Egyszerűsödnek a földbérlési feltételek?

Szlovákia |

Tavaly május 1-jével lépett életbe a mezőgazdasági földek bérlését szabályozó törvénymódosítás, amely rendkívül heves vitákat váltott ki a mezőgazdasági termelők körében. A gazdálkodók elsősorban azt kifogásolták, hogy az új szabályozás miatt nő a rájuk háruló adminisztratív terhelés.

A földbérlésről szóló 504/2003-as törvény 2017 októberében elfogadott, és a 2018. május elsejével életbe lépett módosításának köszönhetően a mezőgazdasági termelők egyszerűbben juthattak hozzá a földekhez, ennek ellenére a gazdák körében sok volt a vitás kérdés. Daniel J. Kratky, a Szlovák Gazdaszövetség jogi szakértője akkor megjegyezte, hogy a május elsejével hatályba lépett törvénymódosítással kapcsolatos viták, szakmai megbeszélések során az agrártermelők mindenekelőtt a bérleti szerződések megkötésének új szabályaira, a bérleti díjak módosításaira, valamint a magángazdálkodók jogainak erősítésére kérdeztek rá.

A nemrégiben a parlament által elfogadott törvénymódosítás értelmében mindenekelőtt a kisgazdák számára válnak egyszerűbbé a földbérlési feltételek. Ezen feltételek vonatkoznak a mezőgazdasági földterületek, a mezőgazdasági vállalatok, valamint az erdőterületek bérlésére. A jogszabály-módosítást beterjesztő honatyák elsősorban azoknak a kisgazdáknak akarnak segítő kezet nyújtani, akik pótföldeken gazdálkodnak. Az új törvény reakció a gyakorlati kérelmekre azzal, hogy a pótföldeket a korábbi döntések határidejének lejártát követően is használhassák a gazdák annak a jogi döntésnek az értelmében, melyet a járási hivatal, a föld-, valamint az erdőgazdálkodási részleg hagy jóvá” részletezte lapunknak Peter Antal (Most-Híd), a törvénymódosítást beterjesztő képviselők egyike.

Az új jogszabály tehát azt szorgalmazza, hogy az eredeti pótföldeket amelyek jelenleg is megművelés alatt állnak továbbra is használhassák a gazdák, vagyis a pótföldet kijelölő döntés lejártát követően is. Ezen földterületek további bedolgozása jogi alapon történik majd, mégpedig a járási hivatal, a földalapi és az erdőgazdálkodási szakosztály új döntése értelmében. A földterület további használatára vonatkozó javaslatokat 2019. június 30-ig lehet beterjeszteni azzal, hogy az illetékes járási hivatalnak 2021. június 30-ig kell döntést hoznia a kérdésben.

Antal további módosító javaslata azzal kapcsolatos, hogy a gyakorlatban probléma merül fel abból eredően, hogy a pótfölddel összefüggő kérelmet csakis a földtulajdonos nyújthatja be. Abban az esetben, ha a bérlő a tulajdonosnak fel tud kínálni pótföldet ugyanolyan kiterjedésben, minőségben, és a tulajdonos elveti ezt a kínálatot, a bérlő újfent javaslatot terjeszthet be a járási hivatalnak, az határozza meg, hogy a felkínált földterület összhangban van-e a földtulajdonos érdekeivel, s ha nincs, akkor a járási hivatal határozatot ad ki, melyben megjelöli, hogy a tulajdonosnak hol adjanak ki földterületet magyarázta Antal. A törvénymódosítás további lényeges pontja, hogy a mezőgazdasági célokra szánt földterületekről szóló szerződés vállalat működtetése esetében társtulajdonosi alapon is megköthető.

A Statisztikai Hivatal aktuális kimutatása szerint Szlovákiában jelenleg 1,9 millió hektárnyi megművelt mezőgazdasági földterület van, amelynek a 8090 százalékát bérleti szerződések alapján dolgozzák be a gazdák. A szlovákiai földeknek sok a tulajdonosa, a nagyobb kiterjedésű területek ugyanis jelentős mértékben felaprózódtak. A mezőgazdasági célokra használt földterület az elmúlt időszakban jelentős mértékben csökkent. Míg tizenhét évvel ezelőtt meghaladta a 2,25 millió hektárt, mára az említett 1,9 millióra esett vissza. A hasznosított földterület jelentős része, mintegy 70 százaléka szántóföld. A rétek és a legelők aránya 27 százalék körül mozog részletezte lapunknak Eva Sadovská, a Szlovák Gazdaszövetség elemzője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?