Hogy szolgál a sütőtök?

ÚJ SZÓ-TIPPA helyesírás-ellenőrzésben is érintett kertész ügyel arra, hogy a tök részeg két szó, míg a tökhülye egybeírandó.

ÚJ SZÓ-TIPP

A helyesírás-ellenőrzésben is érintett kertész ügyel arra, hogy a tök részeg két szó, míg a tökhülye egybeírandó. A többieknek egy gonddal kevesebb: minden figyelmüket magára a tökre fordíthatják.

A sütőtök termesztése nem sokban különbözik a többiétől: ágyba vetjük vagy – az uborkához hasonlóan – előnevelt palántát (legföljebb kettőt-hármat) tűzünk az egymástól mintegy másfél méternyire kiszabott körök közepébe. Tápanyagigénye nagy, szereti a trágyát és a komposztot, virágzásig a sok vizet. Kis kertben nemigen célszerű próbálkozni vele, egyrészt mert sok helyet foglal el, másrészt mert egy-két sütőtöktől még nem leszünk boldogabbak – előnyösebb, ha nagy területen gazdálkodó ismerősünkkel lépünk szövetségre árucsere alapon. S persze végszükségben venni is lehet: ilyenkor piacon, nem áruházban vásároljuk. Sütőtökből a sokfélénél is több van: egyesek a hagyományos, gömbölyű és szürkét szeretik, mások a most divatos sonka alakút, megint mások a csálén álló törpesapka csutkájú Hokkaidót.

A sütőtök az őszi fogyasztásra való tökfajták legismertebb képviselője, s minden szempontból nagyon jó, hogy manapság reneszánszát, ha nem éppen fénykorát éli. Mint megannyi sárga húsú zöldségben, benne is sok a béta-karotin (ez az A-vitamin-képzéshez fontos), valamint az E-vitamin. Hogy mennyire egészséges, arról mi sem tanúskodik szemléletesebben, mint hogy csecsemők számára az anyatej mellett kiegészítő táplálékként ajánlják. Ami nemcsak tápértékéről vall, hanem arról is, hogy könnyen emészthető. Különösen bő termés esetén tehát a tökkompóton és a töklekváron kívül jusson eszünkbe a tökpüré is: ez ugyanúgy készül, mint az almapüré, s még cukor sem szükséges hozzá; bánatosabb kedvünkben fölbontunk egy kis üveg pépet, s azonmód bekanalazzuk, vagy egy nagyobbat, melyből krémlevest készítünk. Ha módunkban áll, sütőtökből tároljunk vagy most szerezzünk be annyit, hogy márciusig kitartson, a sülő tök illata szavatolt jókedvforrás. Külön csemege a tökmag, mely vasat, magnéziumot s cinket tartalmaz.

Magányos vagy párkereső kertészeknek jusson eszükbe a sütőtök kapcsolat- és közösségteremtő ereje, ajánlott irodalom a Gőgös Gúnár Gedeon Téli lakoma című fejezete, melyben a kis sün tüzet rak, sütni való tököt vesz elő, a tökdarabokat megsüti, a tökmagokat megpörköli, fejét beköti kockás sáljával, az illatozó darabokat tálcára rakja, kiül az odúja elé, s így rikkant: „Itt a finom, forró, mézízű eledel!” A vidám kínálgatásra odasereglenek az állatok: a róka, a farkas, a vadkan és a két fia, az őz, a borz és a nyúl… Végre Medve Pál is felébred téli álmából – és hat darabot fal be a jó ételből. Hálából meghívja magához a kis sünt téli vendégnek, a kis sün pedig beköltözik Medve Pálhoz: „Pipázgattak, dominóztak, és hozzá pörkölt tökmagot rágtak.” (b)

(Következik: a fekete retek)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?