Hogyan alakítsuk a fák koronáját?

Akadnak olyanok, aki ősszel még nem akartak fát ültetni, mostanra viszont már igen. Az első lépés ezért az, hogy mielőbb rendeljük meg a gyümölcsfákat, bokrokat. A család jobb gyümölcsellátásához szükség lenne még nyári, őszi almára, körtére, bogyósokra (ribiszke, málna, szamóca, szeder). Utóbbiakat nem fontos üzletben keresni, ezek beszerezhetők baráttól, szomszédtól.

Amikor azt javaslom egy kezdő gyümölcskertésznek, hogy telepítsen, azt szoktam mondani: „Nézz át az egyik, majd a másik szomszéd kertbe, hogy egészséges-e nála a kajszi, az őszibarack stb., és ha igen, te is telepíthetsz!” Amennyiben nem vagyunk felszerelve öntözési berendezéssel, azt is most lenne ajánlatos beszerezni s kutat fúratni hozzá. Mert lásd az elmúlt 2018-as évet, amely a közelmúlt egyik legmelegebb esztendeje volt – huzamosan tartó hőséggel és szárazsággal.

Akár ősszel, akár tavasszal ültettük a fát, csak most, tavasszal metsszük meg, ezáltal kialakítjuk a fa koronáját. Ennek a metszésnek a fontossága abban rejlik, hogy meghatározzuk a művelési módot. Az őszibaracknál katlan alakú koronára metszünk, bár egyre inkább itt is jelentkezik a karcsú orsó. A faiskolából általában olyan csemetét kapunk, amelynek közepéből ki kell vágni a vezért, a meghagyott 4-5 oldalágat pedig lerövidítjük. Almát leginkább M9 alanyon kapunk, itt egyértelmű a karcsú orsó. A törzsön oldalágakat nevelünk ki, a célmagasság 2,5–3,0 m. Itt viszont arra figyelmeztetnék, hogy faiskolában a másik leghasználtabb alany az MM 106. Kifejlett korában az utóbbi 2 m-rel magasabb, ezért nem ajánlatos a fasorban cserélgetni őket. Bokorfának mondható az a koronaforma, amelyet sárgabaracknál, szilvánál, almánál, körténél használunk. Almából, körtéből csinálhatunk vezérdrótra kikötözött sövényt, pl. Hungária sövényt.

 

Tél vége a gyümölcsösben

Az ilyenkor elvégzendő munkák sora: telepítés, talajmunkák, trágyázás, permetezés, metszés, a nyesedék eltakarítása.

Milyen metszéseket végzünk? Ifjító, karbantartó, koronaalakító, kikönyököltető metszés.

Bár csak kevés kertészkedő nevel diófát, mégsem hagyhatom ki, hogy a legújabb kártevő, a dióburok-légy miatt ezen fák magasságát csökkenteni kell, hogy a permetezővel feljussunk a fa tetejére is.

 

Növényvédelem

Februárban több permetezés is esedékes.

Vértetű: magyar növényvédők elsősorban erre hívják fel a figyelmet. Van ugyan biológiai ellensége, a vértetű fürkész, de nem biztos, hogy nálunk is teszi a dolgát. Jellemző rá, hogy az almafa vastagabb ágaiban mélyedést alakít ki, és ebbe rakja a tojásait – melyek ha kikelnek, egy vattaszerű, viaszos bevonat alatt vörösesbarna rovarok tömege látható. Amennyiben már most több ilyen vattaszerű fészek van a fán, érdemes permetezni pl. Decis-szel, Bi.58-cal. Ellenben, ha kevés ilyen fészek van, akkor a fészket kiürítjük, és csak kis permetezővel bepermetezünk, akár Nurelle D-vel.

Gombás megbetegedés: több idős fán látható gombás élősködés, a bevonatnak rozsdás színe van – ezt rézzel kell megpermetezni.

Kaliforniai pajzstetű: ott, ahol az almafa alá ribiszkét ültettünk, gyakori az almán a pajzstetű. Nálam a Starkrimson almafán szokott előfordulni. Mivel a tetvek most is szívogatják a ribiszkét, tavaszi lemosóval kellene mielőbb megsemmisíteni őket.

Belucz János gyümölcsész mérnök

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?