Hogyan szüreteljük a gyümölcsöt?

A későn jött nagymennyiségű augusztus végi csapadék következtében valószínű, hogy megint rossz „tároló évünk” lesz, mivel a gyümölcsökből sok ásványi anyag kimosódott. Ugyanakkor a hosszantartó nyári forróság hatására mintegy két héttel előbb érik minden.

Mikor és hogyan szedjük a gyümölcsöt?

Az előbbiekből kiindulva például az almafajtáknál nem szabad megvárni azt, hogy a fedőszínes gyümölcsök ragyogó pirosra színeződjenek. Az 50-60%-os fedőszín-borítottáságú almákat le kell szedni, mert később nagyon gyorsan foltosodni fognak a tárolóban, vagy akár már a fákon is! Ebben az évben a tárolásra szánt téli almáknál a különböző héj és húsbarnulás ellen jótékonyan fog hatni a tárolás előtti kalciumkloridos gyümölcsfürösztés. Az oldat 2-3%-os legyen.

Az almát és körtét mindig kocsánnyal szedjük, a szilvát pedig hamvasan és kocsánnyal. A kocsány nélküli gyümölcsök roszszabbul tárolhatók, a kocsányszakadási seben keresztül a rothadást okozó gombák könnyen bejutnak a termés húsába.

Különös gondot kell fordítanunk a héjasok betakarítására. A mandula, mogyoró és dió szedésénél nem „veréssel” kell a metszést is elvégezni, hanem vagy megvárjuk a természetes hullást – ami akár két hétig is eltarthat –, vagy pedig gallyrázással segítjük elő a hullást. A „dióveréssel” okozott sebeken keresztül a mostanában erőteljesen károsító dió baktériumos betegsége könnyen megfertőzheti a fákat. Az egész diófa permetezése viszont csak különleges permetezőgépekkel oldható meg.

A dió és a birs betakarítása

A lehullott termést azonnal szedjük fel, mert a földön hamar baktériumos lehet a termés is a mag sötétbarnává, aszalódottá válik, gyakorlatilag ehetetlen.

A termést borító burkot eltávolíthatjuk azonnal kézzel – erősen fest – vagy füllesztéssel. Ehhez a kupacsos termést halomba kell rakni, és műanyag fóliával 1-2 napig letakarni. A fülledt burkokból a termés könnyen kihullik. Ez a módszer kiválóan alkalmazható a szelídgesztenye szúrós burkának eltávolítására. A buroktalanított termést száraz, szellős helyen, például padláson vékony rétegben kell tárolni, amíg nedvességtartalma le nem csökken 14-15%-ra. Nagyüzemekben a dió és a többi héjas gyümölcs buroktalanítását, tisztítását, szárítását gépekkel végzik.

A birset is hamarabb kell az idén leszedni. Az a birs, amelyik teljesen kifejlett, még enyhén zöldes árnyalatú, de már kellemes illatú, azonnal szedhető.

Vadon termő gyümölcsfajok

A szokatlan időjárás következtében a feketebodza másod-, harmadtermései is beérnek. A vadon termő gyümölcsfajok közül most kell szedni a gyógyhatású galagonyát, kökényt, a kései érésű húsos somokat, és a csipkebogyót is! Az igaz, hogy akkor fogyaszthatók ezek a gyümölcsök, amikor a „dér megcsípte” őket, de ekkor már túlérettek, eredeti vitamintartalmuk töredékére csökkent.

Kísérleteink szerint akkor marad meg a legtöbb vitamin és ásványi anyag ezekben a gyümölcsökben, ha akkor szedjük, amikor a fajra jellemző méret és szín már kialakult, de még kemények. Az ilyen állapotban szedett gyümölcsöket mélyhűtőben célszerű tartani a felhasználásig. Aki már magozott puhahúsú csipkebogyót, meg fog lepődni, hogy fagyott állapotban milyen könnyű ez a munka, ráadásul a felengedett gyümölcs húsa puha lesz.

A nyár végi metszésről

Mivel a szeptember az idén elég meleg, a metszést még a hónap végéig el lehet végezni. Az is nagy segítség a tavaszi metszéshez, ha csak a növények egy részét vágjuk meg most. Arról nem beszélve, hogy ilyenkor rendszerint még kedvező az időjárás, viszont nagyon sok fertőzött növényi részt eltávolíthatunk. A nyárvégi metszés további előnye, hogy lombos állapotban jobban megítélhető a metszés erőssége, a sebek forradása gyorsabb, mint tél végén, kisebb a fertőzésveszély, javul a termőképesség, több virágrügy képződik.

Gyakorlatilag mindegyik gyümölcsfaj metszhető nyár végén illetve koraősszel, de előnyt élveznek azok, amelyeken már nincsen termés, tehát elsősorban a bogyósok (ribiszkék, köszméte, málna, szeder, feketebodza) és a csonthéjasok (cseresznye, meggy, kajszi, szilva, őszibarack). A diót is ebben az időszakban illik metszeni a termés betakarítása után, lombos állapotban. Ennek az előbbieken túl az az oka, hogy ekkor már a téli nyugalomra készülő diófák gyökérzete nem olyan aktív, mint tavaszszal, és a metszési sebeken keresztül nem veszít rengeteg sejtnedvet, ezzel együtt a sebzáró festék is fennmarad a sebeken.

Az utóbbi időben a korszerű, alacsony koronaformákon egyre jobban terjed a „tépéses metszés” vegetációban, és nyugalmi állapotban is. A módszert Hollandiában alkalmazták először almafákon. Az eljárás azon a megfontoláson alapszik, hogy a nagy sebek gyógyítására a növény sok energiát fordít, ezáltal csökken a hajtásnövekedés, emiatt viszont fokozódik a virágrügyképződés. Az elméletet a gyakorlati tapasztalatok igazolták de mindegyik, a módszert alkalmazó hazai szakember egyöntetűen vallja, hogy ezt a „hátborzongató metszést” csak ott szabad alkalmazni, ahol a növényvédelem magas színvonalú! Az eljárást először célszerű kísérleti jelleggel kipróbálni néhány fán. A sebeken keresztül ugyanis sok kórokozó (például almafélék tűzelhalása, monília, baktériumok, stb.) és kártevő (elsősorban kéregmolyok, vértetű, stb.) fertőzheti a növényeket.

A tépéskor általában a vezérhajtások alatti konkurens hajtásokat, valamint azokat tépik le, amelyek nem zárulnak csúcsrügyben, tehát vízhajtás jellegűek, illetve a korona belsejében feltörő erőteljes hosszú hajtásokat.

A tépéssel egy időben végezhető a hajtásvisszatörés is. Ezt gyakorlatilag azokon a hajtásokon kell elvégezni, amelyek túlságosan benyúlnak a sorba, vagy vízhajtások lesznek. A hajtásokat általában a felső egyharmadnál törik vissza. A letört csúcsrügy gátló hatása alól felszabaduló alsóbb rügyek rendszerint termőrügyekké alakulnak a hajtásokon. Ezt a jelenséget egyébként bárki ellenőrizheti lisztharmatos almahajtásokon. A kórokozó gyakorlatilag a csúcsrügyet és az alatt néhány centiméter hosszan pusztítja el a hajtást. A fertőzött rész alatti szakaszon rendszerint vegyes rügyekkel van berakódva a hajtás, illetve a vessző. (Agronapló)