előkészítésén is dolgozik. Úgy tűnik azonban, a tejpiacnak már sikerült elrugaszkodni a mélyponttól, bár még mindig veszteséges. Bár a tejipar nehézségei komolyak, ne feledjük, hogy tárcánknak emellett még számos további nagyon komoly kihívással kellett szembenéznie. Talpra kellett állítanunk a sertéshús piacát, 2003-ban aszály pusztított, 2004 őszén egy vihar leborotválta a Magas-Tátrát, most pedig a madárinfluenza van soron. Ám megpróbálunk úrrá lenni a helyzeten, ami az esetek döntő többségében sikerül.

Végül váltsunk szót az elmúlt hetek egyik leggyakrabban emlegetett problémájáról, az élelmiszerbiztonságról. Kiderült, még a nagy üzletláncok is megpróbálják kijátszani a vevők éberségét, kockára téve azok egészségét.

Az üzletláncok közötti küzdelem, az árak lefaragása arra késztetik a beszállítókat, hogy olcsóbb, de gyengébb minőségű termékeket kínáljanak eladásra. Ennek folyományaként nem egy hústermékben szinte több a szója, mint a hús. A fokozott ellenőrzések kimutatták, az üzleteknek csak a nyereség a fontos, a vásárló elégedettsége másodlagos. A hipermarketekben nincs bizalom, nincs személyes kapcsolat az eladó és a vevő között, ezért sok a visszaélés, a szavatossági idővel való manipulálás. A parlament előtt van a jelenleginél jóval nagyobb pénzbírságot, esetenként üzletbezárást lehetővé tevő, szigorúbb élelmiszerbiztonságot szorgalmazó törvénytervezetünk. A képviselőktől függ, hogy a választási harc hevében képesek-e potenciális választóik érdekeit szem előtt tartva záros határidőn belül elfogadni a tervezetet, vagy sem.