Hogyan lehetnek versenyképesek a kisebb sertéstenyészetek?

Elsősorban a néhány tucat anyakoca-állományú tenyészetekre gondolok, amelyeket általában egy vállalkozó, vagy családi vállalkozás próbál fenntartani, igyekezve tiszteletben tartani az ide vonatkozó tenyésztési, állategészségügyi, környezetvédelmi, nyilvántartási és számviteli stb. jogszabályokat. Ismerve a helyzetet tudom, hogy szinte minden faluban akad jó néhány, nem bejelentett, jobb esetben állományuknak csupán egy részét bejelentő tenyésztő, aki teljesen, vagy részben az ún. szürkegazdaságban értékesíti eladásra szánt termékeit. Emellett ismeretes az is, hogy a háztáji gazdaságokban, saját családi ellátásra szolgáló sertéstartás és házi vágás megengedett, emellett viszont akár egy db sertés és akár egy napig történő tartása (pl. disznóvágás céljából vásárolt hízó) is az ún. „D” farm formájában bejelentési kötelezettséggel jár. Köztudott, hogy ennek ellenére is számtalan nem bejelentett, akár 10-20, vagy annál is több sertésállományú telep található Szlovákia-szerte, amelyek nem csupán a tenyésztő saját családja ellátására szolgálnak, hanem inkább eladásra, leginkább feldolgozott hústermék formájában. A piaci versenyben ezek a tenyészetek is rontják a legálisan, vállalkozásban működő gazdaságok versenyhelyzetét.

Fontos a szakmai felkészültség és néhány alapelv betartása

Vizsgáljunk meg néhány lehetőséget, főleg szakmai szemmel nézve, amelyek hozzájárulhatnak a legálisan működő kistenyészetek működéséhez. Elsősorban a szakmai felkészültséget emelném ki. Amennyiben ez nem megfelelő, ennek hiányát mindenképpen pótolni kell. Végül is minden megtanulható, és ez nem életkorfüggő. Kell hozzá akarat, kell, hogy szeresse csinálni, és ha szereti, akkor meg tudja tanulni. Szakmai felkészültség nélkül bármilyen vállalkozás a zsákutcába vezet. Alkalmasint tapasztalt tenyésztőtől, szakértőtől lehet segítséget kérni, emellett ma már az interneten is hozzáférhető a széles körű szakirodalom. Az állomány kialakításánál az alapvető követelmény, hogy tenyésztési szempontból arányosan kiépített, egyszerű, de működő tartás- és etetési technológiákat építsünk ki a felújított, vagy az új épületekben. Tervezéskor mindig számításba kell venni a tenyésztéshez kapcsolódó épületeket, technológiákat, mint az istállótrágya elhelyezése, a takarmánygabona tárolása, ill. a takarmánykeverés megoldása. Jó, ha kialakítunk szilárd alapú és ún. puha kifutókat a tenyészállatoknak. Számolni kell azzal, hogy általában az anyakoca-állományunk kb. egyharmada van a fialtatóban, kétharmada, a fedeztetett, ill. vemhes csoport a kifutókban „pihen”. A fialtatókban az egyharmadnál legalább 15–20%-kal több, megfelelő ketrecet kell kialakítani az alkalmanként nagyobb csoport fialó koca elhelyezésére.

A tenyészkanokat külön ketrecben és külön kifutókban kell tartani. Szakmailag, de főleg gazdaságilag helytelen, és rég elavult az ún. „vadpároztatás”, esetleg a „hárembeli pároztatás”, azaz, ha a kanokat a kocák csoportjában hagyjuk felügyelet nélkül. Fontos a helyi viszonyokhoz mért optimális kocalétszám kialakítása, hogy később a szaporulatnál elkerüljük a zsúfoltság miatti stresszhatásokat, ami kannibalizmushoz is vezethet.

Ajánlatos a kor- és súlycsoportok szerinti elkülönítés. Persze a kistenyészetekben rendkívül nehezen valósítható meg a fialtatás csoportos jellege, amely módszer abból a szempontból lenne előnyös, hogy a hízóállományba kerülő malacokat, hízókat, külön csoportokban tarthassuk, ne keveredjenek, és ha lehet, a csoportok legyenek homogének egész a vágósúlyuk eléréséig.

Szakmai alapossággal kell előkészíteni az állomány fajtájának és a tenyésztési irányának a megtervezését. A kisebb állományokon belül nehéz megvalósítani egy komplex hibridizációs programot, általában nyitott tenyésztést alkalmaznak, ami azt jelenti, hogy az anyakoca-állomány felújítása külső törzsállományokból történik. Emellett, ha lehet, ismételten ugyanazon törzsállományból, ill. szaporítótenyészetből vásároljuk az állományunk felújításra szánt kocasüldőket. Sok kistenyésztő spórolásból a saját állományából választ ki tenyésztésre kocasüldőket. Ez egyrészt az idevonatkozó jogszabályok szerint nem megengedett, emellett a spórolás szempontjából is indokolatlan. A saját tenyészetből kiválasztott, bizony gyakran ismeretlen fajtakombinációjú süldők szaporasága bizonytalan, később kocaként sokkal nagyobb pénzbeli veszteséget okozhatnak a tenyésztőnek, mint amennyit megspórolt a nem megvásárolt tenyészsüldőknél. A tenyésztést szabályzó jogszabályok megengedik, hogy a Szlovák Sertésszövetség szakmai felügyelete mellett, az ún. hasznossági ellenőrzés rendszerével saját állományból kiválasszanak az előzőleg származási igazolással vásárolt tenyészkocákból néhányat, és azok süldőszaporulatából válasszanak ki saját tenyésztésre szánt egyedeket.

Különös figyelmet kell szentelni a reprodukció irányításának

Sokan lebecsülik a pontos nyilvántartást, az előre kiszámított apasztás-leválasztás-újrafedeztetés tervezését és irányítását. Ha figyelmetlenségből, vagy helytelen kezelésből kimaradt kb. 21 napos ivarzási ciklus, legalább ennyivel eltolódik a két fialás közti időszak. A többlettakarmány-szükséglet és az egyéb napi költségek mellett könnyen kiszámíthatók az éves veszteségeink csak a helytelen reprodukció irányítása miatt. Természetesen a kor és a reprodukciós ciklus szerinti tápellátás ugyanolyan fontos a kistenyészeteknél is, mint a nagyobbaknál.

Az itt leírt alapvető néhány szakmai figyelemfelkeltés csupán töredéke annak a számtalan apró részletnek, amelyek befolyásolják a sertéstenyészetek gazdaságosságát. Mindent összevetve többek között felmerül egy fő kérdés: milyen létszámúnak kell lennie egy kocaállománynak ahhoz, hogy hosszabb távon is fenntartható fejlesztésű maradjon? Szerény szakmai tudásom és gyakorlati tapasztalataim alapján, szerintem legkevesebb 35–50 egyedszámú kocaállomány kell ahhoz, hogy legális tenyészetként egy gazda családjának megélhetést biztosítson. Ezeknél már arányosan lehet kialakítani a kocák és kanok létszámát, kisebb-nagyobb sikerrel szabályozni lehet a csoportos (turnusos) fialtatást stb.

Persze ez csak egy vélemény, számtalan egyéb megoldás is elképzelhető, pl. kisebb állományokat tartani mellékállásban, naponta több órát dolgozni második műszakban. Ideális lenne, ha a gazda, ill. a családi vállalkozás feldolgozott állapotban, azaz hozzáadott értékkel tudná piacra bocsátani termékeit, legalábbis annak nagyobb részét. Erre már akad jó néhány példa, és nem csak illegálisan és nem csak a sertéstenyésztésnél. Tudjuk, hogy ennek legális formában történő kialakítása és működtetése nemcsak komoly pénzbeli befektetést igényel, de beláthatatlan mennyiségű bürokratikus terhet is jelent. Hagyjunk megfontolásra egy lehetőséget, mégpedig azt, hogy a kistérségben működő sertéstenyésztők (ez egyéb terméket előállító kisvállalkozásokra is érvényes) összefogva építsenek ki egy vágóhidat, esetleg húsfeldolgozással is kibővítve. Erre nem elég akkor elkezdeni a felkészülést, amikor már kiírták a felhívást a támogatási lehetőségekhez (számolni kell vele, hogy lesznek ilyen lehetőségek). Erre előre, alaposan fel kell készülni, a leendő együttműködők közt alaposan meghányni-vetni a lehetőségeket. Viszont egy alaposan átgondolt, mindenre kiterjedő megvalósíthatósági tanulmány nélkül, nem tisztázott jogviszonyok hiányában belefogni ebbe nem érdemes.

Varjú János, a komáromi Varjú Consulting tanácsadói iroda tulajdonosa