Hatékonyan az őszibarack levélfodrosodása ellen

A levélfodrosodás régóta tekinthető jelentősebb őszibarack károsítónak, hiszen neves szakíróink szinte minden munkájukban megemlítik. Ma is közismert, hogy közvetlen terméscsökkenést kiváltó tényező és a kialakuló fertőzés az év eredményességét alapvetően meghatározza. Hűvös és csapadékos tavaszokon fakadást követően rendkívül súlyos károkat okozhat. A közvetlen veszteségen kívül azonban közvetve is veszélyeztet, hiszen az erősen fertőzött fák hajtásai nem érnek be, egész ágrészek száradhatnak el, s az évenként ismétlődő kórfolyamat legyengülést, sőt pusztulást eredményezhet.

A gomba megtámadja a fiatal leveleket, a levélnyelet, melyek megduzzadnak, torzulnak és piros színárnyalatot kapnak. A virágzat is megbetegedhet, sőt a nyárelejei fertőzések következtében a gyümölcsök is károsodhatnak. A növényfejlettséget és időjárást vizsgálva a fertőzés leggyakrabban a virágzás előtt, ill. alatt következik be 4°C-tól 14°C-ig terjedő napi átlaghőmérséklet mellett, nedves, csapadékos körülmények hatására. A járványos fellépésre kedvező az 5–8°C-os hőmérséklet tartós nedvesség borítottságnál. A tapasztalatok arra mutatnak, hogy az 5–8°C-os átlaghőmérsékleti jellemzők mellett a fertőzés már 16 órás levélnedvesség borítottságánál kialakulhat. A fák alattomos megbetegedését eredményezheti fenti hőmérsékleti körülmények között a légköri kondenzáció, amikor a nedvességgel telített levegő lehűlésével csapadékhullás nélkül is folyamatos a nedvesség borítottsága.

A jelzett időszakon belül a járvány kialakulását alapvetően az őszibarack rügyfakadása körüli időjárás határozza meg. Meleg és száraz tavaszokon a fertőzés elmaradhat, ugyanis a hajtások fejlődése, a levelek kibontakozása ilyenkor felgyorsul, s a betegség veszélyessége lényegesen csökken. A gomba nemcsak a lehullott levelekkel telel át, hanem a fák kérgén, ágain, rügypikkelyeiben és hajtásain jelenlévő fertőző anyagok tömege révén is. Ezek a gombaképletek évekig fertőzőképesek maradnak, fejlődésük csak meleg nyarakon, hideg teleken áll le. Ha azonban a korábban vázolt időjárási körülmények kialakulnak, a fiatal zöld növényi részeket megtámadva megjelennek a jellegzetes tünetek.

Fontos kérdés a termesztett fajta érzékenysége is. Legérzékenyebbek a sárgahúsú közép- vagy kései érésű fajták, valamint a nektarinok. A fehérhúsúak sokkal jobban ellenállnak a levélfodrosodásnak, s ha fertőződnek is, a betegség csak ritkán okoz hajtáselhalást, vagy nagyobb lombveszteséget. Viszont ma már csak elvétve találunk fehérhúsú fajtákat, míg a sárgahúsúak és nektarinok aránya megnőtt. A hatékony védelem komplex szemléletet követel, alapja a lemosó permetezés és a lombozat a fakadás utáni rendszeres, sokszor 7–10 naponkénti megelőző permetezése. (Mándoki – AgroNapló)